Aki saját kezűleg szeretné illetni a papírt, próbáljon meg lakóhelyén összefutni egy aktivistával, de ha biztosra akar menni, a józsefvárosi pártirodában, az elnöki titkárságon egy vezető elvtársra hivatkozva kérje el az ívet.
Kipróbáltam, működik, nekem mindjárt hármat adtak.
Thürmer et. bejelenti
Thürmer Gyula vélhetőleg december 15. táján jelenti be, hány aláírás gyűlt össze. Minimum kétszázezer a cél.
A parlamentbe készülő Munkáspárt ezzel elindította választási kampányát. A Kádár-szobor témáját kizárólag ők tálalhatják fel. Céljuk, hogy politikai vetélytársaikat, sőt az egész országot rákényszerítsék, hogy tisztázzák viszonyukat a Kádár-szoborhoz és így magához a rendszerváltáshoz is. Aki pártolja a szobrot, az igenli a szocializmust, nemet mond a kapitalizmusra, és fordítva. A téma felszínen tartásával a Munkáspárt megszólalási lehetőségre számíthat a bulvársajtótól a kereskedelmi és közszolgálati tévékig, rádiókig. De ha mégse kap szót, akkor is róla, a párt kapcsán beszélnek. A szobor mögötti kérdés pedig, kissé leegyszerűsítve, így hangzik: mikor volt jobb? Valamivel bonyolultabban: mit gondolsz 1956-ról és az utána következő évtizedekről, beleértve 1958-at, amikor Nagy Imrét kivégezték és 1989-et, amikor napokkal az újratemetés után meghalt az is, aki akasztófára küldte?
Kádár et. nem szerette
Kádár János Fiuméban született, 1912-ben. Ma a Fiumei úton nyugszik. A temető munkásmozgalmi szegletében, a harcoló/dolgozó népes domborműfallal átellenben, néhány lépésre az egyforma, fekete gránit kommunista sírkövek méltóságteljesen puritán sorától, a többinél kétszer nagyobb, vörös gránit sírkő az övé. Kádár és felesége nevén kívül csak egy ötágú csillag található rajta, előtte pad, körötte nyírott sövény. Az övén van a legtöbb virág, persze itt is érvényesül a temetői formakultúra (hervadó csokrok levágott tetejű, literes ásványvizes palackokban).
"Emlékeznek, barátaim? Emlékeztek? Életében sohasem mondtunk róla nagy szavakat. Dicsérni sem dicsértük. Lehet, hogy nem lehetett Kádárt bírálni, nem tudom, de dicsérni biztosan nem volt szabad. Kádár elvtárs nem szerette, nem tűrte a dicsérő szavakat. Igaz, a magunk módján azért dicsértük. (...) Rólunk, egyszerű emberekről beszélek. Emlékeztek? Mennyi történet járta akkor az országot. Anekdotáztunk, vicceket meséltünk Kádár Jánosról. Mi volt ez? Az államférfinak járó alázat? Nem! Biztosan nem. Tisztelet? Igen! Megbecsülés? Igen! De több is volt annál. Szerettük Kádár Jánost. Szerettük, mert olyannak éreztük, amilyenek mi vagyunk. Szerettük, mert közülünk való volt, a miénk volt, a népé volt - mondta a sírnál július 7-én, a Kádár halálának tizenkettedik évfordulóján tartott megemlékezésen Thürmer Gyula. - A szocialista Magyarország tudást adott nekünk, munkát, biztonságot. A tőkés Magyarország munkanélküliséget ad, kiszolgáltatottságot, kilátástalanságot. Kádár alatt sem kerestük magunkat halálra. De mindenkinek volt munkája. Aki tisztességesen dolgozott, tisztességesen élt meg. Milyen a mai Magyarország? Egyszerre szegény, elnyomorított, gyarmatosított, ugyanakkor hivalkodó, dzsentris és pökhendi."
Urbán et. javasolta
A temetőtől pár perc a Köztársaság tér. A megemlékezők átvonultak ide, Urbán Sándor elnökségi tag pedig javasolta, itt állítsanak köztéri szobrot Kádár Jánosnak.
