Szőnyei Tamás

Már megnyitása előtt szócsaták tárgya a nyilas és ávós rémuralomra emlékeztető múzeum az Andrássy út 60.-ban. Egyelőre jogvita zajlik; az esztétikai és történészi hozzászólások egy hónap múlva várhatók.

Magyarország a királyi giccs pompája közepette hagyta maga mögött a millenniumi esztendőt.

"Egyetértek a Munkáspárt kezdeményezésével, hogy a Magyar Kormány és a Fővárosi Közgyűlés állítson köztéri szobrot Budapesten Kádár János emlékének, megörökítve ezzel emberi, politikusi és államférfiúi nagyságát", ez áll a Szobrot Kádár Jánosnak! című aláírásgyűjtő ív tetején, az első titkár pirossal keretezett, mosolygós arcképe mellett, alatta rubrikák húsz névnek.

Ama már alig-alig hozzáférhető, 1983-as kötet egyik utolsó képén Lenin ballag kifelé a magyar művészettörténetből. De ez csak zsurnaliszta felütés - nem ez az elsődleges oka annak, hogy megérett az idő A művészet története Magyarországon a honfoglalástól napjainkig című, Aradi Nóra által szerkesztett kötet "felváltására". Hagyomány, hogy időről időre új összefoglaló munka születik (az elsőt A magyarországi művészet története címmel Fülep Lajos szerkesztette, Dercsényi Dezső, illetve Zádor Anna írta, 1956-ban, illetve 1960-ban jelent meg), másrészt az elmúlt húsz év kutatásai, a régészeti feltárások eredményei olyan új ismeretekkel gyarapították a tudományt, hogy ezeknek illik szerepelniük a művelt nagyközönségnek és az alapismereteket igénylő diákságnak szánt kézikönyvekben.

Október 19-én, az illegális Beszélő indulásának húszéves évfordulójára szervezett a Zrínyi Nyomdába egy nosztalgiázásra és vidám aktuálpolitizálásra is alkalmat adó, egész napos bulit a folyóirat mai szerkesztősége; a Centrális Galériában pedig e héten nyílik az Artpool Művészetkutató Központ 1984-es képzőművészeti kiállításának rekonstrukciója egy korabeli ügynökjelentés és az akkori hivatalos országkép kontextusába helyezve.

Muszáj New Yorkkal kezdeni, az összeomlással, előbb mégis, a biztonság kedvéért, már ha létezik ilyesmi, Európa. A mázlisták e napokban (Berlin: okt. 18., Basel: okt. 20., Milánó: okt. 21., Velence: okt. 22.) tanúi lehetnek, mihez kezd Laurie Anderson, New York kultúrájának egyik emblematikus alakja élesben, színpadon e képtelenséggel. Nem mintha feltétlenül kommentálnia kéne, de nehéz elképzelni, hogy ne lenne hozzá szava.

Amikor a Narancs utcára kerül, a közvetlenül érintettek már tudják, miként végződött a rendszerváltás utáni évek - sőt az elmúlt ötven év - magyar műkereskedelmében az első, karhatalmi erővel megtámogatott bírósági végrehajtás. Amiről lapzártakor - a névtelenséget kérő végrehajtó elmondása alapján - annyit lehetett előre tudni, hogy reggel kilenckor egy lakatos, két rendőr és a HUNGART képviselője becsöngetett a Blitz Galéria Kossuth Lajos utcai, első emeleti helyiségének ajtaján, hogy aztán bizonyos adatok birtokában távozzék onnét. Jósolni nem lehet, hogy megkapták-e ezeket, de rendőri kényszerítő intézkedésre nyilván nem került sor, hiszen nem pénzkövetelésre, hanem adatszolgáltatásra szólt a bírósági végzés, ne tessék a galériás karját hátracsavaró, a falról modernista aktot leakasztó hivatalos közegekről képzelegni. Azt sem könnyű megtippelni, hogy nekiment-e a lakatos a nehéz vasajtónak, vagy belülről kinyitották, és kedvesen közölték a jövevényekkel, hogy a könyvelési adatok nincsenek meg, különben is, a galéria már nem itt működik, de egy kávét azért kaphatnak.

Hogy az időszámításunk szerinti negyedik évben mi történt, az ókori popzene felületes ismeretében nem tudom, az viszont tény, hogy jó helyre ment

Kamerákat szereltek a Műcsarnok termeinek stratégiai pontjaira. Nyilván adnak a biztonságra, szükséges is ilyen időkben, gondolja az ember, már ha egyáltalán kamerákra gondol műalkotások közvetlen közelében, de inkább rá se hederít, hogy figyelik. S az egyik nagyteremből a másikba menet tán a fényújságot sem veszi észre, amin nevek és számok kergetik egymást szüntelenül, mint a percről percre változó részvényárfolyamok.

Bármilyen közelről súrolja is, a szerelőcsarnokok klasszikus ipari szépségét meg sem legyintheti a napi politika szele. Járt itt Orbán Viktor miniszterelnök, a játszóteret Pokorni Zoltán búcsúzó oktatási miniszter, magát a parkot Várhegyi Attila, a kulturális minisztérium politikai államtitkára avatta fel, a másik oldalról Keller László, az MSZP frakcióvezető-helyettese kutakodott az 50 ezer négyzetméteres területen zajló, több mint nyolcmilliárd forintos beruházással megbízott Kisrókus 2000 Kft. által elköltött pénzek körül - e közvetetten ÁPV Rt.-tulajdonú cég kommunikációs feladatait a Happy End Kft. látja el -, s úgy hírlik, kíváncsiságát kiterjeszti a kiállítás- és rendezvényközpont megvalósítására is.