Hozzájuk csatlakozik most Cillian Murphy, aki a címszereplő igazgatót alakítja. A 90-es években járunk, Steve egy reformintézményt vezet, amely hátrányos helyzetű diákoknak igyekszik szállást és oktatást biztosítani. Szemmel láthatóan küszködnek: a tinédzserek inkább drogoznak és verekednek, mint tanulnak, az épület omladozik, a tanárok alulfizetettek és túlterheltek. Mégis mindannyiukat megrázza, amikor bejelentik, hogy ennyi volt, bezárnak.
Tim Mielants alkotása Max Porter Shy című kisregényének adatációja, mely mű még a címében is az egyik diákot emeli ki, akit anyja kitagadott, ő pedig a valóság elől a zenébe menekült. A film az igazgatóra fókuszál, aki autóbalesete óta folyamatos hátfájással és saját démonaival küzd. Lényegében ő és ez a bizonyos Shy a valóban felépített figurák, a többiek csak kétségbeesetten ordibáló-szaladgáló alakok a háttérben, épp ezért az összetartásról szóló záróképet is nehéz komolyan venni. Pedig Mielants sok mindent beáldoz a hatáskeltés kedvéért: a nyers, kézikamerás kezdő felvételek remekül idézik a 90-es éveket, ám a játékidő előrehaladtával egyre unalmasabbá válnak. Murphy persze jó, mint mindig, azt pedig külön öröm nézni, hogy Oscar-díja után nem állt szuperhősnek, inkább elkezdett producerkedni, hogy minél több ilyen kisrealista dráma megszülethessen.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
