Már megnyitása előtt szócsaták tárgya a nyilas és ávós rémuralomra emlékeztető múzeum az Andrássy út 60.-ban. Egyelőre jogvita zajlik; az esztétikai és történészi hozzászólások egy hónap múlva várhatók.Ahuszadik századi magyar történelem legtragikusabb korszakaiban központi szerep jutott egy háromemeletes épületnek a terézvárosi Csengery és Andrássy út sarkán: az 1880-ban, Feszty Adolf terve nyomán épített bérházban előbb a nyilasok, majd az államvédelmisek rendezkedtek be. A nyilas és a kommunista erőszak párhuzamba állításának sorsszerű lehetőségét kihasználva alakítják ki itt a Terror Háza múzeumot, melynek megnyitója február 24-én, vasárnap lesz, a kommunizmus áldozatainak emléknapján. (Pontosabban egy nappal a Kovács Béla kisgazda politikus 1947. február 25-i elhurcolásának évfordulójára törvénybe iktatott, tavaly első ízben megtartott emléknap előtt.) Addigra a fővárosi közigazgatási hivatal akár el is bírálhatja a budapesti önkormányzat fellebbezését, melyet azért nyújtott be, mert a terézvárosi jegyző a főváros (az átalakítással érintett közterület tulajdonosa) hozzájárulása nélkül adta ki az építési engedélyt.
Választások közeledtével minden politikusi megnyilatkozás, akár bevallják, akár tagadják, a kampány részévé válik. Olimpia rendezése, múzeum építése, egyre megy. Ilyenkor nagyobb a tét; a közszereplők meggyőzőképességén nem csak az múlik, hogy az adott kérdésben maguk mögé tudják-e állítani a közvéleményt: megszólalásaik hatása most egészen közvetlenül adódik hozzá a nagy egészhez.
Tetszik, nem tetszik, a választások közelsége a Terror Háza körüli perpatvart is színezi. A múzeumot a jelenleg hatalmon lévő politikai erő akarata hozza létre. Onnan nézve egyszerű bármilyen kritikát úgy látni és láttatni, mint a kommunista múlttal való szakítást nem (vagy nem őszintén) vállaló erők kísérletét a hatalom visszaszerzésére. Könnyű a múzeum létének megkérdőjelezésével gyanúsítani (s így az itt 1951-ig lakó ÁVH minden bűnével megterhelni) azt, aki bármit bírálni merészel. A másik oldalról viszont egyszerűen nem lehet nem szóvá tenni, ha a hatalmon lévők nyomulását érzékelvén sérülni látják a törvényességet, a jogbiztonságot.
Politika, tudomány
Mint minden új létesítmény, a Terror Háza megnyitásával is a hatalom, a jelenlegi kormányzat demonstrál és reprezentál majd: hiszen nemcsak a múzeum, hanem annak intézményi háttere is az elmúlt négy év terméke.
Az érintettek emlékezetében még élénken él, hogy a Fidesz - MPP vezette kormányzat legelső költségvetési törvénye megvonta a Politikatörténeti Intézet 50 millió és az 1956-os Intézet 67 millió forintos állami támogatását, s a költségvetésből valahogy éppen 117 millió forint jutott az újonnan létrehozott XX. Század Intézetnek (SZI). Egy szocialista és egy liberális kötődésű műhely majdnem lenullázásával a történettudomány terén is demonstrálta liberálisról konzervatívra váltását a Fidesz. A honlapja szerint 1999 májusa óta működő intézet főigazgatója Schmidt Mária történész, Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadója. Ugyanitt olvasható, hogy "a szovjet birodalom és így a bipoláris világ" megszűnésével a "történetírás új feladattal gazdagodott; új szempontok, új nézőpontok alapján kell átgondolnia mindazokat az eseményeket és összefüggéseket, amelyek az elmúlt évszázadot meghatározta (így áll ott, szó szerint - a szerk.). Szükség volt tehát egy olyan új tudományos intézet megalakítására, amely fiatal kutatók bevonásával tesz kísérletet arra, hogy újragondolja a XX. század történelmét."
