Vincze Ádám

A Monster Magnet több mint húszéves pályája meglehetősen hektikusan alakult. A Hawkwind inspirálta, legendásan hosszú jammelésekre épülő (lásd a stonerkörökben ma már legendás Tab minialbumot, ahol a címadó tételt sikerült harminc perc fölé hizlalnia az LSD-től szétcsapott brigádnak) korai korszak után lerakták az asztalra azt a mesterhármast - Dopes To Infinity, Powertrip, God Says No -, amely a korai retrós, rock 'n' rollos, stoneres gyökereket megtartva vonultatott fel olyan slágerparádét, ami világszerte ismert és sikeres zenekarrá tette őket. Az ezekre következő Monolithic Baby (2004) már nem lett annyira erős, és ez után történt, hogy a drogpusztító énekes-gitáros-fővezér, az életkora (54 év) végett lassan a következő Lemmy Kilmisternek tekinthető Dave Wyndorf (képünkön) majdnem a halálba küldte magát az ipari mennyiségben elfogyasztott alkohol-nyugtató kombóval, de szerencsére életben maradt, csak a korábbi szikár felépítését vesztette el, és hízott elefántméretűre. Az akkortájt készült 4-Way Diablo annak ellenére sikerült nagyon felejthetőre, hogy a Monster Magnet élőben továbbra is verhetetlen: nálunk két éve a Wigwam klubban mutatták meg oroszlánkörmeiket, idén pedig a Sziget rockszínpadát zúzták szó szerint porrá. Itt tartunk most, ebbe a környezetbe érkezett a friss Mastermind, amit a Wyndorf mellett 1992 óta harcoló Ed Mundell gitáros kiszállása követett, ami, ha nem is rengeti meg a Monster Magnet Wyndorf-által szilárdra rakott alapjait, azért komoly érvágásnak minősül.

Az egykori Annabarbi gitáros-énekese, Egyedi Péter két kimondottan sikeres produkcióban is érdekelt. Az Annabarbi basszusgitárosával, Örményi Ákossal alapított popos, fülbemászó gitárzenét játszó Óriás második nagylemeze nemrég jelent meg (kritikánkat lásd a Visszhang rovatban), másik zenekara, a jóval elvetemültebb hangzásokkal operáló Isten Háta Mögött pedig - ahol Bokros Csaba alapító gitáros helyére nemrég Sándor Dániel került - épp a napokban fejezi be a negyedik albumát.

A Győrből indult, kísérletezős instrumentális zenét játszó Pozvakowski nemrég ünnepelte a tizedik születésnapját, amelyet a társulat újabb külföldi turnéval és egy bakeliten és CD-n egyaránt megjelent kislemezzel koronázott meg. A koncertjein hadseregnyi analóg vetítőgépet is csatasorba állító zenekarral (Darvas Ádám - gitár, Bánáti Zsombor - dob, Szombathelyi Sebestyén - basszusgitár, Szeredi Csaba - vizuál) ebből az apropóból beszélgettünk.

A kicsit erőltetetten math metalnak nevezett, követhetetlenül komplex zenét tartalmazó 1999-es Calculating Infinity lemezzel komoly underground sikert arató, majd az azt követő, emészthetőbb énekdallamokra és dalstruktúrákra épülő, ugyanakkor továbbra is gyilkosan technikás zenét tartalmazó Miss Machine és Ire Works anyagokkal világszerte ismertté vált amerikai Dillinger Escape Plan másodszor járt Budapesten: múlt szerdán az idén megjelent Option Paralysis című lemezüket mutatták be a Dürer kertben. A Narancs kérdéseire a színpadon fékevesztetten őrjöngő zenekar alapító tagja és zenei agya, Ben Weinman gitáros (képünkön középen) válaszolt.

2010 a visszatérő rocklegendák éve: a májusban ugyanitt, a sportarénában játszó Kiss 1997-ben járt előzőleg Budapesten, Ozzy Osbourne pedig 98-ban, igaz, akkor a Black Sabbath tagjaként. A gyakorlatilag teljesen lecserélődött felállású szólózenekarával érkező Ozzyt múlt hétfőn a Kiss-szel megegyező létszám, vagyis kétharmad háznyi ember várta itthon, pedig sejthető, hogy a bulvármédia által előszeretettel a sötétség hercegének nevezett, idén 61 éves énekest kicsi eséllyel fogják az orvosai összevakarni egy újabb világ körüli turnéra.

