Erdős Péter két élete

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
2001/51. (12. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Erdős Péter 1990 februárjában hunyt el, 65 éves korában. A szocialista kultúrpolitika emblematikus figurájaként testesítette meg a magyar lemezpiacon akkoriban monopolhelyzetű Hungarotont, személyisége és tevékenysége ezért máig érzelmeket vált ki, vitára ingerel. Van, aki szerint kijjebb próbálta tolni a falakat, másnak pedig cenzorként él az emlékezetében. Legutóbb Kövessy Róbert dokumentumfilmje, a Pol Pot megye punkjai - CPG hívta elő alakját a homályból. A CPG volt az a punkzenekar, amely szerette volna Erdős szemét kitolni, fülét letépni, belét kiszedni, tökén ugrálni (dalban, persze, amit névtelen telefonálók rendszeresen be is játszottak neki), de végül az ő tökeiket szorongatták meg (másfél évet ültek a Magyar Népköztársaság alkotmányos rendje és szövetségi kapcsolatai elleni izgatásért). Most, hogy interjút adtak (Magyar Narancs, 2001. január 4.), olvasóink leveleiben (2001. február 8. és 22.) ismét előjött Erdős neve.

Ha valakinek regényes élete volt, az ő. Könyv alakban megjelent életútinterjúja (Acsay Judit: Hogyan készül a popmenedzser?, Unió, 1990) mellett az alábbiak összeállításában segítségemre voltak saját írásai, nyilatkozatai, a róla is szóló visszaemlékezések, valamint a hozzátartozóival, munkatársaival, vitapartnereivel és zenészekkel folytatott beszélgetések.

A sárkány éve

Erdős Péter a húszévesek vehemenciájával vetette bele magát 1945-ben az új rendszer megteremtésébe. Fiatalok voltak a 80-as évek elejének punkjai is, akik e rendszer szétrobbantásának vágyát üvöltötték világgá. Elszántságuk hasonló volt, ám a cselekedeteiket meghatározó intellektus és élettapasztalat között akkora távolság tátong, mint Csongrád és Jeruzsálem között.

A CPG böfögött a halálgyárról ("Auschwitzban éltem én / Zsidószagot hord a szél"), aminek a sokkhatáson túl semmi értelme, ráadásul köze sincs az utána következő rendszerkritikához ("Magyarország én hazám / Itt az élet oly vidám / Zajlik a show az utcán / Be kell fognom a pofám"). Erdős Péter megjárta a poklot, még ha az útjelző táblára nem is Auschwitz, hanem Bor, Sachsenhausen és Buchenwald volt írva.

Apai nagyapja - aki már az Ehrenthalról magyarosított Erdős nevet viselte - vallásos zsidó létére csendőr volt a Monarchiában, de leszerelt, amikor véletlenül térden lőtt egy cigányt, akit az utcán kísért. Szülei kétéves korában elváltak. Erdős varrónő édesanyjával Budapesten élt, bár néhány évet szállodai pincér édesapjával is eltöltött Szekszárdon. Öt gimnáziumi osztályt végzett, de nem érettségizett le, kitanulta a szabó-varró szakmát, majd egy antikváriumban helyezkedett el.

Édesanyja élettársa első világháborús tartalékos főhadnagy volt, s leginkább abból élt, hogy túlszámlázó kéményseprőktől visszaszerzett némi pénzt a háztulajdonosok számára: az összeg tíz százalékát megtarthatta. 1944-ben Dunába lőtték a nyilasok. Édesanyja szerencsésen kisétált a nyilasházból, mikor a "testvérek" aludtak.

Erdős Pétert 1944-ben behívták munkaszolgálatra. Tizenkilenc éves volt. Vácról Jugoszláviába, Borba vitték vasutat építeni. Örült, mert azt képzelte, majd átszökik a partizánokhoz. Ebből semmi sem lett, viszont találkozott Radnóti Miklóssal. Ennek is örült, mert akkoriban még költőnek készült, sőt - mint az említett életútinterjúban elmesélte - már túl volt az első publikációkon; ismerte Faludyt, Devecserit; részt vett egy rövid életű irodalmi lap szerkesztésében is, amihez Kassák írt előszót. A munkatáborban költészetről társalgott volna Radnótival, akit azonban inkább a túlélés foglalkoztatott, s lerázta ifjabb pályatársát. Ugyanazzal a menettel hajtották mindkettőjüket. Egy pihenőhelyen Radnóti kölcsönadta neki "bori noteszét", aztán másnap kora reggel visszakérte: idegesítette, ha nem volt nála. Győr után egyszer még látta a költőt, aztán soha többé.

