A lámpák felkapcsolva, a függönyök széthúzva, mégis valahogy kisebbnek tetszett az egész. Persze az üres nem volt egészen üres, Ómafa sertepertélt a közepén, törölgette az asztalokat, rakosgatta felfelé a székeket, lassan, hátfájósan, mint aki arra gondol, hogy ha ezt megcsinálom, vár a következő feladat. Amikor meglátta a lefelé botorkáló Sztupát és Trochét, nem látszott túl boldognak, de a munkát mindenesetre abbahagyta, beletörölte a kezét a rongyba, s a pult mögé sietett, hogy elővarázsoljon három palack sört (Reininghaus 0,33 l). Sztupa és Troché is odakanyarodtak, reggelinek jó lesz talán az éjszaka borzalmai után, de Ómafa nem csak ezzel készült. A pult alól egy reggeli újságot is kicsapott – a maga kicsit tényleg teátrális módján – az üvegek mellé.
A címlap messze harsogó betűi még kicsit összefolytak Sztupa és Troché előtt, de egyikük sem számított semmi jóra, ez a nap is jól kezdődik, bökte oda egyikük, de nem volt idő belemélyedni még a főcímbe sem, mert a lépcső felől hatalmas ordítás hallatszott: az éjjel én is mindent megtettem a művésznőkért, mama, nekem is jár a sör. A kövér Ezechiel zúdult feléjük, s immár egy fokkal emberibb hangon, de még mindig süvöltve közölte, hogy meg valami rövid is. Ómafa leplezetlen kelletlenséggel leemelt a háta mögül egy poharat, gondosan megtörülgette az előbb még az asztaloknál használt ronggyal, aztán gondosan a fény felé fordítva ellenőrizte, hogy elég fényes-e, tiszta-e. Annyira elégedettnek látszott a művével, hogy menten tele is töltötte valami sárgásbarna folyadékkal, mely éppúgy lehetett volna másnapos teamaradék, mint 12 éves Widow Jane. Ezechiel felkapta a pultról az újságot, és ugyancsak emelt hangon felolvasta a szalagcímet: Kirabolták a Central Bankot, tűzharc a rendőrséggel!
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