A Köztársaság tér tele van 1956 emlékeivel. Egy házfalon tábla emlékeztet a francia fotósra, akit itt ért golyó. A Magyar Szocialista Párt székházával szemközt terül el Kalló Viktor 1960-ban felállított emlékművének pusztuló talpazata, peremén még olvasható: "A magyar dolgozó nép szabadságáért elesett mártírok emlékére"; a mártír öszszeroskadásának pillanatát rögzítő szobor ma a Szoborparkban van. Valamivel odébb, egy kör alakú parkrész közepén alapkő ül a fűben, az "1956 mártírjainak és áldozatainak felállítandó Megbékélés emlékmű jeléül": az SZDSZ vezette fővárosnál elhalt szocialista kezdeményezés nyoma 1991-ből.
Ebbe a környezetbe helyezne Kádár-szobrot a Munkáspárt, és mondja annak ellenzőiről - idézet az augusztus 13-i Thürmer-sajtótájékoztatóról -, hogy "´56-os ügyet igyekeznek kreálni, miközben a Kádár-szobor nem ´56 kérdése, hanem a máé. Nem lehet és nem szabad a mai világot sem 1956, sem a rendszerváltás szemszögéből nézni. Nem a régi barikádokat kell újakkal kiegészíteni, hanem közös megoldásokat kell találni azért, hogy versenyezhessünk az EU nálunk gazdagabb és erősebb országaival. Azt állítják, hogy a Kádár-szobor megosztaná a társadalmát, és sokak érzéseit sértené. A társadalmat nem kell megosztani, a rendszerváltás és a kapitalizmus már megtette. Az ország tele van olyan szobrokkal, amelyek sok embernek nem tetszenek, de tudomásul veszik. Nagy Imrének van szobra, a >>pesti srácoknakter vezette Nagykanizsa közgyűlése - egyetlen szavazattöbbséggel ugyan - lehetőséget teremtett az 1934-ben emelt, 1952-ben ledöntött Nagy-Magyarország-emlékműnek a fideszes alpolgármester által szorgalmazott felállítására (az augusztusi avatáson részt vett Simicskó István, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára). Másrészt arra, hogy szintén augusztusban a pátyi önkormányzat MIÉP-es képviselői elérték, hogy a Szellő közt Horthy Miklós közre nevezzék át (a tábla mellé dombormű is került).
De talán a Horthy-rendszer viszszasírását nem a Kádár-rendszer visszasírásával kéne ellensúlyozni. És ha a Munkáspárt valóban azt szeretné, hogy a Kádár-szoborról ne ´56-ra asszociáljon mindenki, akkor kevésbé érzékeny területen követelne neki helyet, nem a Köztársaság téren. De ők azt mondják, a város e részén "nem a gazdagok" élnek, így ez illik Kádár Jánoshoz legjobban. Tisztában vannak Kádár politikai jelkép voltával, s hogy milyen emlékmű állt, illetve milyen emlékjelek állnak a Köztársaság téren, ezért megkockáztatható: e hely kijelölésével kifejezetten az illetékesek borítékolható elutasító válaszára játszottak rá. Meg is kapták.
Demszky és Orbán urak megmondták
Thürmer Gyula július 18-án levelet küldött Demszky Gábor főpolgármesternek és Orbán Viktor miniszterelnöknek. Válaszlevelében Demszky ismertette a vonatkozó törvényhelyet, de előbb leszögezte: "Személy szerint nem támogatom javaslatukat, mert politikai elveim, meggyőződésem és egész eddigi tevékenységem merőben ellentétes mindazzal, amit Kádár János képviselt."
Orbán Viktor július 25-i, reggeli rádióinterjújában üzent: "Szoborállítás ügyben a főpolgármester úr illetékes, hogyha Budapest területén akarnak ilyen szobrot állítani. Én arra kérem a Munkáspártot, hogy tőlem ehhez támogatást ne kérjen, pénzügyi hozzájárulást pedig végképp ne, mert ez nem olyan cél, amit személyesen támogathatónak ítélnék." Az már jellegzetes orbáni gesztus, hogy írásos válaszra nem Thürmert méltatta, hanem a munkáspárti kezdeményezést kifogásoló hajdú-bihari Pofosz-elnököt.