Németország, koncentrációs tábor: Sachsenhausen, majd Buchenwald. Itt hallott először Auschwitzról. Itt szabadították fel az amerikaiak. 39 kilóra fogyva itt tett esküt: soha nem fogja tűrni a fasizmus semmilyen formáját. Erre hivatkozott nagy visszhangot kiváltó röpiratában (Felszólalás a szennyhullám ügyében, Kritika, 1983/7), ahol az őt személyesen fenyegető CPG-számból kiindulva, 1956-os élményeit és első börtönéveit is érintve kelt ki a magyar rock-élet általa a társadalomra veszélyesnek tartott jelenségei ellen. Úgymint a Mos-oi (cigánymentes övezetet akaró skinhead banda), a KISZ KB (mert a cikkben szennyhullámként leírt punk és új hullám ostoba, felelőtlen támogatásával, a Beatrice kitüntetésével próbált szert tenni tömegbázisra) és Sebők János újságíró (mint e métely propagandistája az ifjúsági sajtóban). A röpiratról az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága is tárgyalt.

Védőháló nélkül

Buchenwald után Erdős Péter lezárta poétai és elkezdte politikusi pályáját (később egy-egy Neoton-dalszöveg megírásánál, illetve javítására tett ötletnél használta költői vénáját - jelöletlenül, jogdíj nélkül). Nem volt illegális kommunista, csak a munkásmozgalmi eszmék, eszmények elkötelezettje. A Vöröskereszt Svájcba vitte gyógyulni, megerősödni. Itt lépett kapcsolatba a magyar kommunista emigrációval, az ő érkeztekor már hazautazott, s később a Rajk-perben kivégzett Szőnyi Tibor csoportjával. Marxistává képezte magát.

Önironikus szavajárása szerint még sikerült elérnie a svájci csatlakozást a Rajk-perhez (amiből végül kihagyták, tán mert "angol kém" voltát nem ismerte be, és másokra sem tett használható vallomást; 1950-53-ig magánzárkában ült). Bármire képes volt egy hatásos poén kedvéért, humora azonban inkább csak társaságban érvényesült. Kedvelt sztorija szerint a 60-as években azért nem kerülhetett a Filmgyárba, mert önéletrajzában ezt írta: "1945-ben léptem be a pártba, a párt pedig 1950-ben lépett belém." (Belépését Acsay Juditnak ´45-re datálta, a Boksz című nyílt színi show-ban, ahol Friderikusz Sándor eresztette össze Sebők Jánossal, valószínűleg nyelvbotlásból, ´44-re: Szigorúan nyilvános, kiadó nélkül, 1988.) Lemezkiadós tótumfaktumként kihívóan hangoztatta, hogy botfüle van, nem ért a zenéhez. Hát akkor ne csinálja, riposztoztak ellenfelei. (Csepregi Éva a Neoton énekeseként azt tapasztalta, hogy menedzserként biztonságot nyújt, önbizalmat ad a csapatnak, amelyet vezet, van érzéke ahhoz, hogyan lehet hatásossá tenni egy színpadi produkciót, hitelessé tenni egy interjút, s mindez sokkal lényegesebb a hallásnál; noha Abba-szerű világsztárt nem sikerült faragnia a Neotonból, azért egy időben jól futottak külföldön, főleg Japánban: az 1981-es Rockévkönyvben Erdős büszkén jelentette, hogy az előző évben 400 ezer dollárt hoztak haza.) Amikor 1988-ban újra belépett az MSZMP-be (röviddel annak kettéhasadása előtt), ezt azzal indokolta, hogy a gyengék oldalán áll.