Az intézetet A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány működteti. Schmidt Mária mellett ennek kurátorai között van a miniszterelnöki kabinet kulturális titkárságát vezető Tóth Gy. László politológus, egykori artmozista, Tőkéczki László és Kapronczay Károly történész, tudományos igazgatója M. Kiss Sándor. A kuratórium elnöke Balás-Piri László; ő ugyan nem történész (orvosnak készült, gyógyszerésztechnikus lett), viszont a Történelmi Igazságtétel Bizottsága alelnökeként beszédet mondott tavaly a parlamentben a kommunizmus áldozatainak első emléknapján. Meg is dicsérte a Magyar Fórum, amiért beolvasott a rendszerváltozás után "Barba-trükköt" bemutató, kulcspozíciókat elfoglaló egykori KISZ-eseknek és a "diktatúra bacillusgazdáinak", akik közöttünk nyüzsögnek. De, tette hozzá a szónok, szerencsére volt más ifjúsága is az országnak: a Bibó Kollégiumban gyülekező csapat. (Ami különben igaz, de abban a környezetben ez erőteljes nyelvcsapásként hat.)
Kormánydöntés értelmében e közalapítvány működteti a 2000 szeptemberében létrehozott XXI. Század Intézetet (SZI) is, melynek fő feladata a politikatudományi kutatások támogatása. Itt is Schmidt Mária a főigazgató, a tudományos igazgató pedig Fricz Tamás, az MTA Politikai Tudományok Intézetének tudományos főmunkatársa.
Mindkét intézet meghirdet kutatói pályázatokat, rendez tanácskozásokat, támogat kiadványokat (részletek a www.xxszazadintezet.hu címen olvashatók; akadna frissítenivaló rajta). A fiatal kutatók mellett jut figyelem a tapasztaltakra is: a XX. SZI által alapított Év Legjobb Könyve-díjat az intézetet működtető közalapítvány egyik kurátora, Tőkéczki László Tisza István című munkája kapta 2000-ben. Rendezvényeik közül a Kommunizmus fekete könyve magyar megjelenéséhez kapcsolódó nemzetközi konferencia keltette a legnagyobb figyelmet, 2000 májusában. A rang és hírnév megteremtése szempontjából van jelentősége annak, hogy a XX. SZI mutatkozhatott meghívóként Helmut Kohl nyugalmazott német kancellár budapesti kitüntetésekor. A XX. és a XXI. SZI közösen szervezte 2000 őszén a Tíz éve szabadon című nemzetközi konferenciát; a XXI. SZI a Teleki László Intézettel együtt rendezett nemzetközi tanácskozást tavaly ősszel A státustörvény: előzmények és következmények címmel. A XX. és a XXI. SZI által közösen használt XII. kerületi villában helyezték el és dolgozzák fel Arthur Koestler Edinburghból mikrofilmen hazakerült hagyatékát. A legnagyobb léptékű eseményként a közalapítvány a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma beruházási keretéből 500 millió forintért még 2000-ben megvásárolta az ÁPV Rt.-től az Andrássy úti épületet, a Terror Háza múzeum céljára.
Látvány
"Terror Háza, jó napot kívánok" - veszik fel a telefont Schmidt Mária titkárságán, és nem viccelnek. A Monty Python-hangulat persze nem passzol az egymáshoz illesztett nyilaskeresztből és ötágú csillagból szerkesztett ezüst-fekete emblémához. A nyomasztó érzést biztonságiak sokasága is táplálja (a látogatót a földszinten a felvonóhoz kísérik, a harmadikon a liftajtónál várják, mintha egy szigorúan őrzött, titkos objektum első emberéhez volnánk hivatalosak). Egyébként némi óvatosság indokolható, a kiállítótermek még nincsenek teljesen berendezve, az épületben sok munkás dolgozik, idegen ne lófráljon csak úgy.