A mayhemes Csihar Attila és a Five Finger Death Punch gitárosa, Báthory Zoltán után ismét egy magyar figura tűnt fel a nemzetközi rockzenei színtéren: Vörös Attila az underground egyik legismertebb power metal zenekarába, a hírhedten komplex zenét játszó seattle-i Nevermore-ba került be pár hónappal ezelőtt. A Magyarországon eddig leginkább a Pantera-dalokat játszó zenekara révén ismert fiatal zenész a hétvégén válaszolt kérdéseinkre.

Igaz, hogy a legújabb Danko Jones-lemez, a Below The Belt kicsit erőltetett slágeressége miatt nem a zenekar legjobbja (kritikánkat lásd lapunk 2010. június 24-i számában), de élőben még mindig hatalmasat tud robbanni a kanadai zenekar apró termetű, villogó szemű, energikus névadója, valamint két társa által prezentált kétakkordos, virgonc rockzene. A gitáros/énekes Danko Jones a Sziget utolsó napján válaszolt a Narancs kérdéseire.

Az amerikai Converge a radikális gitárzene egyik legfontosabb képviselője: 2001-ben megjelent lemeze, a Jane Doe olyan stílusteremtő nevek főműveivel említhető egy napon, mint az Unsane, a Neurosis vagy a Godflesh. A hardcore-ból indult, elképesztően sűrű és komplex zenét produkáló brigád legújabb, Axe To Fall című anyagának turnéján érkezett múlt hétfőn Budapestre. A Narancs kérdéseire a védjegyszerű gitármunkájáról ismert zeneszerző, Kurt Ballou (képünkön legelöl) válaszolt, aki momentán a világ egyik legkeresettebb underground hangmérnök-producere - olyan elismert albumok fűződnek hozzá, mint például az Orchid Chaos Is Me-je, vagy az első Kvelertak.

A Danko Jones zsinórban harmadszor tér vissza a Szigetre, az Iron Maiden pedig 2008 után áll ismét a Nagyszínpadra, hogy megmutassa nekünk, mi fán terem a virtigli angol heavy metal, de a legtöbb további fellépőt is láthattuk már az elmúlt években Budapesten, jó részük a Szigeten is játszott. Ebből a felhozatalból már tényleg csak a Guano Apes és a H.I.M. hiányzik a totális tutira menéshez - ezzel együtt az alábbiakat azért nem szívesen mulasztanánk el.

Az amerikai Neurosis vitán felül ma is az egyik legfontosabb rockzenekar. A hardcore színtérről indult ötös a korai idők dühös kirohanásai után olyan apokaliptikus, experimentális hangzásvilágot alakított ki magának, amelybe gond nélkül beleférnek a vad törzsi ütemek, a keserű hegedűszó, a recsegő gitárok és a bevérzett szemű üvöltések. A Neurosis tagjai tevékeny művészek: saját kiadót üzemeltetnek, és egyszerre több, egymással kisebb-nagyobb átfedésekkel működő projekten is dolgoznak. Steve Von Till, a zenekar egyik énekes-gitárosa a tizenegy évvel ezelőtti, legendás emlékű Almássy téri Neurosis-mészárlás után múlt pénteken újból megfordult Budapesten (az A38 hajó színpadán), ezúttal egyedül.

Létezett egy túlzás nélkül is legendásnak mondható zenekar Magyarországon, amit Moodnak hívtak. Ez a csapat kezdett el itthon, a kilencvenes évek közepén olyan zenét játszani, amelynek akkoriban indult a ma már szépen kiteljesedett reneszánsza a tengerentúlon: a jobb híján stoner-doom-sludge gyűjtőnévvel illetett műfaj nagyrészt a Black Sabbath hetvenes évekbeli munkásságából táplálkozott, megfűszerezve némi pszichedéliával és a Thin Lizzytől, illetve a nyolcvanas évek elejének klasszikus metálzenekaraitól ellesett, harmóniákra épülő ikergitáros témáival. Vincze Ádám