Svájcból hazatérvén a Szabadság című kommunista bulvárlap sztárriportereként ütötte az osztályellenséget. 1947. november 22-én büfédumákkal színezve számolt be arról, hogy miután Pfeiffer Zoltán (Magyar Függetlenségi Párt) és a szocdem Peyer Károly megszökött a letartóztatás elől, a bankállamosítási törvényjavaslat parlamenti tárgyalásakor már kussolt az ellenzék. December 19-én egy uzsorázáson kapott bankvezér lecsukásáról tudósított, akit kapcsolat fűzött a klérushoz és a fasisztákhoz (Mindszenty, Sztójay, Szálasi).

A pártfőiskola elvégzése után a Szabad Népnél ma már parodisztikusnak tűnő, lelkes stílusban vitte a vonalat ("Az elvtársak megedződnek a pártmunkában, megtanulnak szervezni, vagy jó propagandista lesz belőlük - és aztán mennek tovább, oda, ahova a párt küldi őket" - 1949. március 5.), de képes volt arra is, hogy pozitív kicsengésű humort csepegtessen a halálosan komoly pártlapba (például 1949. január 4-én, a bürokrácia továbbéléséről írván).

A Rajk-per nyomán a Magyar Nap című képes napilaphoz, majd az Athenaeum Könyvkiadóhoz helyezték (ide párttitkárnak), közben a Színművészeti Főiskolán oktatott történelmet (tanítványa volt Szinetár Miklós és Psota Irén, többek közt). Aztán 1950-ben érte is jöttek.

Menedékház

A popmenedzser Erdős Péterre őszes szakállú, ravaszkásan hunyorgó szemű, enyhén raccsoló, rekedtes hangú, korosodó férfiként emlékezhetünk. Aczél Tamás és Méray Tibor Tisztító vihar című könyvében kócos hajú, gyors beszédű, kissé hajlott hátú, szenvedélyes, fiatal újságíróként jelenik meg, aki 1953-as rehabilitálása után "nyílt, nyers és gyakran meggondolatlan szókimondásáról volt ismert: kávéházakban, eszpresszókban, szerkesztőségekben válogatás nélkül és teljes odaadással szidta-átkozta Borzast (Rákosit - a szerk.) és társait, noha köztudomású volt, hogy minden egyes szó visszakerül az íróasztala mögött háborgó, kését és fogát fenő vezérhez".

"Meggondolatlansága" azonban megfontolt életstratégia lehetett. Nem féltette a koncentrációs tábor túlélőjeként kapott második életét. Vállalt minden, mások által veszélyesnek vélt szituációt (például amikor a testi épségéért aggódó, mindenütt jelen lévő belügyesek óvó szavai ellenére CPG-ügyben vitázni ment az óbudai punkokhoz és az ELTE-re). Az élete legaktívabb periódusában, 1953-56-ban gyakorolt szabadszájúsága tudatos politizálás volt: ő ezzel siettette a sztálinizmus bukását. 1954-ben tanúként szerepelt Kádár János rehabilitációs tárgyalásán. Nem állt a Nagy Imre-csoport középpontjában, de közeli barátja volt a Szabad Népnél megismert Vásárhelyi Miklós, akit az egész csoport eszének tartott: "A Nagy Imre-féle pártellenzéket Vásárhelyi Miklós csinálta." A Vásárhelyitől hallottakat vitte tovább mindenfelé, így a Magyar Rádióba is, ahol nyakatekert MTI-hírekből gyártott felolvasásra alkalmas szövegeket.

A Sztálin bűneit föltáró, XX. SZKP-kongresszus előestéjén, 1956 februárjában letartóztatták, majd izgatásért másfél évre ítélték. A változás szelét jelzi, hogy már áprilisban kiengedték. Vezetőségi tagja volt a Petőfi Körnek, a júniusi sajtóvitán a jegyzőkönyv függeléke szerint időhiány miatt nem kapott szót. Külsőzött a Magyar Nemzetnél és a rádiónál. Augusztusban rehabilitálták. Így jött el 1956 októbere. Az Acsay-interjúban mondta el először nyilvánosan, hogy - Vásárhelyi ötletére - rádiós kollégájával, Földes Péterrel együtt ő maga fabrikálta és szignáltatta a rádió alelnökével beolvasásra azt a hírt, miszerint a belügyminiszter engedélyezte a korábban betiltott tüntetést (Földessel és Vásárhelyivel készített interjúi alapján megerősítette e történetet Hegedűs B. András is: Beszélő, 1996/10). Ha 1958-as elítélésekor mindez kiderül, aligha ússza meg másfél évvel.

