Tompa Andrea

Az előadás létrejöttét értelmes és fontos célok vezérlik: beszélni a tehetetlen, kiábrándult fiatalokról, a vezér teljhatalmáról, akinek nincs „ellenzéke”, egy csak elvileg létező köztársaságról.

Ismeretlen, de velem azonos fajú élőlényekkel ülök egy teremben. Egy kis piros fényű pointer van a kezemben, azaz LED-es mutatópálca.

Tompa Andrea írása.

Ritkán érzem igazán szükségesnek azt, hogy a néző több segítséget kapjon a befogadáshoz. Ahogy azt is, hogy egy-egy előadás igazán nagy szellemi bravúr volna, mélyebb megfejtésre váró mű.

Nem emlékszem, hogy találkoztam volna olyan előadással, ami dafkéból született. Emlékeztetőül: A bajnok bemutatója után egy akkor még erősen kormánypárti lap számonkérte a szerző-rendezőn, Pintér Bélán, hogy miért a (kormánypárti) politikus magánéletéről készül darab, miért nem inkább a színigazgatóéról.

A nagy hatalmú úr fiatal lányokra hajt.

Leginkább egzisztencialista drámának nevezném. A létezésről, annak legapróbb pillanatairól, érzeteiről szól. A mindennapiságról, drámai fordulatok nélkül, a poézis hangján. Azt hiszem, nem találkoztam még ilyen nem magyar magyar darabbal, nem tudnám megnevezni, hol vannak itthoni elődei, legfeljebb Hamvas Béla Karneválja jut eszembe róla.

Nemrég a Kisebbségkutató Intézetben a Ki vagy te, vajdasági magyar? című könyv vitáján apokaliptikus kép rajzolódott ki az elvándorló, kiürülő Vajdaságról. A fiatalok reménytelennek látják otthon a helyzetüket, rengetegen hagyják el az országot. Ugyanakkor, és ez a paradoxon, amire a kisebbségkutatók sem igen tudnak válaszolni, mégis van valami furcsa, szinte megragadhatatlan energia is a levegőben: tervek, szándékok, vágyak, akarások, fel nem adott álmok, egyfajta remény a reménytelenségben.

Egy darabban játsszák az előadást; indokolt is, hogy egyetlen, tagolatlan tömbként lássuk ezt az érzelmes, de nem melodramatikus, felzaklató, de reményt is adó művet. Ahogy kék pólójában, szürke nadrágjában, tar fejével megáll nekünk háttal Pál András, kopasz tarkóján jókora tetovált horogkeszt és felirat „Gott mit uns”, vagyis: Isten velünk van. Ő maga a tömb. És mit tesz Isten, az est végére tényleg velünk lesz.

Sárosdi Lilla színésznő elmondta szexuális zaklatásának történetét, és néhány napra rá kimondta a zaklató nevét is. Azóta újabb áldozatok jelentkeztek. Több színház pedig arról nyilatkozott, hogyan viszonyulnának egy ilyen helyzethez, s hogy náluk nem történt hasonló.

„Bár sápadtak vagyunk és kimerültek” – szólal meg az öltönyös, szemüveges király, akit egy pici aranykitűző különböztet meg öltönyös társaitól. És persze a hatalma. A mondat majdnem ismerős, de csak majdnem: pontosan úgy beszél, többes szám első személyben, mint a Hamlet zsarnoka, Claudius.