"Ez egy kurva jó múzeum lesz" - jelenti ki Schmidt Mária. Tudja, hogy semmi nem állhat útjukba, s egy hónappal a nyitás előtt már egyértelmű, hogy az összkép rendkívül hatásos lesz. A Terror Házának minden centimétere, a fémes dugaszolóaljzatoktól a méregdrága lapos képernyők tömkelegén keresztül az épület munkásőr-egyenruhára emlékeztető, csukaszürke színéig arról árulkodik, hogy az összes apró részletre ügyeltek, az ötletek kivitelezésének pedig aligha lehettek anyagi korlátai. Látványtervezői jutalomjáték.
Mióta elkészült a tetőről méterekre a járda fölé nyúló "gallér", alig bújt elő a nap a felhők mögül, így inkább csak elképzelni lehet, miként fest majd az épület falán, illetve a járdán a fából kivágott TERROR-szó, nyilaskereszt és ötágú csillag napsugár által megrajzolandó sziluettje.
Agyafúrt terv ez. Ahhoz, hogy az úgynevezett ládabetűk árnyéka olvasható legyen, odafönt tükörírással kell állniuk. A tükörírt TERROR cirill jellegű szövegként működik: a megfordított R és E cirill betűkre emlékeztet. Cirill, tehát ruszk, vagyis komcsi. E szó kétszer szerepel, s mivel a közöttük lévő ötágú csillag is a vörös vészre utal, a nyilaskereszt "kisebbségbe" kerül: a látványt uraló építészeti elem egyértelműen a baloldali szélsőséget emeli ki. Ez egybevág a múzeum belső arányaival: a német megszállás és a nyilasuralom együtt is rövidebb ideig tartott, mint a kommunista, sokkalta kisebb tér is jut neki. Schmidt Mária szerint nem mérlegelték, melyik mennyi vérrel járt, mindkettő "ugyanolyan megengedhetetlen állami terror volt, csak a színében más". A múzeumba belépőket a mindkét terror áldozataira emlékeztető felirat fogadja. Noha még nem kész termeken vezettek körbe, azt azért érzékelhettük, hogy a kiállításon a rendszerváltásig vitt magyar szocializmus és annak szovjet előképe jóval nagyobb hangsúlyt kap. A honlap és a kiállításrendezés egyaránt azt mutatja: nem volt hiába az áldozat, szabad világba érkeztünk.
A múzeum dekoratív, bár még nem teljesen kész honlapját (www.terrorhaza.hu) olvasva erősen kérdéses, mit mutatnak majd be a termekben a nyilasterror hazai előzményeiből és német mintáiból: az intézmény tudományos hitelének aláásásával fenyeget az a történelemhamisítás határát súroló mondat, hogy a német megszállás utáni "kollaboráns magyar kormány nem védte tovább zsidó származású állampolgárainak életét, megkezdődött a vidéki zsidóság összegyűjtése, majd deportálása német halálgyárakba". Mintha előtte, Horthy évtizedei alatt nem manifesztálódott volna korlátozó törvényekben a hivatalos, állami szintre emelt antiszemitizmus.
Pedig különben nagyon ki van találva az egész. Az utcai front ablakai is a ház színét viselik: vakablakok - a Terror Házába nem lehet csak úgy bepillantani. A körfolyosós udvart egy szovjet tank uralja (daruval emelték be, aztán üvegtetőt húztak az udvar fölé), háttere a fémbe maratott börtönportrék százaiból álló fal. Megkapták Moszkvából Hruscsov vörös bársony üléses, linóleumpadlós, fekete ZISZ-ét. Egy tágas terem padlószőnyege szovjet térkép, a kúp formájú tárlókat a GULAG-szigetekre szúrták le. Eredeti és stilizált, sokkoló és játékos elemek keverednek. Látunk igazi és újonnan faragott bitót. Kisnyilasok groteszk klipen vedlenek át elvtársakká, elvtársnőkké. A pincebörtön cellái autentikusak, a zsírtéglafalú labirintus filmes szürrealitással emlékeztet a beszolgáltatásokra.
