Amikor Sztupa és Troché felgyújtottak mindent, égett a város, égett a ház is, égett a csipkebokor és az összes többi bokor is, lángoltak az autók, s a gumikerekeik különösen maró bűzt árasztva, fekete füstjükkel eltakarták azt a kis eget is, amely a lángok közül át akart kandikálni.
Amikor Sztupa és Troché elhatározták, hogy állattenyésztésre adják a fejüket, úgy gondolták, hogy bevonják Ómafát is, afféle menedzsernek, aki összefogja a dolgokat, mozgatja a bizonyára számos állattenyésztőt, intézi az eladást meg a szállítást.
Amikor Sztupa és Troché színházba mentek, magukkal vitték a Sülysápi Tápióvölgye Mgtsz kollektívájának ilyesmire fogékony tagjait is; vezetők persze nem mentek, csak a tagság, illetve az elnök titkárnője, Szabó Irén, aki azért már szinte egy vezető.
Amikor Sztupa és Troché az elhagyott fát keresték, Sztupa – nem lévén semminemű érintettsége a fa történetében – még a szokott alaposságánál is jóval keményebben tolta.
Amikor Sztupa és Troché felkeresték a pitvaroncokat, nagy zsúfoltságot találtak elsősorban.
Amikor Sztupa és Troché a tizedik pezsgőskupakot is fellőtték az égre, a mulatság lassan lecsengett a Petřín tornyában.
Amikor Sztupa és Troché Zebegénybe mentek, hosszan tanakodtak, hogy vonattal, hajóval vagy autóval menjenek-e.
Amikor Sztupa és Troché mindenhol visszaszempillantókat szereltek fel, a „mindenholt” csak szűkített keretek között volt tanácsos értelmezni.
Amikor Sztupa és Troché szundikátust alapítottak, le kellett cserélni a kanapét. Még hogy a kanapét? A kanapékat! Az összest.
Amikor Sztupa és Troché különválva intéztek el egy közös ügyet, Troché egy hajó fedélzetén fagyoskodott valahol a Majna és a Rajna összefolyásánál.
Amikor Sztupa és Troché megpróbáltak beépülni a rigók közé, az eredmény csúfos kudarc lett, pedig megadták a módját rendesen.
