Dale Crovert a legtöbben az amerikai experimentális rocklegenda, a Melvins dobosaként ismerik (képünkön is alapzenekarával látható a bal alsó sarokban), valamint az is köztudott róla, hogy együtt nőtt föl a Nirvana fiatalon elhunyt énekes-gitárosával, Kurt Cobainnel és meg is fordult a zenekarban. Az örökmozgó dobos ezenkívül számtalan más projektben érdekelt: gitározik és énekel az Altamontban, dobol az illusztris arcok alkotta Shrinebuilderben és a Billy Anderson producer által vezetett Men Of Pornban, valamint a Fantomas koncertjein is átvette Dave Lombardo helyét. A Shrinebuilder múlt szerdán játszott a Dürer-kertben, Dale Crover ott válaszolt kérdéseinkre.
Magyar Narancs: Tavasszal jelent meg az új Melvins-lemez, a The Bride Screamed Murder - honnan jött ezt a szokatlan cím?
Dale Crover: Ez a cím tipikus Melvins-hülyeség. Az Alice már nem lakik itt című régi Martin Scorcese-filmből való. Az egyik éttermi jelenetben egy pincérnő kezében látunk egy könyvet, aminek ez a címe. Jó poénnak találtuk, hogy egy ilyen lényegtelen kis marhaság adja a lemez címét.
MN: Melyikőtök ilyen súlyos filmrajongó?
DC: Ez konkrétan Buzz (Roger "Buzz" Osborne, a Melvins énekes-gitárosa - V. Á.) ötlete volt, általában tőle jönnek az ilyesfajta elmebetegségek. Vicces, de rengeteg dal- és lemezcím jön hasonló ötletek alapján. Előfordult például, hogy egyszer a Psychót néztem, már ki tudja hanyadszor, és Norman Bates egyik mondatánál felkaptam a fejem, hogy "na, ez mennyire tökéletes dalcím!", és meg is csináltuk, de ezek mögött nem kell különösebb értelmet vagy koncepciót keresni - nem is feltétlenül kapcsolódnak az adott dal szövegéhez, egyszerűen viccnek szánjuk őket.
MN: A The Bride Screamed Murder számomra jóval kísérletezőbbnek tűnik, mint rockosabbra vett elődje, a Nude With Boots.
DC: Abszolút egyetértek. Koncepció volt egyébként, hogy a Nude With Boots után egy szélsőségesebb anyagot készítsünk, és tudom, hogy minden zenész ezt szokta mondani, de imádom ezt az anyagot, ha most meg kéne neveznem a legkedvesebb Melvins-lemezeimet, ez biztos köztük lenne. Egyébként amikor először végighallgattam, olyan érzésem volt, mintha valami elborult filmzenét hallgatnék, és nem csak a címe miatt.
MN: A Peggy Gordon című népdal feldolgozása melyikőtök agyából pattant ki?
DC: Ez szintén Buzz ötlete volt, és vicces, de megint egy film adta az ötletet, amit ő látott, de a címe momentán nem jut eszembe...
MN: Csak nem a Nick Cave által írt Az ajánlat?
DC: Igen, az az! Ha láttad a filmet, biztos emlékszel arra a jelenetre, amikor az egyik rosszfiú a hegyekben elénekli ezt a dalt. Buzz megvette a filmzenelemezt, és óriásit csalódott, amikor nem találta rajta a Peggy Gordont, úgyhogy feldobta nekünk, hogy dolgozzuk fel mi. Persze csavartunk a dolgon, ezért is lett P.G.x3 a dal címe, mert tulajdonképpen háromszor egymás után hangzik el a dal: először Jared (Jared Warren, a Melvins basszusgitáros-énekese - V. Á.) játssza el a melodika nevű hangszeren, ami olyasmi, mintha egy orgona szólna, aztán jön az a cappella változat, majd a végén gitáron csendül fel a dallam. Elég kísérteties lett. Mielőtt megcsináltuk volna a saját verziónkat, meghallgattuk más zenekarok feldolgozásait is, de azok mindegyike túl vidám: a legtöbben felgyorsították, és alátettek egy felütéses tempót, a mi verziónk pedig legalább annyira súlyos, mint amilyen a filmben hallható.
MN: A Melvins felállása pár éve négytagúra bővült a Big Business dobosával, Coady Willisszel. Miért játszotok két dobossal?
DC: Mert két dobossal játszani menő. Amikor kirúgtuk a régi basszusgitárosunkat, Kevint, körbenéztünk, hogy ki lehetne a következő Melvins-tag, és így találtunk rá Jaredre, akit már ismertünk a Big Businessből. Játszottunk is együtt, tudtuk, hogy jó zenész és jó arc. Mivel a Big Business egy duó, valamelyikünknek eszébe jutott ez a négyes felállás, ami később be is vált. A két dobos nagyon sokat hozzátesz a zenéhez, és én speciel nem csinálok abból presztízskérdést, hogy rajtam kívül még egy dobos van a zenekarban, mint ahogy Buzz is örült annak, hogy Jared személyében nemcsak egy basszusgitárosra, hanem egy kiváló énekesre is szert tettünk. Kezd olyan lenni a Melvins, mint egy big band, és így jóval színesebb és ritmusorientáltabb lett a zenénk, mint a régi triófelállással.