Vezető tervezőként a győri Sándor János szerepel az építési engedélyen, ám e látványvilág megteremtésének fő érdeme alighanem F. Kovács Attila építészé. (´ tervezte Jeles András 1983-ban készült, "hivatalosan" 1988-89-ben bemutatott Álombrigád című filmjének groteszk díszleteit.) Felfogása szerint az Andrássy út 60. "múzeumként nem épület többé", hanem "épület formájú szobor", "a terror szobra". "A terv az épületet emlékműként kezeli, sötét paszpartuval keretezi körbe a változatlan architektúrát - fogalmaz a külső homlokzat átalakításához fűzött magyarázatában. - A paszpartu kiszélesített díszpárkányból, az épület határolófalainál álló pengefalakból, illetve fekete gránit burkolatú járdából áll. Ezek az elemek hoznak létre az épület körül egy virtuális teret, negatív aurát, furcsa veszélyérzetet, ami az arra érzékeny járókelőben felidéződhet, ha a pengefalakba vágott hatalmas kapukon át az épület előtti térbe lép. Az épület monumentális díszpárkánya egyszerre idézi a kor gigantomániáját és a pesti neoreneszánsz házak hatalmas párkányait. A párkány a nap legmagasabb állásánál borítja sötétségbe a házat, felidézve Arthur Koestler Sötétség délben című művét, amely alapvető a korszak és egyben a homlokzat megértéséhez."
Az esztétikai alapkérdés: szabad-e, szerencsés-e a kinyúló párkányzattal és a lapzártakor még csak terven látható pengefallal keretbe foglalni az épületet? Erre nyilván ki-ki ízlése szerint válaszol. Az átalakítás mindenesetre belenyúl az Andrássy út nagyjából, de mégsem tökéletesen egységes látványvilágába: éppoly erőszakosan, mint amilyen erőszakos volt a házat egykor birtokló két szervezet. A diktatúrák tombolása idején érintetlen maradt az épület polgári harmóniát sugárzó külseje, semmi sem utalt arra, mi folyik a falak mögött. Most, a polgári demokráciában kiragadták a békés miliőből az épületet: elénk tolakszik, egyfolytában emlékeztet az erőszakra, nem csak akkor, amikor kifejezett szándékunk szembesülni annak működési mechanizmusával, s fejet hajtanánk áldozatai előtt. Ez csaknem olyan bizarr, mint az, hogy éppen a konzervativizmus értékeit hangoztató, a nemzeti kulturális örökség védelmének fontosságát minisztériumi elnevezéssel is hangsúlyozó kormányzat idején történt e változtatás az ország épített örökségének egyik emblematikus helyszínén. Amit Terézváros ráadásul régóta szeretne az UNESCO Világörökség listájára juttatni.
A világörökség cím leginkább propagandisztikus jelentőségű. Ha úgy tetszik, javítja az országimázst. Több szempont érvényesül a világörökségként történő elismerésnél, közöttük az autentikusság csupán egy - ha elvileg a legfontosabb is. Az egyébként nem védett műemlék épület mostani átalakítása nem hozhat pluszpontokat a pályázat elbírálásakor, viszont tény, hogy a Duna-parti panorámát is megterhelik nem kimondottan klasszikus szépségű épületek, mégis felvették a listára.
Jog
Jogi kérdésként merült fel az önkényuralmi jelképek használata, amit törvény korlátoz. Múzeumi homlokzaton való feltüntetésük aligha csúszik tilosba. F. Kovács Attila szerint "a rossz emlékű jelek darabokra törnek az épület architektúráján".
