Tőzsdeinformációs szolgáltatás - elment ezeknek az eszük? Nem egészen. A kiállító művészek nevei villannak föl, a mögöttük szaladó számok pedig azt az időt mutatják másodpercben, amit a látogatók egyes művészek alkotásai előtt töltöttek. Az adatokat a reflexből biztonságinak képzelt kamerákhoz kötött számítógép regisztrálja és küldi a fényújságra. E korszerű technikát alkalmazó rendszer maga is műalkotás: Attendometer a címe, négyen jegyzik, Esterházy Marcell, Kerekes Gábor, Kristóf Krisztián és Szentesi Csaba. Ravasz egy szerkezet, akár egymaga is reprezentálhatná a Műcsarnok összes termét kitöltő három kiállítást, amelyet Angel Judit Szerviz, Petrányi Zsolt Klíma, a berlini Christoph Tannert pedig Out of Time (Az időn túl) címmel szervezett, zömmel a fiatalabb magyar művésznemzedékek részvételével. Az Attendometer jelez, közben maga is jel. Mérhetővé teszi a mérhetetlent, bizonyos tekintetben. Verseny van. Ez a szellem, itt és most, ilyen a légkör, a klíma. Az Attendometer szolgáltalást nyújt művésznek, látogatónak, intézménynek. Visszajelez, visszacsatol. A számok pontosak. A számok igazak. A számok elárulnak valamit. Az időről szólván, ami pénz is, a művek által kiváltott hatásról beszélnek - mialatt mit sem közölnek azok mondandójáról, esztétikumáról.
Nem csodálkoznék, ha a tetszőleges mennyiségben reprodukálható, mégis minden példányában eredetinek nevezhető Attendometer külföldön és itthon kortárs művészeti gyűjteményekbe kerülne.
Mint amilyen, mondjuk, a MEO.
MEO
Egy hete még szereltek, festettek, falaztak és egyéb kétkezi munkákat végeztek Újpesten, egy hajdani bőrgyár két, műemléknek beillő iparcsarnokában, ahol szeptember 21-én nyílik a MEO Kortárs Művészeti Gyűjtemény Budapest. Szegény fűnek nem lesz ideje kisarjadni az udvaron, minden másnak azonban kész kell lennie addigra - sőt nagyjából már szeptember 17-re kellett, amikor az ugyanitt, Bényei István (Inarchi Stúdió) tervei nyomán emelt új fogadóépületben Bak Imre kiállításával megnyílt a Blitz Modern galéria és aukciós ház új galériája. A MEO indulását beharangozó sajtótájékoztató után a Bak-vernisszázs közönsége viszi majd szét a hírt, hogy itt, a város éledező peremén, a Váci út sarkán, egy metrómegállóval a Duna Plaza után valami különleges született: száz éve, a Szépművészeti Múzeum óta első ízben kapott állandó, pláne ekkora, 2600 négyzetméternyi, új, múzeumi jellegű kiállítóteret Magyarországon a képzőművészet, ráadásul magánerőből.
Winkler Márton, az Amma Bőrkereskedelmi Rt. vezérigazgatója és Kováts Lajos, a 90-es évek eleje óta működő Blitz Galéria alapító tulajdonosa hozta létre a Modern Művészeti Szolgáltató Közhasznú Társaságot a MEO működtetésére. Attól kerek a történet, hogy a gyártelep mai tulajdonosához, Winkler úrhoz hasonlóan az eredeti tulajdonosnak is volt köze a művészethez: a bőrgyár valaha Wolfner Gyuláé volt, akinek testvére, Wolfner József Mednyánszky László barátja és fő mecénása volt, de mást (például Szinyeit, Rudnayt) is gyűjtött. Ahogy a 19-20. század fordulójának magyar művészettörténetében fix helyük van e neveknek, úgy törekszik a 20-21. század fordulójának magyar művészetét reprezentálni a MEO is - hevenyészett lista a Kováts-Winkler-gyűjteményből, illetve a nyitó kiállításról: Bak Imre, Baranyai Levente, Fehér László, Gerber Pál, Gerhes Gábor, Gálik András-Havas Bálint, Keserü Ilona, Károlyi Zsigmond, Kicsiny Balázs, Komoróczky Tamás, Kupcsik Adrián, Lakner Antal, Nádler István, Németh Hajnal, Szacsva y Pál, Szűcs Attila stb. Nem véletlen, ha a MEO ifjabb alkotóinak névsora átfedést mutat a Műcsarnok aktuális tárlatain szereplőkkel: a kiállítást rendező s a kollekcióból válogatott műveket kölcsöndarabokkal kiegészítő Bencsik Barna művészeti igazgató által adott cím azt sugallja, hogy ez ma a Krém - de legalábbis annak egy jó része. (Az sem véletlen, ha a Műcsarnokban nemrég bemutatott Irokéz Gyűjteménnyel is közös pontokra lelünk: a szombathelyi Pados Gábor és Pajor Zsolt szintén a 90-es évek hazai művészetébe kezdett belevásárolni.)
