A következő alkalommal ugyanez az elrendezés egy másik kérdéssor esetében ahhoz vezetett, hogy a fizikai tisztaságra emlékeztető tárgy jelenléte a szexuális erkölcs tekintetében szintén szignifikánsan "konzervatívabb" álláspontra ösztönözte a válaszadókat. A fizikai tisztaság és a politikai-morális beállítódás közötti összefüggés azonban nem egyszerűen adottság, hanem manipulációs lehetőség is. Egy még frissebb, tavalyi kísérlet azzal az eredménnyel járt, hogy míg a liberális felfogású résztvevők a környezetvédelem ügyét illetően a károkozás/védelem kontextusában, addig a konzervatívabbak a tisztaság/szentség, a szenny/undor kontextusában voltak mozgósíthatóbbak. A tisztaság értéke nagyon is erős indíték, amely megfelelő tálalásban a "másik" világnézet jellegzetes ügyeit is rokonszenvessé teheti.
Régi meggyőződésem, hogy a politikai-morális viták és nézeteltérések egészen új megvilágításba helyezhetők, ha az elvek helyett az értékekre koncentrálunk. Az elvek az absztrakció olyan éteri szintjén helyezkednek el, ahol jóformán levegőt is nehéz venni. Filozófus legyen a talpán, aki itt életben marad: tavalyelőtt jelent meg a filozófiai zseninek tartott Derek Parfit On What Matters című magnum opusa, amely 1440 (!) oldalon igyekszik igazolni, hogy Kant deontikus etikája, a konzekvencializmus és a kontraktualizmus "végső soron" ugyanoda mutat. A könyv eredeti címe A hegy megmászása lett volna, amely szintén erre utal: mindhárom út ugyanarra a csúcsra vezet. De a levegő, bár erről Parfit nem szól, a csúcson igen ritka. A gigászi mű fogadtatása nem éppen egyöntetű lelkesedés.
S persze erényekről, értékekről nemigen esik benne szó. A fentebb említett kísérletek azonban éppen azért érdekesek, mert a hegymászásnál jóval könnyebb mutatványra utalnak. Az értékek világában talán több megértést remélhetünk. Többek között éppen a tisztaság ilyen. Mert a szociálpszichológus ugyan rövidre zárhatja a témát, mondván, hogy a konzervatívok kényesebbek rá, jobban utálják a tisztátalant, a mocskosat, a szennyest, a foltost, ám a dolog ennél bonyolultabb. Valójában minden politikai és morális világnézet, beállítódás, érzékenység reflektál mindazon értékekre, amelyek a közönséges emberi világban eleve fontosak. Maradjuk Parfitnál és saját metaforájánál: a hegyi levegő nem csupán éteri, hanem tiszta is. Az elvek: -izmusok és -lógiák, axiómák és maximák, aprólékká analizált, majd újrakonstruált példák, társadalmi utópiák és varázsigeként használt formulák (emberi jogok, igazságosság, egyenlőség) mesterséges, olajozott, funkcionálisan elrendezett világa, amelyben sok liberális oly jól érzi magát, mély gyökerekkel kapaszkodik a tisztaságba. Az előítéletektől, babonáktól, irracionalitástól való visszaborzadás a szennytől való irtózás egyik formája.
Természetesen a vallásos gyökerű konzervatív világlátást, ahogy az idézett kísérletek is tanúsítják, a rituális tisztaság iránti érzékenységgel lehet táplálni, aminek következményeként az ember ősi, mélyről fakadó vallásos hajlama a szent és a profán közötti autoritatív, racionális indoklást mellőző különbségtételre fölerősödik, amivel a társadalmi normák belső érvényessége is izmosodik. Sőt, ahogy a második kísérletben láttuk, ez nem csupán tradicionális, hanem nagyon is újszerű normák (védd a környezetet!) védelme és megerősítése érdekében is bevethető.
S ha már környezetvédelem: nem is kell kifejezetten konzervatívnak lenni ahhoz, hogy a tisztaság körüli mindennapos aggályt és gondot politikailag is kihasználhassuk. Vagy kihasználhassák. A tudomány tekintélyének elfogadása nem kimondottan a konzervatívokra jellemző (bár van ilyen is, erről éppen itt írtam valamikor), inkább a racionalista-felvilágosult elmékre. De az út itt is egyenesen vezet a valamikor vallásilag fontos megtisztulástól a tudomány által történő tisztátalanná nyilvánításig: tisztátalan az, ami fertőző, káros az egészségre. A higiénia, a szanitáció, az antiszeptikus beállítódás a modernség egyik meghatározó vonása, olyannyira, hogy ma már a tudományon kívüli világ, a guruk és életvezetők világa is ebből él, s osztja a test és a lélek megtisztításának tanácsait. De ha saját magunk megtisztításával már végeztünk, nehezen viselhető el, ha környezetünk szennyes marad. S ha egyelőre sokan nem is jutottak el a végső következtetésig, már olvashatók olyan gondolatok, amelyek ezt is levonják: a lemoshatatlan folt a természet arcán éppen az ember. Teológia nélkül az eredeti bűn tana fölöttébb szokatlan konklúziókkal terhes. Mindenesetre már megszülettek az első elemzések az environmentalism mint vallás témakörében.
Persze a purizmus, a tisztaság értékének kifejezetten centrumba állítása már szélsőbb politikai-morális nézeteket alapoz meg. De éppen ez teszi őket egymáshoz hasonlóvá, dacára az elvi-gondolati tartalmak különbözőségének. Ennek utolérhetetlenül tömör példája éppen a szekuláris államok elsejének, Franciaországnak a himnusza, amely ugyan a zsarnokság ellen szól, de azért megcsendül benne egy ősi probléma, a vér tisztátalansága is. "Öntözze már / rút vérük a határt" (az eredetiben, ugyebár, sang impur). Mindenesetre a tisztátalan vér alkalmas a határ megöntözésére, azaz a vér egyszerre tisztátalan és tisztára mosó. Igen, a politikai radikalizmus bal- és jobboldala összeér. A guillotine mint a megtisztulás fürdője, a vendée-i tervszerű irtóhadjárat mint minden kollektív (nemcsak etnikai) tisztogatás ősmintája, a vér nemesi, majd genetikai-rasszista kultusza és az osztályszármazás tisztasága fölötti őrködés, a tisztátalan idegentől (zsidótól, cigánytól) való irtózás, és a csökevényes, ostoba, műveletlen, alpári, röviden: piszkos "gondolkodástól" való visszaborzadás, valamint az urbánus, monetarizált kapitalizmus mocskossága iránti közös ellenszenv legalábbis részben egy tőről fakad. Az ősi, mély és mindennapos igyekezetünkből, hogy tiszták legyünk és maradjunk.
A megértés nem elfogadást jelent. Senki nem várja és várhatja, hogy diametrálisan ellentétes nézetek képviselői azért jussanak egyetértésre, mert rájönnek, hogy van bennük valami közös. Azonban az elvi viták sem nagyon szoktak konszenzusra vezetni. Az egyetértés túl nagy ambíció. A megértés kevesebb, de talán éppen ezért tartósabb eredmény. S ha rájövünk, hogy értékeink végső soron ugyanazok, valamit megérthetünk abból is, hogy követésük hol és hogyan tesz minket vagy másokat jobbá - vagy, bizony, rosszabbá.