A rádió előtt tüntető tömeget az elnöki erkélyről próbálta csitítani. Változást akart ő is, de nem erőszak útján, hanem Nagy Imréék - úgy tudta - novemberben esedékes hatalomra kerülésével, párton belüli reformokkal. Míg Rákosit szidta az erkélyről, éljenezték, amint hazaküldte volna a népet, megdobálták. Az ostromlók bejutottak az épületbe, mire Erdős a civil igazolványait az államvédelmiseknek adta (azokat ugyanis helyben agyonlövik, ha ávós irattal a zsebükben találják őket), csak a két szabadulópapírját tartotta magánál.

A következő napokban Erdős Péter a Nagy Imre oldalán "tájékoztatási hivatalvezetői" funkciót ellátó Vásárhelyi mellett dolgozott a parlamentben. Tito és a jugoszláv önigazgatás híveként használhatta a jugó nagykövet kocsiját. November 4-e után a követségre szállította feleségét, kislányát és Vásárhelyi családját, ő és Vásárhelyi a jugoszláv katonai attasé rózsadombi lakásán vette igénybe a menedékjogot. Két hét bezártság után elhagyta a házat. Körözték, bujkált, végül 1957. március 26-án föladta magát. Vizsgálati fogsága idején a családja Romániában volt. Tárgyalása szünetében tudta meg, hogy Nagy Imrét kivégezték. Erdős annyit kapott, amennyit előzetesben töltött, így 1958. augusztus 19-én harmadszor is kiszabadult a börtönből.

Nem szállunk ki a hajóból

A történtek ellenére haláláig a szocializmus híve maradt. "Mindent el kell követnem, ami a demokratikus szocializmus irányában tágítja mozgásterünket, megnyitja határainkat, de csak mindig olyan mértékben, hogy ezek a célirányos cselekedetek ne gyengítsék, hanem erősítsék azt a hatalmi csoportot, amely a körülmények folytán, igaz, silányabb formában, gyakran nagyfokú erkölcsi megingásokkal, örököse lett Nagy Imre 1953. júniusi programjának" - írta 1989-ben, politikai végrendeleteként felfogható, publikálatlan röpiratában. Élete nagy csalódása lehetett, hogy e krédó jegyében nem a politika, hanem a popzene élvonalában dolgozta végig a 60-as, 70-es és a 80-as éveket.

1966-ban elvégezte a jogi egyetemet. A Szerzői Jogvédő Hivatalnál töltött évek után irányították az akkor még jelentéktelen kócerájnak számító Magyar Hanglemezgyártó Vállalathoz, ahol Bors Jenő vezérigazgató bizalmi embere lett. Komoly érdemeik voltak a cég fölfuttatásában - kiaknázták a zenészek tehetségét, az 1968-as új gazdasági mechanizmus kínálta szabadabb vállalatvezetési lehetőségeket és a hazai monopolhelyzet előnyeit. Gazdasági szakember nem volt, de dörzsölt igen. Rendelkezett üzleti érzékkel, és elolvasott mindent az áruként kezelendő kultúráról. Borssal együtt megpróbálták az állami vállalatra adaptálni a tőkés lemezkiadók felépítésének, piaci működésének módszereit.