Kováts Lajos szabad kezet ígér a művészeti program alakításában Bencsik Barnának, hangsúlyozza a gyűjtemény folyamatos fejlesztésének fontosságát, és hogy vásárlásaiknál sosem életkori vagy műfaji szempontok döntenek, hanem a minőség. Ami önmagában, de még a képzőművészet határterületeit is megcélzó kiállításokkal (mint a fiatal cseh fotósok őszi tárlata vagy a számítógépes játékok történetének feldolgozása), sőt kávézóval, könyvesbolttal megtoldva sem garantálja, hogy a MEO bekerüljön a művészet iránt fogékony rétegek megszokott útvonalaiba. Ehhez időről időre szenzációk szükségesek, olyasfélék, mint amiket tervükben feltüntettek: a Londonban is feltűnést keltett Sensation!, netán Picasso, Jeff Koons, Joel Peter Witkin, Andres Serrano vagy Peter Greenaway. A magyarországi forgatásra készülő angol filmrendező a múlt héten járt itt. Noha odahaza megszokhatta, hogy kiürített gyárakba költözik a művészet, az épület és annak bőrös múltja megmozgatta fantáziáját. Kérdezte is, itt vágták-e el a tehenek torkát. Greenaway tehát újpesti kiállításon gondolkozik, ami létfontosságú referencia lehet a MEO-nak, ahol a hazai művészet nemzetközi kontextusba helyezésére is törekszenek. "Kortárs képzőművészetet csak nemzetközi szinten van értelme művelni" - mondja Bencsik Barna, aki a MEO-t megelőzően a Trafóban és a Műcsarnokban dolgozott, és együttműködésre készül olyan külföldi intézményekkel, mint a berlini Künstlerhaus Bethanien, a New York-i Art in General, a stockholmi Moderna Museet vagy a londoni Institute of Contemporary Art.
Greenaway ide kitalálandó, csak itt megtekinthető kiállítása feltehetőleg kifejezetten emiatt ide utazó turistákat is vonz majd. Megvalósítása a rendező szintén itt járt producere szerint úgy 400 ezer dollárba (100-110 millió forintba) kerülhet. Ez "csak" egyetlen tétel, "különkiadás". Az intézmény fenntartásának éves költségét egyébként 70-80 millió forintra becsülik. Ezt saját bevételből és külső segítségből remélik előteremteni. Komoly tételt jelenthet a terek rendezvényekre történő bérbeadása, illetve az anyagi áldozatra is hajlandó baráti kör létrehozása; a MEO-t működtető kht. "kiemelten közhasznú" minősítése 200 százalékos adójóváírást tesz majd lehetővé támogatóinak; mint elmondták, bírják a IV. kerületi és a fővárosi önkormányzat, illetve a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) ígéretét is.
A.P.A.!
