Verzió 2025

Minden meg akar ölni

2000 méter Andriivkáig

  • SzSz
  • 2025. november 5.

Kritika

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

2022-es annektálása idején a népességét körülbelül 2000 főre becsülték – mára ezen lakosok mindegyike elmenekült vagy megölték. A falu körüli mezők és a termőföldek tele vannak aknákkal, az egyetlen út odáig egy erdősávon át vezet. 2000 méter: egy ágyúlövedék 35 másodperc alatt teszi meg a távolságot, autóval kettő, futva tízpercnyi út. A film azt mutatja be, az ukrán csapatok véres áldozatok és elképesztő erőfeszítések árán hogyan jutnak el a faluig, vagyis addig, ami megmaradt belőle.

Már erdőnek nevezni is túlzás ezt a területet: facsonkok és bokormaradványok, elhullajtott fegyverek és kulacsok, embernyi méretű kráterek sora, nincs egyetlen ép növény vagy állat. „Mintha egy olyan bolygón landolnánk, ahol minden meg akar ölni” – fogalmaz az egyik katona. Pedig Európában járunk, légvonalban kevesebb, mint ezer kilométerre Buda­pesttől. A rendező, Msztyiszlav Csernov előző, Oscar-díjas dokumentumfilmjében, a 2023-as 20 nap Mariupolban az orosz megszállás első, rémisztő pillanatait mutatta be. Mariupolban azóta berendezkedtek az oroszok, a háború pedig nem akar véget érni. A 2000 méter Andriivkáig ennek valóságát, ha lehet, még közelebb hozza a nézőkhöz: a felvételek többsége sisakra szerelt kamerákkal készült, így a film olyan, mintha egy videójátékot néznénk. Hősiességnek azonban semmi nyoma: nincsenek villámkezű gémerek, akik egyetlen kattintással leszedik az ellenséget, csak elkeseredett ordítás, távolba tüzelés és menekülés a dróntámadás elől. Az egyik, névvel és arccal szereplő katona figyelmezteti a rendezőt: nehogy hőst komponáljon belőle, hiszen még semmit sem csinált. A másik elmondja: soha nem akart katona lenni, de nincs más választása. Csernov narráció­ja később teszi hozzá: ma már egyikük sem él. Ők nem a kamera előtt haltak meg, de a film legmegdöbbentőbb részeiben a szemünk előtt is többen elesnek. Nincs lassítás, Krisztus-póz vagy látványos filmes eszközök, csak a halál csendje.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mesterségvizsga

Egyesek szerint az olyan magasröptű dolgokhoz, mint az alkotás – legyen az dalszerzés, írás, vagy jelen esetben: színészet –, kell valami velünk született, romantikus adottság, amelyet jobb híján tehetségnek nevezünk.

Elmondom hát mindenkinek

  • - ts -

Podhradská Lea filmje magánközlemény. Valamikor régen elveszett a testvére. Huszonhét évvel az eltűnése után Podhradská Lea fogta a kameráját és felkerekedett, hogy majd ő megkeresi.

Nem oda, Verona!

  • - turcsányi -

Valahol a 19. század közepén, közelebbről 1854-ben járunk – évtizedekre tehát az államalapítástól –, Washington területén.

Nagyon fáj

  • Molnár T. Eszter

Amióta először eltáncolta egy kőkori vadász, ahogy a társát agyontaposta a sebzett mamut, a fájdalom a táncművészet egyik legfontosabb toposza.