Balázs Zoltán: A jobb lázadása

A politikus és a bíró

  • Balázs Zoltán
  • 2014. január 19.

Egotrip

2010. január 21-én Barack Obama a következő közleményt tette közé a legfelsőbb bíróság egyik - tartalmilag itt számunkra érdektelen - határozatával kapcsolatban: "Mai döntésével a legfelsőbb bíróság politikai életünkben zöld utat engedett a lobbiérdekek mozgatta pénzek újabb rohamának.

Nagy győzelmet arattak az óriás olajcégek, a Wall Street bankjai, az egészségbiztosítók és más érdekcsoportok, amelyek nap mint nap felsorakoztatják hatalmukat Washingtonban, hogy az egyszerű amerikaiak hangját elnyomják. (...) Arra utasítom tehát kormányomat, hogy azonnal kezdjen dolgozni a Kongresszussal. Mindkét párt kongresszusi vezetőivel tárgyalásokat kezdünk, hogy erre a bírói döntésre határozott választ adhassunk. A közérdek ennél kevesebbet nem enged meg."

A Demokrata Párt más prominens politikusai hasonló vehemenciával támadták a bírói döntést. Ebből persze még nem következik, hogy helyesen tették. Annyit azonban leszögezhetünk, hogy a végrehajtó és a bírói hatalmi ágak közötti időnkénti összezördülésre, egészen pontosan a kormányzatnak a bírói döntésekkel kapcsolatos éles, a politikai ellenfelek által persze rögvest lepopulistázott kritikájára azért nem csak Magyarországról lehet példákat hozni.

A fenti példát persze el lehetne intézni azzal, hogy ami Amerikában talán bocsánatos, az Magyarországon súlyos bűn, merthogy a demokratikus-jogállami kultúra és hagyomány így meg úgy. Ez az érv valóban egyáltalán nem mellékes, csak éppen általánossága miatt ritkán meggyőző. A helyzet azonban az, hogy a bírói hatalom korlátai, határai egyáltalán nem triviálisak. Mindenkor érvényes politikai kérdés, hol húzódnak, ezért a kérdés fölvetése nemhogy káros, de kifejezetten hasznos és szükséges politikai téma. Az igazi baj az, ha eleve kizárjuk a téma vitathatóságát.

Szeretnék eltekinteni, ha nehéz is, a magyar közélet idevágó legfrissebb eseteitől (Rezesová-ügy). Továbbá azt a lehetőséget is eleve kizárom, hogy a bíró utasítása egyedi döntésekben a hatalommegosztás valamilyen formáját követő és valló politikai rendszerekben igazolható volna. Végül itt nem vehetjük komolyan azt a libertáriusok számára kedves lehetőséget sem, hogy a kormánynak, a törvényhozásnak minimális hatása legyen a bírói tevékenységre. Legalábbis magyar viszonyok között a bíró a belátható jövőben sem alkot jogszabályokat, hanem a többi hatalmi ágtól kapja őket, mégpedig elég nagy mennyiségben. Ami tehát a vita tárgya, az a nyomásgyakorlás, a befolyásolás kategóriái és ezek megengedhetősége.

Sokak számára kőbe vésettnek látszik, hogy a politikusi nyomásgyakorlásnak még a látszatát is el kell kerülni. Indoklás: a jogállamiság, hatalmi ágak elválasztása szent és sérthetetlen elvek. A jogállamiság ugyanis a polgárok hosz-szú távú érdekeit, biztonságát, az igazságosság értékét védi a csapongó közvélemény és a napi politikai érdekek ellenében. A hatalmi ágak elválasztása pedig a bírói döntés szabadságát, ezen keresztül a közszabadságot oltalmazza, továbbá szintén védi az említett sérülékeny értékeket.

Nem azt állítom, hogy ez az érvelés hibás. Azt azonban igen, hogy nem minden föltevése magától értetődő. A legtriviálisabban megkérdőjelezhető föltevés az, hogy a politikusi/politikai nyomásgyakorlás egyáltalán kiküszöbölhető. Nyilvánvalóan nem az: a jogszabályalkotás, a bírói kinevezések, az igazságszolgáltatás költségvetésének és szervezetének meghatározása révén a bírói hatalmi ág valamiféle teljes befolyásolásmentesíthetőségének gondolata eleve illúzió. Igen, mondhatjuk erre, de éppen ezért szükséges legalább az egyedi döntésekkel kapcsolatban szigorúan kizárni a nyomásgyakorlás lehetőségét. Csakhogy most már nem kerülhetjük meg azt a kérdést, hogy mi számít nyomásgyakorlásnak, befolyásolásnak. Kizárva azt az esetet, amikor a politikus saját ügyében, személyes érdekeltségi körében igyekszik a bíróra nyomást gyakorolni, s ami kétségkívül igazolhatatlan, arra a kérdésre kellene válaszolnunk, hogy van-e valamilyen joga a politikusnak a közérdekkel érvelni, azt képviselni, annak nevében felszólalni - s hogy ezt ugyanúgy tilalmas befolyásolási kísérletnek kellene-e tekintenünk.