Az engedélyeztetési eljárás során a VI. kerületi tervtanács (mint javaslattevő testület) tavaly augusztusban országos, fővárosi és kerületi jogszabályokra hivatkozva több ponton is megkérdőjelezte a tervet (önkényuralmi jelképek, a pengefal fekete színe, a járda elfoglalása). Tétényi Éva terézvárosi főépítész a terv újragondolását javasolta, a Budapesti Építész Kamara kerületi referense, Hendel Judit pedig a szakmafelügyeleti bizottság sürgős intézkedését kérte. A döntési jogkörrel rendelkező kerületi építési iroda elutasította a kérelmet. Ezt követően a terézvárosi önkormányzat jegyzője, Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya magához vonta az ügyet, és 2001. október 29-én megadta az építési engedélyt (arra hivatkozván, hogy a kerületi vagyongazdálkodási bizottság megadta a Csengery úti járdaszakaszt érintő tulajdonosi hozzájárulást, s az Országos Műemlékvédelmi Hivataltól is kapott támogató nyilatkozatot). "ra Krisztina önkormányzati szóvivő tájékoztatása szerint a jegyző azért vonta magához az ügyet, mert joga volt hozzá, és azért adta ki az engedélyt, mert meggyőződése, hogy a terv minden szempontból rendben van.
A budapesti önkormányzat épp ezt vitatja. A főváros az épület Andrássy úti járdájának tulajdonosaként lép be a képbe (a Csengery úti járdaszakasz a Terézvárosé). Az engedély kiadása előtt a Terézvárosnak be kellett volna szereznie a járdára is kiterjedő átalakítás miatt érintett főváros hozzájárulását. Ez nem történt meg, noha erre mint önmaga előfeltételére utalt is az engedélyező határozat, amelyet ráadásul nem küldtek meg a fővárosnak, amely így nem is fellebbezhetett az erre adott időben. E kétszeres jogszabálysértés miatt nevezi az ügyet teljesen egyértelműnek a fővárosi közgyűlés várostervezési és városképvédelmi bizottságának alelnöke, Ráday Mihály. Noha őt megbecsült városvédőként fizikai rosszullét környékezheti a homlokzati beavatkozás láttán, türtőzteti aktivista szenvedélyét, és várospolitikusként elsősorban a jogi helyzetről beszél. (A látványról annyit mondott a Narancsnak, hogy "a múzeum kitüremkedése az utcára bizonyos helyeken megengedhető, de nem a fő sétaúton".)
A szaktervező iroda novemberben a fővárosi városképvédelmi bizottsághoz fordult a járdával és járdaszegéllyel kapcsolatos tervvel. A testület december 18-án egyes átalakításokhoz (így az aszfaltburkolat fekete gránitra történő cseréjéhez) hozzájárult, másokat nem engedélyezett (például a felhajtásgátló elemek és a pengefal elhelyezését; ez különben a terézvárosi engedélyeztetési anyagban szerepelt, a fővároshoz beadottban nem; hogy mifene a pengefal, az Penge és vérszilva című keretes írásunkból kiderül). Eközben ütemesen folyt az építkezés a több állami felújítást (Nemzeti Múzeum, Uránia mozi) is végző Architekton Rt. kivitelezésében.
A városképvédelmi bizottság felhívta a városvezetést, hogy a Fővárosi Közigazgatási Hivatalnál fellebbezze meg a terézvárosi jegyző határozatát annak jogszabálysértő volta miatt. A Grespik Lászlónak címzett december 22-i levelet Demszky Gábor távollétében Atkári János főpolgármester-helyettes írta alá. A közigazgatási hivatalban Urbán András építési főosztályvezetőhöz tartozik az ügy, aki a múlt héten a Narancsnak elmondta: a teljes dokumentáció hiányában érdemben még nem foglalkozhatott vele. A fővárosnak ugyanis az elsőfokú hatóságnál, tehát a Terézvárosnál kellett volna fellebbeznie, a papírokat pedig annak kellett volna hivatalból továbbítania másodfokra, a közigazgatási hivatalhoz. Nagyjából egy hónap telt el tehát semmivel. Ha a dokumentumok megérkeznek, a hivatal hatvan napon belül köteles elbírálni a fellebbezést, de Urbán András szerint nem fogják addig húzni az időt.
