tévésmaci

Körteróka, kiskakas

  • tévésmaci
  • 2022. november 2.

Film

Amikor Sztupa és Troché mindenhol visszaszempillantókat szereltek fel, a „mindenholt” csak szűkített keretek között volt tanácsos értelmezni.

Nem a világon mindenhová szereltek fel visszaszempillantókat, nem is ebben vagy abban az országban, földrészen, faluban vagy ilyesmi. Bár, egyfalunyinak könnyen lehet, hogy megfelelt az a mennyiség, amelyet, mondjuk így, közvetlen környezetükben kihelyeztek. A közeli világvárosban magasodó székházuk minden szegletébe, zegébe és zugolyába, minden berendezési tárgy sarkaira és szegleteire, gépjárműparkjuk összes egységének a legváratlanabb alkatrészeire, a sűrűn használt útvonalaik egy-egy titkos pontjára, ahol az avatatlanok józan feltételezés szerint nem is számíthattak ilyesmire, s ha véletlenül mégis kiszúrták a rafináltan felhelyezett visszaszempillantókat, hát, jól rájuk csodálkoztak: jé, egy visszaszempillantó, hogy kerül ez ide. De ennyivel nem is volt elintézve a dolog, mert korukat messze megelőző műtárgyak voltak ezek a visszaszempillantók. Kábé úgy kell őket elképzelni, mint a mai személyautók anyósülése előtti lehajtható napellenző tükrét, amelyet egy kis ajtócska elhúzásával lehet láthatóvá tenni, vagy éppen a laptopok beépített kamerája elé felragasztható – ugyancsak elhúzható – kvázi objektívsapkát, melyet azon óvatos felhasználók keresnek a boltokban, akik szeretnék elkerülni, hogy gépük kamerája az intim pillanataikban ellenük forduljon, de skype-olni azért akarnak. Ezek persze csak hasonlatok, hol volt még a korszerű autózás, hol volt még a személyi számítógép. A világ épp a teljesen váratlan német újraegyesítésen csodálkozik, tudniillik a nyugatnémet labdarúgócsapat egy magdeburgi játékos (bizonyos J. S.) góljával lett világbajnok. Ráadásul e kis ajtócskák Sztupa és Troché visszaszempillantóin távvezérléssel működtek, olyan meg ma sincs, ennyire futuristák ők egyébként a mai napig. De nem sokat vesződtek az állítgatásukkal, a székházukban, ahol a legtöbb visszaszempillantó volt felszerelve, rendszerint az összes nyitva állt, az útközben, a parkban, a színházban, moziban kirakottak behúzott ajtóval figyeltek, s csak akkor nyíltak ki, ha Sztupa vagy Troché megnyomott egy zsebükben lapuló valamin valamit, gombot nyilván. A dolognak amúgy voltak élvezetes pillanatai, például amikor kiszerelték a kis tárgyakat, Sztupa és Troché végig énekeltek, s a daluk, bár más volt a szövege (visszaszempillantó, visszaszempillantó, sej, visszaszempillantó), és nagyon más a dallama is, de mégis úgy hangzott-zengett, mint az Indulj, munkaverseny, gépek hangja zengjen. Nagy kohóban szikra pattog, szegecselő csattog, kattog kezdetű és tartalmú induló. Vagy az, amikor Ómafa jött fölfelé a székház lépcsőjén, és a visszaszempillantók erdejében külön jött az alsó lábszára és a felső, külön a teste és a feje, még élvezetesebb volt ez a tagoltság a földszinti kirgiz-sorrentói pékség tulajdonosnőjének érkezésekor.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.