Szar ötlet volt. Ómafa ugyanis már az első perctől húzta az orrát, majd végtelen történetekbe fogott, melyek mind azt lettek volna hivatottak alátámasztani, hogy csak a bolond fog állattenyésztésbe széles-e hazában, hiszen vége a kulákvilágnak, nincs az az egyéni gazda (nincs is egyéni gazda), aki versenyre kelhetne a téeszekkel. Most hívott az egyik ismerősöm, hogy olvasztott csirketoll érkezett a szövetkezeti boltba, siessek, mert elkapkodják, és különben is forrón a legjobb. Tényleg ezt akarjátok, leadni a csirketollat a dohánybeváltóban vagy hol? Hát vidékiek vagytok ti? Sztupa és Troché előbb a születési anyakönyvi kivonatukra hivatkoztak, majd igyekeztek megnyugtatni Ómafát, hogy a csirke nem érdekli őket, ők inkább kecskére gondoltak, hazánkban az szerfelett alulreprezentált, de nézze meg például Franciaországot (direkt Ómafa kedvéért, ha már ennyire kéreti magát, Fransziaországnak mondták). Mér’, mi van Fransziaországgal? Hát ott eszik-isszák a kecskét, mert egészséges, csúszott ki Troché száján, de legszívesebben leharapta volna a nyelvét, mert rögtön bevillant neki, hogy mit mond erre Ómafa, aki rá is vágta, azok a csigát is megeszik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
