A túlféltő apuka élete válságba kerül, mert megkérik egyetlen lánya kezét – ez az Örömapa premisszája; mind az 1950-es Spencer Tracy-féle, mind az 1991-es Steve Martin-féle filmé.
Abban nincs vita, hogy a Marvel a 2019-es Bosszúállók: Végjáték óta nem találja önmagát.
A zombihorrornál kevés elkoptatottabb műfaj létezik, az elmúlt pár évben az akciótól a vígjátékon át a musicalig és a drámáig szinte minden felütéssel láthattunk már feltámadt és agyevő holtakat.
Mind ismerünk olyan embereket, akik egy udvariassági kérdésre – hogy vagy? – igyekeznek valódi választ adni.
Cameron Diazt több mint tíz éve, a 2014-es Annie óta nem láthattuk semmiben; ha pedig a valóban emlékezetesebb szerepeiig akarunk visszamenni, nyugodtan ugrálhatunk még pár évet a múltba.
Egy kislány, aki folyamatos zaklatások közepette kénytelen felnőni, egy bűvész apa, aki kerekesszékes alkoholistává válik, valamint az egykori bíró, aki hajléktalanként tengeti életét-
Almut és Tobias szerelme olyan tökéletes, hogy azt tényleg csak valami nagy tragédia kuszálhatja össze...
A 90-es évek iránt érzett nosztalgia tán sohasem múlik el, ám manapság a korszak komfortműsorai élik reneszánszukat.