Alig száradt meg a pezsgőfolt a vernisszázsok népének ruhatárán, már vehetik az irányt Újpestről a belső Józsefvárosba. A Horánszky utca Bródy Sándor utca felőli részén, kőhajításnyira a harmadik emeleti elhelyezkedése miatt inkább művészeti szalonnak, mint kiállítótérnek alkalmas K. Bazovsky galéria házától, szeptember 27-én nyílik az Ateliers Pro Arts / A.P.A.! Művészeti Központ. Egy valaha csőgyárként, majd kelmefestő üzemként működő, több mint százéves épületből alakíttatta át Németh Márta tervei alapján John Warren Gotsch, aki a térszervezésben (hol legyen raktár, iroda, tárgyaló, fal, ajtó, ablak) megfogadta Birkás Ákos festőművész és a bécsi és pesti galériát működtető Hans Knoll tanácsait. A belső udvar hét műtermében művészek dolgozhatnak (az első körben Kovács Lola, Katona Zoltán és Palkó Tibor kapott lehetőséget), kialakítanak egy lakást, ahol vendégek szállhatnak meg. A Gotsch úr által csöndes partnernek becézett, nem füstölgő, viszont kivilágítandó kémény alatt meghúzódó átriumos udvar és alagsor kulináris, muzikális és teátrális örömök vételezésére szolgál, az utcai front első emeletének 400 négyzetméteres galériájában kiállítások lesznek. Elsőként, a ház művészeti vezetője, Hudra Klára rendezésében, Érintés címmel láthatók együtt Baranyai Levente, Birkás Ákos, Bullás József, Csáky Donát Márk, Fejérvári Zsolt, Gál András, Horváth Gábor, Iski Kocsis Tibor, Romváry Márton, Sigmund Ákos, Surman Viktor, Szabó Ákos, Szabó Dorottya, Szűcs Attila és Tamási Claudia művei.
John Warren Gotsch Amerikából települt át Magyarországra. Ide köti üzleti tevékenysége (beruházási és pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó cégeket alapított itt: PlanetXEuropa Kft., XEuropa Rt.) és magánélete (felesége G. Szabó Beáta szobrászművész). Nagyapja, a nyírbátori mészáros 1896-ban vándorolt ki Amerikába. I emigrated back - közli nyomatékosan, s ebben nem Amerika elhagyásán, hanem a magyarországi bevándorláson és letelepedésen a hangsúly, állampolgárságért is folyamodik. Először 24 éve, édesapjával látogatott ide, két és fél éve ez az otthona. This is home - mondja.
Antropológusi és szociológusi diplomája után elsajátította a nonprofit menedzsment, a marketing, a pénzalapok előteremtése és a stratégiai tervezés tudományát, tanított egyetemeken, dolgozott nonprofit szervezeteknek, cikkeket írt (publikációs listájának tetején a New York Times és a USA Today), fotózik (lesz itt neki egy sötétkamrája is), síel, búvárkodik. Hogy mi mindennel foglalkozott a tengeren túl, abból két példát emel ki: Kalifornia egészségügyi minisztériumának tanácsadójaként segített létrehozni egy nonprofit alapítványt a nagyvárosok lerobbant negyedeiben, illetve indián rezervátumokban dolgozó, fekete, latin és indián orvosok és nőverek képzésének támogatására, egy New Jersey-beli kisvárosban pedig egy keresztény szervezet keretében hívott életre egy zsidó kulturális fesztivált a két közösség közeledését megkönnyítendő.
Régi szerelme a képzőművészet (New York-i ifjúkorára emlékezve említi Willem de Kooning, Franz Kline és Robert Motherwell társaságát). Nemzetközi összehasonlításban is sokra tartja a mai magyarok legjobbjait (szerinte Nádler Istvánért például, ha legutóbbi, műcsarnoki kiállítását átvinnék, megőrülne New York; a fiatalabbak közül nagyon bírja Baranyai Levente dolgait). Az A.P.A.! segítségével, amelyet szívesen fejlesztene közép-európai képzőművészeti központtá, szeretne hozzájárulni a hazai alkotók boldogulásához. "Tudom, mekkora gond Magyarországon a műteremhiány." A lakás céljára nem, kizárólag munkára igénybe vehető, 50 négyzetméteres műtermek használata ingyenes (persze hálából bárki gyarapíthatja az egyelőre még kicsi Gotsch-gyűjteményt). Hogy ki miképp és mennyi időre kerülhet ide, azt érezhetően igyekszik saját kezében tartani, ám a pályázás és a döntés mechanizmusát inkább előbb, mint utóbb fontos lenne formalizálni és nyilvánosságra hozni. "Nem hirdetjük meg a műtermeket. Kezdetben Hudra Klára és én választunk majd, mások tanácsait is meghallgatva. Nyitottnak kell maradnunk. Lehet, hogy egyik művész néhány hónapra, a másik meg egy évre kap műtermet, de nem azért, hogy önelégült legyen és elkényelmesedjen, hanem hogy minőségi művészetet hozzon létre, fejlődjön, alkosson, piacra vihesse a munkáit, és aztán saját műtermet szerezhessen."
