Színház

Optikai színház

Kafka: Átváltozás

  • Tompa Andrea
  • 2018. február 25.

Színház

Ritkán érzem igazán szükségesnek azt, hogy a néző több segítséget kapjon a befogadáshoz. Ahogy azt is, hogy egy-egy előadás igazán nagy szellemi bravúr volna, mélyebb megfejtésre váró mű.

Az Átváltozás olyan sűrítmény, képek, textusok, allúziók, motívumok hálója, ami komoly szellemi erőfeszítésre utal. Gazdag, immár csak digitálisan létező műsorfüzete segítség ugyan, de vajon hány nézőt ér el? És mivel az előadás olyan formanyelvet választ, ami kevéssé ismert a magyar színpadon – vagyis nem a történetmesélős, karakterábrázolós, kisrealista elbeszélő módban szólal meg –, ez a „kafkaverzum” nem adja magát könnyen. Az azonnali jelentések és egyértelmű olvasatok kultúrájában az Átváltozás több mint nehéz. És ez a szellemi-vizuális-érzéki vállalkozás számomra a hibáival együtt élmény, bár többek számára láthatóan csalódás.

Maga az Átváltozás-olvasat is újdonság erejű. Az egy reggel „szörnyű féregként”, azaz bogárként ébredő Gregor Samsa története naggyá, néha megfoghatatlanul tágassá válik, erős pszicho­analitikus olvasat kerekedik belőle: az apa-fiú viszonyt olvassa „rá” az elbeszélésre Gáspár Ildikó, az előadás szerkesztője és rendezője. A műsorfüzetben az előadás mottóját Jungtól kölcsönzik: „Semmi sincs lelkileg erőteljesebb hatással a gyermekre, mint a szülők meg nem élt élete.” (Morzsolgatnivaló ez a „meg nem élt”.) Jung egyébként Kafka kortársa. Az előadás plakátjának motívuma is a mozgókép, a soklábú bogár, az emberré válás és valamiféle Rorschach-teszt képi elegye; a tudatban való alámerülés, az asszociációk, szürreális képek bonyolult hálózata határozza meg az előadás képi nyelvét.

Hét Kafka-szövegből gyúrták össze a darabot, köztük a Levél apámhoz, az Amerika és más kisprózák. Képileg, motívumok szintjén pedig a századelő világát idézi meg az előadás. A színpadot hatalmas fa „optikai színház” uralja, a mozi elődje (Kaiser-panoráma a neve), amelyen be lehet kukkolni és mozgóképszerű képeket megtekinteni (díszlet: Izsák Lili, szcenika: Nádasdi Csaba). Amit benne látunk: a tudat(alatti) kiáramló képei. Festett arcú, Buster Keatont idéző hősünk – rezzenéstelen arcjátékával Polgár Csaba mindig is erre a hősre hasonlított – az Oklahomai Természeti Színházban bolyong, ahová felvételt szeretne nyerni. Az Amerika utolsó fejezetéből vett részlet megragadhatatlanul tág, szürreális, már-már éteri, de színházi világot tár elénk. A világ – és ez a motívum meghatározó lesz ebben az előadásban – színjátékszerűen színes, felületes, egyben kusza is, aligha lehet benne eligazodni. Erősen teátrális és epikus jellegű ez a színház, a frontális elbeszélés hangsúlyosabb benne, mint a színpadi szituációk.

Az apa (fia) történet az előadás legerősebb szála; az átváltozás ennek értelmében nem valami külsőleg féreggé változás csupán, hanem a fiú belső, lélektani tapasztalata önmagáról: „az apa szemében egy féreg vagyok”, mondja a lélektani olvasat, miközben maga a játékmód nem a pszichológiai realizmus eszközeit használja. A fiú elveszett, tele van az elnyomó apa iránti szemrehányással, szorongással, ami nem képes dühként kitörni. Polgár Csaba gyönyörűen viszi végig Samsáját, egy színben, de kitartó, sűrű jelenléttel. Ez a tömör jelenlét képes beszélni arról az egzisztenciális magára maradottságról, feloldhatatlan idegenségről, ami Kafka lényege, a szorongás alapja. Az apa ugyanakkor nem valami démon, a remek és finom Kovács Zsolt személyében inkább törékeny figura; bár amikor ebben az asszociációs hálóban bíróként mondja el mély átéléssel A fegyencgyarmaton kivégzőgépezetének működését, láthatóvá válik az a szörnyeteg, akinek a fiú is látja. Ez a monológ az előadás egyik csúcspillanata. Ahogy a burleszkfilm, amelynek hagyományára támaszkodik az előadás, az előadás is az alakokat egy-egy erős képben, maszkban, felnagyított érzelem, gesztus által jeleníti meg; minden nagyon teátrális, erős komikus, groteszk és tragikomikus elemekkel. Csákányi Eszter démoni házvezetőnőjének hasonmás bábja is van; a nyalka fiúkon bajusz, huszáros egyenruha, Gregor húgán harisnyacsodák (Marina Sremac remek jelmezei), parókák és hajhálók.

Ha a világ erősen látszatszerű, színházi, moziképekből épül, mögötte pedig a fojtogató, kitörni képtelen érzések lapulnak, valami olyan olvasat rajzolódik ki, hogy a szórakozásnak és szórakoztatásnak végső célja ezeknek a szorongató érzéseknek az eltompítása. Ahogyan A fegyencgyarmaton brutális gyilkos gépezete is esztétizálja a halált, eltompítja az érzékeket, „nem fáj” – legalábbis a gyilkolónak. Aki önmaguktól pattogó labdákkal szórakozik (mint Csuja Imre a kiváló Blumfeld, az öregedő agglegény történetében), annak a belső zűrzavara helyett a külső abszurd világon függ a szeme, ezen a szép kis optikai színházon, ami körbevesz. Az előadásnak ez az önreferenciális olvasata, amelyben magát a színházat értelmezi mint menekülést a belső valóságból, mély, fontos és önkritikus.

Ugyanakkor a látszatvilág, a teatralitás, a jelek sűrűsége a színpadon sokszor annyira széttartó, bonyolult, megragadhatatlanul sok és főleg elidegenített, hogy magam is elveszítem a fonalat és ezzel az érdeklődést. Az előadás második része kompaktabb, Gregor körül a kis család szépen és fenyegetően összeáll, mondhatni, összezár ellene. A féreglét nemcsak látszat, ami nem „látszik”, hanem érzet, önérzékelés, amit ha ügyesek vagyunk, el tudunk nyomni, hallgattatni e szép látszatvilággal. A második részre szimbolikusan kicsontozzák nekünk a színházat, lehántják a látszatot: hiszen itt a színház nem el-, hanem felfed.

Örkény Színház, január 17.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.