A néptömegek megszólalnak
A Kádár-szobor művészi megformálásáról a Munkáspárt csak az után akarna beszélni, ha már az ország és a város vezetése meghozta az általuk várt döntést arról, hogy a szoborra szükség van, mert a hatalmon lévő politikai erőkkel szeretnék felállíttatni. Az aláírásgyűjtés is jelzi: politikai győzelmet akarnak, noha tudhatnák, semmi esély rá. E játszma elsődleges címzettje a fővárost irányító koalícióban lévő MSZP: színvallásra akarják kényszeríteni a közgyűlésben ülő, illetve a 2002-es önkormányzati választáson induló szocialista képviselőket. Márpedig az MSZP egyszerűen nem teheti meg, hogy visszalép Kádárhoz.
Talán nyom a latban az emlékműállítás anyagi vonzata is, ám a Munkáspárt alighanem inkább amiatt csináltatná más kezével, hogy visszautasítás esetén demonstrálhassa: az új urak tojnak a nép szavára, míg ők hangot adnak neki. Bár elismerik, hogy reprezentatív felmérés nem készült, de szerintük a magyar társadalom abszolút többsége ez ügyben mellettük áll. Thürmer Gyula szerint Kádár "a XX. század legnépszerűbb és legsikeresebb magyar politikusa volt", a kádári életmű pedig "az elmúlt század legnagyobb és legeredményesebb modernizációs programja, a világhoz való felzárkózás legsikeresebb kísérlete".
Az aláírások mellett hivatkozási alapjuk a TV 2 egyik műsora, ahol a betelefonálók 79 százaléka értett egyet azzal, hogy legyen szobra Kádárnak, illetve az RTL Klub, a Népszava, a Színes RTV műsorújság és az Origo online napilap 1999 őszi, játékos szavazása az évezred legnagyobb magyarjairól, ahol Kádár lett a harmadik.
A szakértők véleményeznek
A rendszerváltás előtt nem rögzítette jogszabály a köztéri szoborállítás rendjét, a döntéseket a megyei vagy országos pártszervek hozták. Az önkormányzatokról szóló, 1991. évi XX. törvény 109. paragrafusa szerint "Művészeti alkotás közterületen, valamint önkormányzati tulajdonú épületen való elhelyezéséről, áthelyezéséről, lebontásáról a település önkormányzatának képviselő-testülete, Budapesten a fővárosi önkormányzat közgyűlése dönt, és gondoskodik fenntartásáról és felújításáról. A döntéshez a műalkotás művészi értékeire vonatkozóan szakvéleményt kell beszerezni. A fővárosban szobor, illetve emlékmű elhelyezéséhez, áthelyezéséhez vagy lebontásához az érintett kerületi önkormányzat egyetértése szükséges. Nem önkormányzati tulajdonú épületen lévő művészeti alkotásokat az illetékes önkormányzat képviselő-testülete szakvélemény kikérésével védeni köteles, új elhelyezés esetén véleményezési joga van."
Szakvéleményt a Képző- és Iparművészeti Lektorátus, a fővárosban a Budapest Galéria adhat, de lehet kérni a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által közzétett listán szereplő szakértőktől is. A szakvélemény beszerzése kötelező, figyelembevétele nem, legfeljebb ajánlott. Ha egy önkormányzat állami pénzt szeretne emlékműállításra, csak a lektorátus által támogatott alkotással pályázhat. Be kell szerezni a közművek jóváhagyó nyilatkozatát is: a köztéri munkálat érintheti a víz-, gáz-, elektromos vezetéket vagy a tűzbiztonságot is.