Az A.P.A.!, amivel John Warren Gotsch megpályázta a Wall Street Journal európai kiadásának innovációs díját (eredményhirdetés novemberben), csak az első lépés: nagy álma, hogy multinacionális cégek támogatásával egy közeli épületben Alternatives Pro Arts / A.P.A.2! néven, nonprofit alapon működő intézményt hozhasson létre, ahol elhelyezhetnék az 1956-ban emigrált, 1992-ben New Yorkban elhunyt Domján József színes fametszetekből, gobelinekből és festményekből álló hagyatékát.
MERZ
A Ferencváros revitalizálódó, belső részén, a Balázs Béla utcában, egy 1886-ban épült ház pincéjét bérli 1995 óta a MERZ Alapítvány. Performanszok, koncertek, kiállítások zajlottak az engedély értelmében klubként használt helyen lévő Black-Black Galériában, ahová az utcáról csak egy pinceablakon át lehet bebújni. A nyomorúságos környezet inspirálhat, sőt - Kurt Schwitters (aki a KOMMERZBANK szóból kinyeste a MERZ-et) és Kazimir Malevics (aki fekete alapra fekete négyzetet festett) szellemében - akár radikális underground koncepciónak is képzelhető, de egy idő után óhatatlanul fölmerül a továbblépés igénye.
Idén májusban az alapítvány ajánlatot tett a kerületnek: alapítsanak közösen, minimális önkormányzati többséggel közhasznú társaságot a MERZ Művészeti Központ és Alkotóház létrehozására. Úgy képzelték, az önkormányzat vállalhatná az előkészítést (a ház kilenc alacsony komfortfokozatú lakásában élők jobb helyre költöztetését) és az alapműködtetést (bérleti díj, rezsi), az alapítvány pedig a ház felújítását, hogy aztán élettel, ott születő, kortárs képzőművészettel, zenével, színházzal, irodalommal tölthesse meg (többek között Kelényi Béla és Szombathy Bálint képzőművészek, Ménesi Attila író, Gasner János zenész, Triceps performer, rendező és az immár budapesti székhelyű Magyar Műhely folyóirat szerkesztőinek a közreműködésével).
Elkéstek a javaslattal, ugyanis a ferencvárosi önkormányzat már korábban összefogott a Közgazdasági Politechnikummal, amelynek épületei körbeveszik a házat, és eldöntötte, hogy az utcai frontot felújítva önkormányzati vendégházat létesítenek itt. A hátsó traktusok lebontásával keletkező terület a tanintézmény udvarát bővíti majd. A MERZ Alapítványnak január elsejével ki kell költöznie; Az élet címmel tervezett búcsúkiállításra a budapesti hajléktalanszállók lakóitól kérnek rajzokat, a legjobbat 30 ezer forinttal díjazzák.
Vigaszt jelenthet, hogy az önkormányzat kártalanítást fizet a határozatlan időre szóló bérleti szerződés felmondása miatt. Ha minden jól megy, a pénzből szerencsét próbálhatnak: pár sarokkal arrébb, az Ipar utcában A Tan Kapuja Buddhista Főiskola megkapta egy hatemeletes lakóház 300 négyzetméteres, de 400-ra bővíthető pincéjét. Ezt helyrepofoznák, és a főiskola és az alapítvány által létrehozandó közhasznú társaság formájában, a korábbinál kulturáltabb körülmények között lényegében azt folytatnák, amit a Balázs Béla utcába elképzeltek.
MMMM
Az Ipar utcáról a Duna felé sétálva hamar az épülő Nemzeti Színház közelében találja magát az ember. A majdani Millenniumi Városközpont egyik blokkjának tervezését Zoboki Gábor és Demeter Nóra nyerte el tavaly év végén. Megbízatásuk tárgya azóta többször módosult, a pillanatnyi állás szerint a Hagyományok Háza (500 fős kamarateremmel), a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár székhelye (1600 fős hangversenyteremmel) és a Modern Magyar Művészeti Múzeum (10 ezer négyzetméter alapterülettel) épül majd fel tervük nyomán, amit a napokban adtak be engedélyeztetésre. Az intézmény átadása nyilván a következő kormányzati ciklusra csúszik át. Ezt csak azért érdemes megjegyezni, mert amikor tavaly ősszel kitudódott, hogy az NKÖM megállapodott az egész ingatlan fejlesztőjével, a Trigránit Rt.-vel, felhördültek a muzeológusok és művészettörténészek: úgy érzékelték, hogy a kulturális kormányzat szakmailag megalapozatlanul, az avatással a 2002-es választásokat megelőzendő rohant bele a projektbe, annak tisztázása nélkül, hogy mi legyen a múzeumban (Magyar Narancs, 2000. december 7., 2001. február 15.).