Annak ellenére, hogy 1964-ben revizionista szervezkedés és propaganda indokával belügyminiszteri figyelmeztetést kapott, nem hagyott fel a politizálással. Aktivitását a jog területén folytatta. 1989-es röpiratában hosszan idézte egy jó húsz évvel azelőtti cikkét, melyben egy gyilkossági ügy kapcsán az ártatlanság vélelmének fontosságáról elmélkedett az Élet és Irodalomban. Egy másik gyilkossági ügy apropóján a sajtó és a Kék fény című tévéműsor munkáját a tömegtájékoztatás rövidzárlataként írta le (Valóság, 1972/5). "Társadalmi munkában" konzulense volt az ÉS-ben megírt eset ügyvédjének, Kaczián Lorándnak, aki 1973-74-ben a Darabbér című szociográfia miatt perbe fogott Haraszti Miklóst védte. 1989-es röpiratában megvallotta, hogy az ügyvéd védőbeszédét ő, Erdős Péter írta, noha meggyőződése szerint "Haraszti jóhiszemű ellenzékisége terméketlen, öncélú, sehová sem vezet". Harasztit nyolc hónap szabadságvesztésre ítélték, három évre felfüggesztve. 1982-ben Haraszti tudósított a szegedi CPG egyik tagjának felmentéssel végződő izgatási peréről (Beszélő 5-6). Így teljes a kör.

A 60-as évekhez képest a 70-es, 80-as évek fordulóján kifejezetten kiéleződött a helyzet a könnyűzenében. Erdős "a jövendő magyar társadalomért érzett felelősségből" (Pesti Műsor, 1980. december 3-10.) magára osztotta a zsilip szerepét. A popzenészek és politikusok 1981-es tatai tanácskozásán "az ország konszolidált viszonyainak" megőrzése érdekében (miközben Lengyelországban már hadiállapot volt) deklarálta: azonosul a kormány kultúrpolitikájával, a támogatás-tűrés-tiltás gyakorlatával. Aki betartja a játékszabályokat, annak segítünk meggazdagodni, üzente a zenészeknek. A P. Mobil Honfoglalás szvitjét "nívótlan nacionalizmusként" utasította el, a Beatricében nihilizmust hallott (nyilván a Nem kell című számban), és elborzasztotta, hogy koncertjükön letérdepeltették a gyerekeket (holott a fohász csak egy őszinte szóért szólt).

Noha 1980-ban szerződést kötöttek, mégsem lett nagylemeze a Beatricének. Nagy Feró szerint Erdős táncolt vissza, szerinte viszont a lázadóimázs elvesztésétől tartó zenekar. A monopólium elmúltával, 1988-ban Erdős egykori munkatársa, Bálint Péter jelentette meg a klasszikus Rice-repertoár javát a Ring kiadónál. 1990-ben a Hungaroton, 1991-től az onnan kirúgott Bors Jenő cége, a Quint-EMI is több adagot piacra dobott belőle. A Honfoglalást hét év késleltetéssel, 1985-ben hozta ki a Hungaroton, amikor Erdős már a központtól távolabb, a kiadó Pro nevű leányvállalatát irányította. Szomorú, hogy Nagy Feró és a P. Mobilt vezető Schuster Lóránt mostani, MIÉP-es szerepvállalása mintha visszamenőleg igazolná Erdős aggályait, és a szabadság óvatos adagolásáról, az "ésszerű és körültekintő önkorlátozásról" való elméletét (POLIfon, 1986/1).

Bízott abban, hogy Gorbacsov fellépése nyomán megvalósulhat a demokratikus szocializmus. Annyira bírta Gorbit, hogy dalszöveget is írt róla a máskülönben nem politizáló Neotonnak, hír is lett ez a lemez Nyugaton. A glasznoszty és a peresztrojka is belejátszhatott abba, hogy Erdős lemezajánlatot tett Menyhárt Jenőnek. A Mocskos idők kivételével rábólintott az elé tett régi számokra, de Menyhárt igazából új programmal akart megjelenni: az csont nélkül átment, így jelent meg 1997-ben az Európa Kiadó első albuma, a Popzene.