Nem látom a szigorú tilalom indokát. Elképzelhető, hogy szerencsésebb intézményesen is explicitté tenni, mint az esküdtbíráskodás rendszerében, hogy a bírói hatalom is a népszuverenitásból ered, vagyis végső soron nem vagy nem csupán a jog fölhatalmazásával, hanem a jog forrását adó közhatalmat gyakorolva jár el. Így azt a gondolatot, hogy a bíró végső fokon nem a másik bíró előtt felel, hanem a politikai közösség előtt, valamelyest precízebben lehetne megfogalmazni, s a nyomásgyakorlás logikáját, s vele együtt korlátait is pontosabban látnánk. (Megjegyzem, hogy Magyarországon is mind a mai napig létezik az önkormányzati képviselő-testületek által választott és a bírói ítélkezésben valamilyen szerepet azért betöltő népi ülnökök intézménye.) Efféle intézményi megoldások híján, de még a meglétük esetén is valamilyen csatornák mindenképpen működni fognak a társadalmi jogérzék és közerkölcs, valamint a bírói döntések motivációs háttere között. Nemcsak a politikusok, hanem a teljes sajtó is nyilvánvaló nyomást gyakorol a bírói hatalomra: részben saját kezdeményezéséből, részben másokra reagálva. Így akárhogyan tálalja is a média a politikusi nyomásgyakorlást - azaz akár egyetért vele, akár nem - szükségképpen közvetíti, súlyt ad neki. Persze itt nem elsősorban a tény megállapítása a fontos, hanem hogy ez a tény helyeselhető. A közvélemény maga is valamilyen töredékes, esetleges, de a többi hatalmi ághoz képest nem kevésbé hiteles módon reprezentálhatja a közhatalmat. A politikus kétségkívül rövid távú érdekeket is követ, illetve képvisel, ami miatt ésszerű és védhető a bírói függetlenség elve; ám a rövid távú érdek mögött is meghúzódhat általánosan és hosszú távon érvényes érték, elv, amit adott esetben egy bírói döntés sajnálatosan figyelmen kívül hagyhat. Mivel itt a nyomásgyakorlás lényegében véleménynyilvánítás (a közvetlen bírói engedelmeskedést eleve helytelennek tételeztük), a helyénvaló reakció nem a nyers rendreutasítás, hanem a döntés ésszerű és a közérdeket szem előtt tartó indoklása lehetne.

Visszatérek arra, hogy minden ilyen vita valamilyen politikai környezetben zajlik. Lehet azzal érvelni, hogy a kétharmados, alkotmányozó, a bírói hatalommal kapcsolatban szembeötlően bizalmatlan parlamenti többség és rá épülő kormányzás mellett a politikai morál nem engedi meg, hogy a legkisebb engedményt is tegyük a kormányzatot képviselő politikusnak. Védjük meg a bírói függetlenséget!

Lehet, hogy így van, azonban a magam részéről az ilyen kétségtelenül kiélezettebb helyzetekben inkább lehetőséget látok arra, hogy a vita föltevéseit és tétjeit világosabbá tegyük. Megoldása mindig csak egy problémának lehet. S összességében úgy látom, hogy a nyomásgyakorlás és befolyásolás nem valamiféle abszolút rossz, nagyon is igazolható és védhető, adott esetben intézményesíthető is lenne.

Figyelmébe ajánljuk

Varga Judit választása

Nem világos, milyen színjáték bontakozik ki szemünk előtt, az pedig végképp homályos egyelőre, végül hogyan döntenek: megteszik-e a „visszautasíthatatlan” ajánlatot, az érintett a tisztesség maradéka megőrzését választja vagy elfogadja az eddiginél is gátlástalanabb kézitusa katonájának szerepét a hatalomért.

Közel kétmilliárd forint vízdíjat követel az állam Miskolctól, a város bérlakásait adta fedezetként

A magyar állam 2023 végén úgy kapta meg ingyen a rezsicsökkentés miatt milliárdos hiányt halmozó MiVíz Kft.-t 24 milliárd forintos vagyonával, hogy konszolidációt ígértek Miskolcnak. Erre nem került sor, idén nyáron viszont benyújtotta 1,8 milliárdos ki nem fizetett vízdíj számláját a városnak. A törlesztés fedezeteként egy 2,2 milliárd forintra értékelt önkormányzati bérlakásos társasházát adta zálogba a fideszes városvezetés.

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.