Először is a ráismerés: hiába az új személyiség látszata, a bőréből nem próbált kibújni. Lépten-nyomon saját ismerős témái, kifejezései szólalnak meg az általa hajdan is kultivált sci-fi szcenárióba ágyazva: visszatért az Unidentified Singing Objects; a You Are Not Our Hero az Igazi hős emlékét hívja elő, a Here Come The Consultants konferálós bevezetése a Szavazz rámét, a Bárcsak lehetnék dob meg I Wish I Was A Drumként reinkarnálódott; és the music isn´t music, the words aren´t words (a zene nem zene, a szöveg nem szöveg; ám az egykori cenzor ma a szponzor). Másról is szól persze (a divatról mint vallásról, a pápa klónozásáról stb.), amennyire megítélhetem, autentikusnak tűnő angolsággal, erőlködéstől mentes kiejtéssel és itt-ott David Bowie-t, gyakrabban Lou Reedet idéző hanghordozással, frazírozással.
Másodszor pedig az elismerés: sikerült társakra lelnie, s az EK-t mindig is jellemző finomabb és húzósabb darabokkal teljes, jó lemezt csinált. Zeneileg nagyjából onnan folytatja, ahol az Itt kísértünk - Love ´93-nál abbahagyta, azzal az alapvető változással, amit Enion Pelta hegedűje jelent, akár John Cale Velvet Underground-os brácsájának feszültségfokozó funkciójára, akár a Desire albumon Bob Dylan hangját körbetáncoló hegedű finom évődésére emlékeztet. Számomra ez a hegedűs lány a legnagyobb felfedezés, általa fordult előnyére, hogy Menyhárt Jenőnek ezúttal nincs gitáros partnere. A címadó kompozícióban különösen szép, és valahol a mélyben magyaros dolgokat művelnek. Vele Menyhárt Jenő New Yorkból is hazatalált.
Szőnyei Tamás
Bahia, 2001