Egyszerű kis zene

"Nagyon okos ember volt, jó humora volt, és imádta a csajokat - mondja róla Menyhárt Jenő, aki ragaszkodott a magázódáshoz, noha Erdős mindenkivel tegeződött. - Nem értettem, és ma sem értek egyet a tevékenysége egy jelentős részével (bár szerintem ő sem értett egyet vele, de jól tudta, hogy miért nevezték ki erre a posztra, és mit várnak tőle), de nem volt az a véresszájú cenzor, akinek általában hitték. Ettől persze még sok kárt okozott. Mint ahogy bárki más tette volna, aki elvállalta volna azt a beosztást. A pop- és a rockzene szinte egyáltalán nem érdekelte, politikai ambíciói voltak, és az történt vele, mint sok mással is az idő tájt: kinevezték egy állásba, és ezzel egyben félretették."

"Én a legjobb oldalát láttam, a politikát pragmatikusan és cinikusan elemző embert" - jegyzi meg Hankiss Elemér, aki pár éven át, Erdős (pontosabban: Hankiss) Ágnes férjeként ismerkedhetett meg egy eleven marxista nézeteivel, aki akkor már pozitívan látta Kádár szerepét. Erdős mesélt a pártkörök történetecskéiről évtizedekre visszamenőleg és az agitproposokkal folytatott huzavonáik aktuális fejezeteiről. "Nagyon nehéz egy tisztességes ember helyzete egy monopóliumban, mert a véleménye torz is lehet. Nyilván sok mindent jól csináltak, de nyilván sokat tévedtek is. Egyszemélyben ez az istenszerep nem szokott működni."

"Ideológiai végvárat csinált a Hanglemezgyárból. A rock új művészet jellegét hellyel-közzel elfogadta, bár üzletileg az semmit nem hozott, a műfaj ellenkulturális, szubkulturális jellegét viszont nem. A szórakoztató, táncdal jellegű funkció felé terelgetett mindenkit" - mondja Sebők János. Erdős doktor a cipősdoboz-irodájában fel s alá járkálva tartott szemináriumot neki, hogy meggyőzés vagy állásajánlat útján saját emberévé tegye - hiába.

"Még ma is van, aki rajong érte, és akad, aki gyűlöli. Maximálisan belülről vezérelt egyéniség volt, s ha úgy ítélte jónak, mások helyett is hajlandó volt elvinni a balhét" - mondja Révbíró Tamás, akit Erdős Péter hívott a Hungarotonhoz. Arról, hogy Sebők nem az a bomlasztó féreg, akinek Erdős véli, nem tudta meggyőzni a röpiratszerzőt.

"Önmagát önironikusan diabolikus személyiségként jellemezte" - mondja Pásztor László, aki a Neoton vezetőjeként figyelhette Erdős politikából popzenébe átültetett machiavellizmusának működését, s tanulta meg tőle, hogy távlati célok elérése érdekében hasznos kisebb kompromisszumokat kötni vagy kijózanító pofonokat osztogatni.

"Azóta sem találkoztam ilyen művelt emberrel. Nem lehetett szabadulni a bűvköréből" - fogalmaz Bálint Péter, akit a Pesti Műsor poprovatának megszűnte után hívott a Hungarotonhoz. Csak leste, amint főnöke az ujja köré csavarja a CPG-kedvelő punkokat a fűben ülve, a meghirdetett vita ellenére "technikai okból" bezárt óbudai klub előtt.

Politikán és popzenén túl alighanem az árulja el a legtöbbet Erdős Péter személyes vonzerejéről, ahogy a feleségeivel való viszonya, illetve azok egymással való kapcsolata alakult - a válásaik után. Élete intim szférájának taglalása túlfeszíti e cikk kereteit. Annyi azonban idefér, hogy mekkora családot gyűjtött maga köré. Köves Erzsit (Ágnes édesanyját) kétszer is elvette, mert első börtönbüntetése idején annak el kellett válnia tőle. Aztán jött Lehel Judit. Majd Jobba Gabi, a színésznő. Gombkötő Erzsi, a balett-táncos. Dobos Anna, a gyermekgyógyász. Végül Csepregi Éva, az énekesnő. Vele nem házasodtak össze, de együtt éltek, Annával hármasban. Anna szinte a húgának fogadta Évát. Az első Erzsi, Judit és Gabi már nem él, a másik Erzsi, Anna és Éva ma is össze-összejár. Ennyien maradtak.

Szőnyei Tamás

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
2001/51. (12. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...