Balázs Zoltán: A jobb lázadása

A politikus és a bíró

  • Balázs Zoltán
  • 2014. január 19.

Egotrip

2010. január 21-én Barack Obama a következő közleményt tette közé a legfelsőbb bíróság egyik - tartalmilag itt számunkra érdektelen - határozatával kapcsolatban: "Mai döntésével a legfelsőbb bíróság politikai életünkben zöld utat engedett a lobbiérdekek mozgatta pénzek újabb rohamának.

Nagy győzelmet arattak az óriás olajcégek, a Wall Street bankjai, az egészségbiztosítók és más érdekcsoportok, amelyek nap mint nap felsorakoztatják hatalmukat Washingtonban, hogy az egyszerű amerikaiak hangját elnyomják. (...) Arra utasítom tehát kormányomat, hogy azonnal kezdjen dolgozni a Kongresszussal. Mindkét párt kongresszusi vezetőivel tárgyalásokat kezdünk, hogy erre a bírói döntésre határozott választ adhassunk. A közérdek ennél kevesebbet nem enged meg."

A Demokrata Párt más prominens politikusai hasonló vehemenciával támadták a bírói döntést. Ebből persze még nem következik, hogy helyesen tették. Annyit azonban leszögezhetünk, hogy a végrehajtó és a bírói hatalmi ágak közötti időnkénti összezördülésre, egészen pontosan a kormányzatnak a bírói döntésekkel kapcsolatos éles, a politikai ellenfelek által persze rögvest lepopulistázott kritikájára azért nem csak Magyarországról lehet példákat hozni.

A fenti példát persze el lehetne intézni azzal, hogy ami Amerikában talán bocsánatos, az Magyarországon súlyos bűn, merthogy a demokratikus-jogállami kultúra és hagyomány így meg úgy. Ez az érv valóban egyáltalán nem mellékes, csak éppen általánossága miatt ritkán meggyőző. A helyzet azonban az, hogy a bírói hatalom korlátai, határai egyáltalán nem triviálisak. Mindenkor érvényes politikai kérdés, hol húzódnak, ezért a kérdés fölvetése nemhogy káros, de kifejezetten hasznos és szükséges politikai téma. Az igazi baj az, ha eleve kizárjuk a téma vitathatóságát.

Szeretnék eltekinteni, ha nehéz is, a magyar közélet idevágó legfrissebb eseteitől (Rezesová-ügy). Továbbá azt a lehetőséget is eleve kizárom, hogy a bíró utasítása egyedi döntésekben a hatalommegosztás valamilyen formáját követő és valló politikai rendszerekben igazolható volna. Végül itt nem vehetjük komolyan azt a libertáriusok számára kedves lehetőséget sem, hogy a kormánynak, a törvényhozásnak minimális hatása legyen a bírói tevékenységre. Legalábbis magyar viszonyok között a bíró a belátható jövőben sem alkot jogszabályokat, hanem a többi hatalmi ágtól kapja őket, mégpedig elég nagy mennyiségben. Ami tehát a vita tárgya, az a nyomásgyakorlás, a befolyásolás kategóriái és ezek megengedhetősége.

Sokak számára kőbe vésettnek látszik, hogy a politikusi nyomásgyakorlásnak még a látszatát is el kell kerülni. Indoklás: a jogállamiság, hatalmi ágak elválasztása szent és sérthetetlen elvek. A jogállamiság ugyanis a polgárok hosz-szú távú érdekeit, biztonságát, az igazságosság értékét védi a csapongó közvélemény és a napi politikai érdekek ellenében. A hatalmi ágak elválasztása pedig a bírói döntés szabadságát, ezen keresztül a közszabadságot oltalmazza, továbbá szintén védi az említett sérülékeny értékeket.