Nem jellemző, de az utóbbi években állítottak már köztéri emlékművet engedély nélkül Budapesten. Emlék/Mű című kötetében Boros Géza ír a rákosszentmihályi Hét vezér faszoborcsoportról, melynek lebontását, a politikai vitát elkerülendő, "csekély városképi jelentősége" miatt végül nem kezdeményezte a fővárosi közgyűlés, illetve Makovecz Imre és Péterfy László betoncellában ülő alakot ábrázoló, szögesdrótos művéről, melyet az 1944-1990 közötti időszak "meghurcoltjainak" emlékére raktak le a tabáni fűre, a vonatkozó szabályok megkerülésével.
Ha valamit nem engedhet meg magának a Munkáspárt, az a jogszabály be nem tartása. Előbb megnyerni a politikai küzdelmet, aztán végigjárni a bürokratikus utat. Nem akarnak kész tervvel előállni, nem akarják esztétikai síkra terelni a vitát. Úgyis lesz, aki kifaragja. A munkáspárti elnökhelyettes, aki az emlékműakcióról tájékoztatott, azt mondja, több szobrász is jelentkezett már a munkára, de neveket korai és indiszkrét volna említeni. Írjon ki pályázatot a főváros, annak örülnének.
A művész úr dokumentál
Kádár Jánosról két szobor készült eddig. Az egyik Pátzay Pál (1896-1979) munkája, a másik az ő egykori növendékéé, Varga Imréé. 1980-ban, abban az évben, amikor a Munkácsy- és Kossuth-díjas érdemes és kiváló művész megkezdte 1990-ig tartó országgyűlési képviselői ténykedését, és elkészítette a Római Magyar Kápolna számára Szent Istvánt és Máriát, a magyarok nagyasszonyát, megbízást kapott Aczél Györgytől, hogy Kádár születésnapjára készítsen róla mellszobrot. Az MSZMP fő kultúrpolitikusa (róla a ´70-es években készített 40 centis bronzportrét Varga Imre) egyszerre gondolhatott a jelenre (meglepi a főnököt) és a jövőre (kvalitásos Kádár-portrét hagy a szocialista utókorra). Pátzayval ellentétben Vargának a főtitkár nem ült modellt, a szobrász emlékezetből (láthatta eleget közszerepelni) és MTI-fotókból dolgozott.
A kész művet Aczélnak adta át Varga Imre, de mint a róla interjú-albumot publikált Christa Nickelnek elmondta, nem volt szabad sem másodpéldányt öntenie, sem a gipszeredetit megtartania. Most, az életművét őrző óbudai múzeumban elárulta: Kádár halála előtt egy évvel Aczél fölhívta őt telefonon, és felolvasta Kádár neki szóló levelét. "A levélben az volt, hogy >>Tisztelt Művész Úr! Szeretném, ha megsemmisítené a rólam készült portrét, mert ez lesz az egyik legsúlyosabb vádpont ellenem.A beszélgetés e pontján Varga Imre elmagyarázta, hogy például Kun Bélát az áldozatainak kísérteteivel együtt ábrázolta: a Tanácsköztársaság vezetője lámpavas mellett áll, amire fölhúzni szoktak egyeseket (később, a Szovjetunióban ki is végezték), előtte pedig az ő "áldozatai", polgárok, katonák, munkások lebegnek szellemként. Az említett, 1995-ös albumban úgy fogalmazott: ez "az első kritikus szemléletű emlékmű a történelemben".
A dolog szépséghibája, hogy a plasztikailag kulturálatlan ország, ahol élünk, ezt nem vette észre, s a Vérmező csücskén 1986-ban felállított emlékművet a Szoborparkba száműzték. Ha nincs rendszerváltás, ma sem tudnánk, hogy a művész átvágta hajdani megrendelőit, akik pedig oly sok feladatot bíztak rá Bartóktól és Kodálytól Táncsicson, Rajkon és Károlyin át vagy négy Leninig.
A Kádár-emlékmű ügyében a Munkáspárt nem kereste meg Varga Imrét, de ő azt mondja, el se vállalná a munkát, egyrészt a fizikai megterhelés miatt (jó karban van, de 78 éves, erejét arra összpontosítja, hogy egészségesen be tudja fejezni meglévő megbízatásait), másrészt nagyon nehezen menne bele az óhatatlanul bekövetkező politikai konfliktusba.
Szőnyei Tamás
