Lemez: Dalok életről, halálról (Laurie, Suzanne)

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
2001/42. (10. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Muszáj New Yorkkal kezdeni, az összeomlással, előbb mégis, a biztonság kedvéért, már ha létezik ilyesmi, Európa. A mázlisták e napokban (Berlin: okt. 18., Basel: okt. 20., Milánó: okt. 21., Velence: okt. 22.) tanúi lehetnek, mihez kezd Laurie Anderson, New York kultúrájának egyik emblematikus alakja élesben, színpadon e képtelenséggel. Nem mintha feltétlenül kommentálnia kéne, de nehéz elképzelni, hogy ne lenne hozzá szava.

Muszáj New Yorkkal kezdeni, az összeomlással, előbb mégis, a biztonság kedvéért, már ha létezik ilyesmi, Európa. A mázlisták e napokban (Berlin: okt. 18., Basel: okt. 20., Milánó: okt. 21., Velence: okt. 22.) tanúi lehetnek, mihez kezd Laurie Anderson, New York kultúrájának egyik emblematikus alakja élesben, színpadon e képtelenséggel. Nem mintha feltétlenül kommentálnia kéne, de nehéz elképzelni, hogy ne lenne hozzá szava.

Laurie Anderson: Life On A String

1994, a Bright Red óta most készítette első zenei albumát Laurie Anderson. Közben megjelentette könyve, a Nerve Bible alapján összeállított, minimális zenével kísért prózai estjei anyagát (The Ugly One With The Jewels And Other Stories, 1995), egy antológiában összegzett húsz évet (Talk Normal, 2000), és színpadi műsort épített Herman Melville regényére (Songs and Stories from Moby Dick), amit 1999-2000-ben Amerikában és Európában mutatott be. Logikusnak tűnt, hogy a klasszikus fehér bálnából CD legyen, de nem bírta lemezzé formálni az anyagot. Imádta Melville-t, ám a sorozat végére torkig lett a 19. századi tengerészekkel. Vissza a mába, saját életébe.

Aminek immár Moby Dick is visszavonhatatlan része, ezért indul három bálnás dallal a lemez. Megrendülés, tisztelet szólal meg e hatalmas, mégis sebezhető lények iránt, akikből sokszor csak egy szökőkút látszik, különös éneküket visszhangozza az óceán vize, amit, ha az ember úgy akarja, vörösre festenek vérükkel. Laurie Anderson éneke éppoly angyali, beszéde éppoly emberi, mint mindig. A zene és a hangszerelés pedig gyönyörű: nem véletlenül utal húrokra (is) a cím, több vonóst használ, mint valaha, kamaratriótól musicales nagyzenekarig terjed a skála, de mellettük egyenragú szerep jut a ritmusoknak, hangeffektusoknak is, melyeket mesteri kézzel állított elő partnerei (többek közt Skúli Sverrisson, Eric Friedlander, Joey Baron, Hal Willner, Mitchell Froom, Van Dyke Parks) és a technika segítségével (gitáron bedolgozott Lou Reed, ütőhangszereken a brazil Vinicious Cantuaria, s keservesen síró, banhu nevű ázsiai hangszerén egy Liheng nevű muzsikus is).

A bálnáktól egy instrumentális szám vezet át a lemez másik részére, ahol kísérteties kapcsolatra lelhetünk szeptember szörnyűségével. Már a cím is: életünk mások kezében, mások hatalmában van, dróton rángatnak, valami ilyesmit jelent. Aztán két kifejezett New York-dal, Washington Street (egy esős városkép), Statue of Liberty (refrén: "A szabadság ijesztő dolog. Nem sok ember akarja igazán"). És a One Beautiful Evening: "Fura, ahogy a gyűlölet szép is tud lenni. Ha éles, mint a kés. Kemény, mint a gyémánt. Tökéletes." Vagy a címadó Life On A String: "Egyesek pontosan tudják, hová mennek. A zarándokok Mekkába. A hegymászók a csúcsra. Én csupán egyetlen pillanatot keresek, hogy átcsusszanhassak az időn." Most mindez mást is jelent, mint amikor íródott, de nem szükséges szöveget értelmezni ahhoz, hogy a zene hatása alá kerüljünk. Magával ragad, akár a tenger.

Suzanne Vega: Songs In Red And Grey

A tenger, ahol egy kiüresedett házasság metaforájaként zátonyra fut és elsüllyed egy rakomány nélküli hajó, Suzanne Vega friss albumán, a Widow´s Walk című dalban. Tavaly a Szigeten ez volt az egyik, amit az új termés kóstolójaként előadott, s jelezte vele, merre tart: zeneileg vissza, a 80-as évek hangzásához, ahol a többi hangszer inkább csak az ő akusztikus gitárjához képest szólal meg (főbb társai a lemezen: Mike Visceglia, Rupert Hine, Gerry Leonard, Jay Bellerose), szövegileg pedig, ha szabad ilyen sommásan, a házassága megfeneklése utáni helyzet feldolgozásához, mikor már nincs vele otthon és a stúdióban Mitchell Froom, akivel előző két lemezét készítette (s aki, mellesleg, most Laurie Anderson lemezén dolgozott). A helyzetről, amiben a Soap And Water című dal szerint a papa egy sötét rejtély, a mama egy marék tüske, a kicsit pedig kiszolgáltatott papírsárkányként cibálják a családi viharok.

A Widow´s Walk az a dal, amelyről - noha egyúttal az album első kislemeze is - azt nyilatkozta, hogy a szeptember 11-i sokk után képtelen elénekelni: a hajómetaforával együtt ugyanis azt kéri benne, "tekintsetek özvegynek", mintha a válás özveggyé tette volna. Most, mikor pillanatok alatt ezernyi igazi özvegy született, ezt így nem mondhatja magáról. Most, amikor néha azon gondolkodik - mint a Last Year´s Troublesban fogalmaz -, hogy vajon mikor volt több baj, a mulatságos ruhákban pompázó kalózok és útonállók idejében, vagy ma, mikor semmi pompa, csak "szimpla szenny és erőszak". De strigulázni, méricskélni nem lehet, "a gonosz az gonosz", ezért arra tippel, hogy változatlanul "működik a szemet szemért". Nem akarok kényszeresen kapcsolatot keresni a tragédiával, de annak ellenére, hogy inkább befelé, mint kifelé néző lemez ez, most nem tudom nem így hallgatni: Suzanne Vega is New York része. New York egyik összetéveszthetetlen hangja. És a borítón ugyan alig ismerni rá, ez a hang a régi. Jó újra hallani felőle.

Szőnyei Tamás

Laurie Anderson: Life On A String (Nonesuch/Warner, 2001); Suzanne Vega: Songs In Red And Grey (A & M/Universal, 2001)

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
2001/42. (10. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...