Mert arról ugyebár szó sem lehetett, hogy rigónak álcázzák magukat, hisz’ két ilyen barom nagy rigót még nem hordott a hátán a Föld, s a gyengébb ágak is simán letörnének alattuk. Valami olyasmi volt tehát a terv, hogy megtanulnak rigóul fütyülni, s valami fedezékből fütyörészve befolyásolják a rigók közgondolkodását, vagy egyszerűen csak kihallgatják őket, s értelmezik a hallottakat. A felkészülés során csak kisebb, lényegtelen hibák, könnyen legyőzhető nehézségek adódtak: Sztupa és Troché egy hideg télen keresztül két pofára zabálták a napraforgómagot. Először a zöldségeseknél kapható úgynevezett madárszotyival próbálkoztak, amelyet a rendesebb népek a madáretetőbe tesznek, s a rigók imádják, már ha el nem kergetik őket a gonosz cinegék. Azonban ez nem volt jó választás. Macerás volt feltörni, s kicsi volt benne a materiál. Jött a bajnoki futballmérkőzések előtt árusított köpködős szotyola, de azt utálták. A hántolt napraforgómag, aminél végül kikötöttek, nem volt épp túl rigós, de az összetevői tulajdonképpen megegyeztek, beleértve az E betűseket is. Troché persze csalt néha, és sózott napraforgómagot evett – rigó ilyet nem tesz. Sőt amikor Sztupa figyelme ellankadt, még földimogyoróval is helyettesítette a szotyit, mondván, hogy csak azért nem eszik ilyet a rigó, mert nem kap, hisz’ ki az a hülye, aki méregdrága amerikaimogyorót rak a madáretetőjébe. Ha rakna, biztosan csipáznák a rigók, pont.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