Közben Tirts Tamás, a fővárosi Fidesz-MDF-MKDSZ frakcióvezetője és Ráday Mihály hozzálátott a közvélemény meggyőzéséhez. Tirts bagatellizálná a dolgot (mondván, legfeljebb eljárási malőr történt egy kerületi hivatalban, nehogy már ezért is a kormányt tegyék felelőssé), és a frakció szakértőire hivatkozva állítja, az építési engedély jogszerű, nem támadható. Ezzel szkizofrén helyzetbe hozta a városképvédelmi bizottság kormánypárti tagjait Endrédy István elnökkel az élükön, akik pedig addig épp ellenkezőleg látták az ügyet. Pontosan úgy, mint Ráday Mihály, aki viszont az eset súlyos következményeire figyelmeztet: hová vezetne, ha a Budapest jogszerű működése fölött őrködni hivatott közigazgatási hivatal rendben lévőnek nyilvánítaná a jogszerűtlenül kiadott engedély alapján folytatott építkezést? Ha ez így lenne, festette falra az ördögöt, a kormányhoz közeli közalapítvány példáján felbuzdulva bárki büntetlenül építkezhetne a szomszédja telkén annak hozzájárulása nélkül.
A döntés az immár MIÉP-képviselőjelölt Grespik kezében van. Neki kellene megállapítania a jogellenes közterület-használat tényét, és felhívnia a jogellenes állapot megszüntetésére. Lefogadhatjuk, hogy február 24-én megnyílik a Terror Háza.
Szőnyei Tamás
Penge és vérszilva
F. Kovács Attila látványelemnek szánja a húsz centi széles, feketére festett falsíkokat, melyek a Csengery és az Andrássy úton elválasztják a múzeumot a két szomszédos épülettől, sötétedés után pedig rejtett világítótesteikkel fényfüggönyt képeznek majd.
A pengefal (e kifejezés mostantól gazdagítja nyelvünket) a tető síkjától a járdáig ér. Lent azonban, hangsúlyozza az építész, nem alkot majd forgalmi akadályt a gyalogosok számára, ugyanis két méter széles, hat méter magas, teljesen szabad nyílást enged a forgalomnak (korábban ajtóval képzelték el, de ezt elvetették). Tervezésekor betartották a "közúti űrszelvényekre" vonatkozó előírásokat: a Magyar Közlöny 1997/116. számában megjelent szabályzat 1,5 méter széles gyalogossávot ír elő, ők két métert hagynak; ugyanitt egy méter széles berendezési sávot rendelnek szabadon engedni a járda úttest felőli részén (telefonfülkének, lámpaoszlopnak stb.), ők csak 70 centit foglalnak el a pengefal lábazatával. Az épület felőli részen félméteres biztonsági sávot ír elő a szabályzat (kitüremkedő ablakrácsnak, bejárat melletti kőoszlopnak stb.), a pengefal ezzel a lehetőséggel élve foglalja el a járda házfal felőli szeletét.
A szilva úgy kerül ide, hogy a tervező szerette volna vérszilvafákkal felváltani a múzeum előtti sétányszakasz fáit, ám a fővárosi városképvédelmi bizottság nem engedélyezte a cserét, azok védettségére hivatkozva. Pedig ezek nem az Andrássy út sajátos hangulatát meghatározó terebélyes platánok, csak tucatnyi növendék ecetfa. Nyáron zöldek, míg a termő vérszilvafák sötétbordóval alapozták volna a képet.