Azóta normalizálódott a helyzet, az építészeti tervezés kikényszerítette a szükséges időt, és elkezdődött a múzeum megtöltése is - gondolatban. Miután Rockenbauer Zoltán miniszter kifejtette, hogy az MMMM a 20. század magyar képzőművészetét mutatná be, anyagát pedig főként a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) modern gyűjteményének jórészt raktárban lévő kincseire, másodsorban vidéki múzeumok és magángyűjtemények szem elől elzárt műveire kellene alapozni, logikus módon olyan művészettörténészt kértek fel a koncepció kidolgozására, aki az MNG modern gyűjteményében dolgozik: Bellák Gábor - Zoboki Gáborhoz hasonlóan - több kollégával is konzultál ez ügyben, s január óta már a sokadik tanulmánynál tart. Meggyőződése, hogy a nyitó kiállításon nem kronológiát vagy stílustörténetet követő, hagyományos módon érdemes képet adni a 20. század 80-as éveiig tartó kor magyar képzőművészetéről (úgysem lehetne megkettőzni az MNG most készülő új, állandó 20. századi kiállítását). Ehelyett kevésbé közismert, nem feltétlenül kanonizált, de persze kvalitásos művekre összpontosító s átfogó témakörök szerinti bemutatást képzel el: táj, természet; arckép; ember (társadalmi szerepek, munka, férfi, nő, akt); a közvetlen környezetünket alkotó mikrokozmosz (enteriőr, csendélet, városkép); történelem, utópiák (ide szánná Ország Lili Labirintus sorozatát, melynek legtöbb darabja a júniusban az államnak ajándékozott Vasilescu-gyűjteményben található).
Bellák Gábor fölméri azt is, hogy meglévő múzeumokkal (mint a pécsi vagy a székesfehérvári) és gyűjteményekkel milyen formában (kölcsönzés, letét, adomány) működhet együtt az új intézmény. E téren a Vasilescu-gyűjtemény mellett fölmerült a Kolozsváry-gyűjtemény (gondozója, Kolozsváry Mariann szaktanácsadóként részt vesz a munkában), a Kieselbach-kollekció (Kieselbach Tamást is felkérték szaktanácsadásra) és a László Károly-gyűjtemény (a főváros öt év alatt képtelen volt a Svájcban élő gyűjtő kincsei egy részének otthont adó múzeum létrehozására; László Károly e hónap végén a miniszternél találkozik Bellák Gáborral). Tisztázandó továbbá, hogy nemzetközi összefüggésbe helyezzék-e a magyar művészetet (sőt hogy esetleg értelme lenne újradefiniálni a hazai múzeumok összességének gyűjtési körét); e szempontból számításba jöhet a Szépművészeti Múzeum modern külföldi anyaga is.
"Egy múzeum nem attól lesz múzeum, hogy kölcsönkért anyagokból csinálnak benne kiállítást, hanem az önálló, markáns gyűjteményépítési, szerzeményezési politika mentén zajló munkától - mondja Bellák Gábor. Ehhez persze tudni kéne, mennyi pénz áll rendelkezésre, ám a leendő intézmény költségvetéséről egyelőre semmi sem tudható. - Erre az alapvető kérdésre egyszer valakinek válaszolnia kell. Ha ez a múzeum létrejön, és új összefüggésekben bemutat egy nagy anyagot, az komoly dolog lesz. A magyar művészet szempontjából mindenképp jó, ha minél több mű látható. A gyűjtőprofilt pedig menet közben ki lehet alakítani."
Szőnyei Tamás
Műcsarnok: 1146 Bp., Dózsa György út 37.; www.mucsarnok.hu
MEO: 1047 Bp., József Attila út 4-6.; www.meo.org.hu
A.P.A.!: 1085 Bp., Horánszky u. 5.; www.ateliers.hu
Merz/Black-Black: 1094 Bp., Balázs Béla u. 20.; jövőre: 1095 Bp., Ipar u. 3.; www.extra.hu/black-black
Irokéz Gyűjtemény: 2001 Szombathely; www.irokezcollection.hu