Nem azt állítom, hogy ez az érvelés hibás. Azt azonban igen, hogy nem minden föltevése magától értetődő. A legtriviálisabban megkérdőjelezhető föltevés az, hogy a politikusi/politikai nyomásgyakorlás egyáltalán kiküszöbölhető. Nyilvánvalóan nem az: a jogszabályalkotás, a bírói kinevezések, az igazságszolgáltatás költségvetésének és szervezetének meghatározása révén a bírói hatalmi ág valamiféle teljes befolyásolásmentesíthetőségének gondolata eleve illúzió. Igen, mondhatjuk erre, de éppen ezért szükséges legalább az egyedi döntésekkel kapcsolatban szigorúan kizárni a nyomásgyakorlás lehetőségét. Csakhogy most már nem kerülhetjük meg azt a kérdést, hogy mi számít nyomásgyakorlásnak, befolyásolásnak. Kizárva azt az esetet, amikor a politikus saját ügyében, személyes érdekeltségi körében igyekszik a bíróra nyomást gyakorolni, s ami kétségkívül igazolhatatlan, arra a kérdésre kellene válaszolnunk, hogy van-e valamilyen joga a politikusnak a közérdekkel érvelni, azt képviselni, annak nevében felszólalni - s hogy ezt ugyanúgy tilalmas befolyásolási kísérletnek kellene-e tekintenünk.

Nem látom a szigorú tilalom indokát. Elképzelhető, hogy szerencsésebb intézményesen is explicitté tenni, mint az esküdtbíráskodás rendszerében, hogy a bírói hatalom is a népszuverenitásból ered, vagyis végső soron nem vagy nem csupán a jog fölhatalmazásával, hanem a jog forrását adó közhatalmat gyakorolva jár el. Így azt a gondolatot, hogy a bíró végső fokon nem a másik bíró előtt felel, hanem a politikai közösség előtt, valamelyest precízebben lehetne megfogalmazni, s a nyomásgyakorlás logikáját, s vele együtt korlátait is pontosabban látnánk. (Megjegyzem, hogy Magyarországon is mind a mai napig létezik az önkormányzati képviselő-testületek által választott és a bírói ítélkezésben valamilyen szerepet azért betöltő népi ülnökök intézménye.) Efféle intézményi megoldások híján, de még a meglétük esetén is valamilyen csatornák mindenképpen működni fognak a társadalmi jogérzék és közerkölcs, valamint a bírói döntések motivációs háttere között. Nemcsak a politikusok, hanem a teljes sajtó is nyilvánvaló nyomást gyakorol a bírói hatalomra: részben saját kezdeményezéséből, részben másokra reagálva. Így akárhogyan tálalja is a média a politikusi nyomásgyakorlást - azaz akár egyetért vele, akár nem - szükségképpen közvetíti, súlyt ad neki. Persze itt nem elsősorban a tény megállapítása a fontos, hanem hogy ez a tény helyeselhető. A közvélemény maga is valamilyen töredékes, esetleges, de a többi hatalmi ághoz képest nem kevésbé hiteles módon reprezentálhatja a közhatalmat. A politikus kétségkívül rövid távú érdekeket is követ, illetve képvisel, ami miatt ésszerű és védhető a bírói függetlenség elve; ám a rövid távú érdek mögött is meghúzódhat általánosan és hosszú távon érvényes érték, elv, amit adott esetben egy bírói döntés sajnálatosan figyelmen kívül hagyhat. Mivel itt a nyomásgyakorlás lényegében véleménynyilvánítás (a közvetlen bírói engedelmeskedést eleve helytelennek tételeztük), a helyénvaló reakció nem a nyers rendreutasítás, hanem a döntés ésszerű és a közérdeket szem előtt tartó indoklása lehetne.

Visszatérek arra, hogy minden ilyen vita valamilyen politikai környezetben zajlik. Lehet azzal érvelni, hogy a kétharmados, alkotmányozó, a bírói hatalommal kapcsolatban szembeötlően bizalmatlan parlamenti többség és rá épülő kormányzás mellett a politikai morál nem engedi meg, hogy a legkisebb engedményt is tegyük a kormányzatot képviselő politikusnak. Védjük meg a bírói függetlenséget!

Lehet, hogy így van, azonban a magam részéről az ilyen kétségtelenül kiélezettebb helyzetekben inkább lehetőséget látok arra, hogy a vita föltevéseit és tétjeit világosabbá tegyük. Megoldása mindig csak egy problémának lehet. S összességében úgy látom, hogy a nyomásgyakorlás és befolyásolás nem valamiféle abszolút rossz, nagyon is igazolható és védhető, adott esetben intézményesíthető is lenne.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.