Az volt velük ugyanis a probléma, hogy nagy, széles háttámlájuk s hasonló karfájuk volt, ilyenformán szundikátus alapítására, de főként a működtetésére – kényelmetlenségük okán – teljesen alkalmatlanok voltak. Hiszen szundikátust alapítani, kivált működtetni csak fekve lehet, a maga teljesen vízszintességében. Ezekkel a karfás vackokkal meg az volt a gond, hogy két ember ugyan kényelmesen elücsörgött rajtuk, ha akartak, még könyökölni is tudtak, de ha valaki – elsősorban ugyebár Sztupa és Troché – elfeküdött rajtuk, a lábát fel kellett tennie az egyik karfára, a másiknak meg neki kellett támasztania a fejét, de ahhoz túl merőleges volt az a fekvőfelületre. A fej gondját persze egy vagy két párna bevonásával orvosolni lehetett, de a láb gyakorlatilag a combtól a bokáig alátámasztás nélkül maradt, ami rövid időszakra még csak-csak megjárta, de a szundikátus dolgához mégsem biztosított ideális körülményeket. Olyan kerevetek kellenek tehát, amelyeknek se háttámlájuk, se karfájuk – szögezte le Troché. Hülye vagy – szögezte le Sztupa – az már ágy. Sőt még az ágyaknak is lehet háttámlájuk vagy fejtámlájuk. Egyszerűen nagyobb kanapéra lesz szükségünk. Háromszemélyesre, de akár négyszemélyesre is.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