MN: Hogy osztjátok meg egymás közt a dobtémákat?
DC: Nem tervezünk előre. Néha ugyanazt a ritmust játsszuk együtt, sokszor pedig más-más témákat. Egyszerűen leülünk, és kipróbáljuk a lehetséges verziókat, kiókumláljuk, hogy hova milyen rész illik. És természetesen nagyon sokat gyakorlunk és jammelünk együtt.
MN: A doom-metal nagy alakjait összehozó Shrinebuilder hogy született?
DC: Al (Al Cisneros basszusgitáros - V. Á.) ötlete volt a projekt. ' régóta jóban van Winóval (Scott "Wino" Weinrich gitáros/énekes - V. Á.), aki, amikor a bokros teendői közt lett némi szabad ideje, összejött jammelni Allel. Igazság szerint én csak az egész folyamat végén kerültem bele az egészbe, mivel előttem Chris Hakius, Al Om-beli zenésztársa volt a dobos, és Al csak akkor hívott fel engem, amikor kiderült, hogy Chris nem tudja vállalni a Shrinebuildert. Ekkor már megvolt a zenekarnév, készen voltak a dalok, nekem csak be kellett ülnöm a dobok mögé, és eljátszanom őket. A lemezfelvétel előtt egyébként mindössze háromszor próbáltunk, és maga a felvétel is nagyon gyorsan zajlott.
MN: Van egy Altamont nevű zenekarod, ahol gitározol. Neked sem elég egyféle hangszer az önkifejezéshez?
DC: Mindig is gitároztam, sőt előbb kezdtem gitározni, mint dobolni. Szeretek gitáron játszani, és az Altamont is azért jött létre, mert kimondottan gitározni akartam egy zenekarban a haverjaimmal. Most pihenőn van egyébként, de ha lesz némi szabad időm, szívesen csinálnék egy új Altamont-lemezt.
MN: Sokan úgy ismernek, mint aki eltöltött egy rövidebb időt a Nirvanában is. Gyakran kérdeznek a Nirvanáról?
DC: Nem jellemző. Néha rákérdeznek egy-egy interjúban, de igazából túl régen volt, és túl rövid időt töltöttem ott ahhoz, hogy szenzációnak számítson.
MN: Ha jól tudom, nem voltál állandó tag, csak kisegítettél.
DC: Így van. Ugyanabban a városban laktunk, és mivel a Nirvanának mindig dobosproblémái voltak, gyakran szóltak, hogy segítsem ki őket. Játszottam is korai demókon, amelyeket azért készített a zenekar, hogy találjanak valami normális dobost, és az egyik ilyen alkalommal, amikor bementünk a stúdióba, a hangmérnök nem más volt, mint Jack Endino, aki megmutatta a felvételt néhány Sub Pop kiadós arcnak, akik annyira rákattantak a Nirvanára, hogy le is szerződtették őket. Szóval dobos helyett lett egy lemezszerződésük.
MN: A fiatal Kurt Cobainre hogy emlékszel vissza?
DC: Az emberek fejében az a kép él vele kapcsolatban, hogy Kurt depressziós, sótlan heroinista volt, de ez nem feltétlenül igaz. Nagyon vicces, jó kedélyű arc volt, hihetetlenül csavaros humorérzékkel. Érdemes elolvasni a pár éve könyv formátumban kiadott naplóját, amiben egyébként benne van egy nekem írott levele is. Ez egy furcsa történet, mert fogalmam se volt, hogy beleteszik azt a levelet: egyszerűen megvettem a könyvet, belelapoztam, és kirázott a hideg, mert pont pár nappal azelőtt találtam a régi cuccaim közt egy olyan levelet, amit épp abban az időszakban írtam neki, és elfelejtettem elküldeni, aztán valamiért megőriztem. Kísérteties pillanat volt.
MN: Sosem gondoltál utólag arra, hogy ha annak idején beszállsz hozzájuk, ma része lennél a nagy Nirvana-legendáriumnak?
DC: Igazából nem. Mondjuk a Nirvana-tagság nagyon komoly lóvét jelentett volna, amit nyilván el tudnék költeni, de ez sem igazán számít. A Melvins az a zenekar, ahol az én helyem van, sikeresek vagyunk, és így is keresek annyi pénzt, hogy ne legyenek anyagi gondjaim.
MN: A Melvins a közismerten antikommersz zenéje és hozzáállása ellenére is sikeres zenekar. Szerinted mi ennek a titka?
DC: A kemény munka. A nagyon kemény munka.
MN: Ennyi?
DC: Igen. Mindig mindenért nagyon keményen megdolgoztunk, soha nem engedtünk az elveinkből, és mindig pontosan tudtuk, hogy mit akarunk. Annak idején nekünk is sokat segített, amikor a Nirvanát és a seattle-i grunge-hullámot felkapta a média, hiszen voltaképp olyan gyökerekkel rendelkezünk, mint azok a zenekarok, de ha nem lennénk ennyire egy hullámhosszon Buzzal úgy zeneileg, mint emberileg, és nem dolgoztunk volna olyan keményen, mint ahogy tettük, akkor már rég nem létezne a Melvins. És látod, még mindig itt vagyunk!
