Ha valaki nem tudná, a pitvaronc olyanféle szerzet, mint az udvaronc, innen is a névalak, csak nem jutott hely neki a királyi udvarban – egyelőre. Legalábbis szereti így hinni a pitvaroncok mindegyike, már úgy, hogy az udvaronclét valamiféle előszobája a pitvaronc státusz, a pitvar amúgy is valami előszobafélét jelent. Ahogy a hadnagyból főhadnagy, a csővezetőből főcsővezető lesz, s a többi, s a többi – ebben bízik mindegyikük. Csak hát vannak, akik hadnagyként szerelnek le, vagy akár a ranglétrán lefokozva alhadnagyként, s láttunk már olyan pitvaroncot is, aki nemhogy udvaroncként, de patvaroncként fejezte be fényes reptét, róluk meg ugyancsak tudvalevő, hogy izgága, verekedős népség. A patvaroncok ringje messze nem jelenti a belépés ígéretét a pitvaroncvilágba, inkább afféle rozsdatemető, a faszkalapok rezervátuma, talán ezért is gyapálják egymást szakadatlan. Szerencsére Sztupának és Trochének sem velük akadt dolga, bár azt sem érezték egy öttalálatos szelvénynek, hogy a pitvaroncok sorsát kell eligazítaniuk, mert az utóbbi időkben nagyon felpampogtak. Pampogásuk nem hallatszott be (még inkább nem hallatszott ki) az udvarba, de épp elég hangos volt ahhoz, hogy a biztosítékot a megfelelő helyen kiverje. Sztupa és Troché megérkezvén a királyi pitvarba, hamar rájöttek az elszabaduló rendellenességek okára, a zsúfoltság volt az.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
