A Győrből indult, kísérletezős instrumentális zenét játszó Pozvakowski nemrég ünnepelte a tizedik születésnapját, amelyet a társulat újabb külföldi turnéval és egy bakeliten és CD-n egyaránt megjelent kislemezzel koronázott meg. A koncertjein hadseregnyi analóg vetítőgépet is csatasorba állító zenekarral (Darvas Ádám - gitár, Bánáti Zsombor - dob, Szombathelyi Sebestyén - basszusgitár, Szeredi Csaba - vizuál) ebből az apropóból beszélgettünk.
*
Magyar Narancs: Túl vagytok egy turnén. Merre jártatok?
Szeredi Csaba: Szlovéniában, Csehországban, Lengyelországban és Ausztriában.
MN: Hányadik külföldi körötök ez?
Bánáti Zsombor: Jó pár éve tartjuk azt a tendenciát, hogy tavasszal is, ősszel is megyünk egy kisebb kört, tehát az évi két hosszabb-rövidebb turné megvan.
MN: Külföldön hogy veszik le az emberek a Pozvakowskit?
Darvas Ádám: Csehország, Lengyelország, Szlovénia nagyon jó. A turné utolsó fellépése ugyanakkor Linzben volt, ott bejöttek, leültek a földre, és se taps, se semmi. A koncert után viszont megvettek egy halom lemezt, tehát valószínűleg tetszett nekik, csak máshogy reagáltak rá.
BZS: 'k a vetítésre koncentrálnak inkább. De legutóbb Brnóban például zúzás volt: úgy ugráltak az emberek, mintha valami metálbulin lettek volna.
MN: Itt van a kezemben az új Pozvakowski-anyag, a zx.wtt.010. A tervek szerint ennek vagy fél évvel ezelőtt kellett volna megjelennie.
Szombathelyi Sebestyén: Februárban jött ki a bakelitverzió egy saját dallal és a Man Or Astro-man?-feldolgozással, a CD-verzióját pedig csak most hoztuk ki bónusz dalokkal, koncertfelvétellel és DJ Ozon remixeivel.
MN: Tudtommal Ozon hiphop dj - vele hogy kerültetek össze?
SZS: Főnök, a GOREZONE című tilosos metálműsor vezetője, aki egyben a koncertszervezőnk, hozott össze minket.
BZS: Teljesen szabad kezet kapott. Megkapta a sávokat, de szerintem nem is nagyon pörgette az eredeti dalokat, inkább újraértelmezte őket.
DÁ: A dalok alapstruktúrái is teljesen megváltoztak, mondhatni, új dalok születtek.
MN: Igaz az a városi legenda, miszerint azért csináltatok bakelitet, mert egy arc odament hozzátok, és közölte, hogy minden pénzt megadna egy Pozvakowski-vinilért?
DÁ: Igen. Ez tavaly történt, Linzben.
BZS: Mondjuk azóta nem jelentkezett.
SZS: A tízéves szülinapra pont jól jött egy bakelit. Összesen 270 sorszámozott példány készült. Húszféle különböző borítóval jelent meg. Ez volt a mi születésnapi ajándékunk - magunknak.
MN: A Sferic Waves feldolgozása melyikőtök ötlete volt?
DÁ: Az enyém. Szerintem a Man Or Astro-man? a világ legjobb zenekara a Motörhead mellett. Régóta dédelgettem már az ötletet, de ez sem klasszikus feldolgozás lett, mert megtoldottuk némi pozvakowskis lendülettel.
SZS: A zenekar egyik fele egyébként is elég mélyen benne van a surfben és a rockabillyben.
BZS: A másik fele pedig egyáltalán nincs. De a Man Or Astro-man? közös nevező.
MN: Annyira lassan dolgoztok, hogy a 2007-es Microtron nagylemez óta csak egy kislemezre futotta?
SZS: Egyrészt nagyon sokáig érleljük a dalokat, másrészt az is előfordul, hogy egy már megírt dalt dobunk szemétbe.
BZS: Azt rögzítjük, ami megérett rá. Olyan dalokat, amelyeket adott esetben már koncerten is kipróbáltunk.
BZS: Kiadói pallos nincs a fejünk fölött, tehát tudunk a magunk tempójában dolgozni. Arra jöttünk rá, hogy nekünk jót tesz, ha úgy veszünk föl egy lemezt, hogy a dalok már tökéletesen egyben vannak. Ez azért időigényes folyamat.
SZS: Stúdióban is élőben, egyben vesszük fel a dalokat, tehát muszáj, hogy tökéletesre érleljük őket. A dalok feljátszásával általában rövid idő alatt végzünk, az utómunka az, ami sok időbe telik. Azért is csúszott a kislemez, mert először a bakelitverzió készült el, ami teljesen más keverést igényel.
MN: Milyen indíttatásból kezdtétek teljesen analóg technikával csinálni a vizuált a koncerteken?
SZCS: Mindig is vonzódtam az analóg film- és fotótechnikához. Az, hogy zenekarban vetítsek, a Pozvakowskival indult.
BZS: A kezdeti időkben még projektorról vetítettünk előre összevágott anyagokat.
SZCS: Az az anyag, amit akkor vetítettek, nagyon hasonlított ahhoz, amit én elképzeltem a zenéhez, csak az nem analóg technikával volt megoldva.
MN: Régebben dolgoztatok együtt Grencsó Istvánnal és Tigriccsel is. Velük miért szakadt meg a kapcsolat?
SZS: A zenekarnak voltak olyan zenei periódusai, amikor a Grencsó játékában gondolkoztunk, és teljesen belefért az akkori koncepcióba, a Tigriccsel ugyanez volt a helyzet, de egy idő után különváltak útjaink.
BZS: Vagy csak egyszerűn változott a zenénk. A mostani zenénkben a szaxofon már nem tudna érvényesülni, és mi sem akarnánk erőltetni.
DÁ: Itt derült ki, hogy mennyire erről a négy emberről szól ez a zenekar. Ha valaki kiszáll, szerintem fel is fogunk oszlani: akkor már elvész ez az összhang. Ez nem tudatos dolog, de ha belegondolunk, az, hogy egy zenekar megél tíz évet úgy, hogy a tagcserének még csak a lehetősége sem merül fel, mindenképp komoly fegyvertény.
MN: A Pozvakowskit általában posztrock zenekarként emlegetik, ti viszont hevesen tiltakoztok ez ellen.
BZS: Manapság, ha valaki azt mondja, hogy posztrock, akkor nagyjából tudni lehet, mire gondol: olyan zene, ami halkan, csilingelő gitárokkal kezdődik, aztán kurva hangos lesz, aztán megint behalkul. Mi nem akarjuk, hogy ezt a címkét valaki feltűzze ránk, és erre a zenére következtessen, mert pont annyira helytálló, mintha valaki britpop-zenekarnak aposztrofálna minket.
MN: A korai Pozvakowski-anyagokra azért rá lehetett húzni.
SZS: A kísérleti rockzene mint meghatározás tök jól lefedi azt, amit játszunk.
BZS: De azt se akarjuk, hogy aki elolvassa ezt az interjút, valami hiperszonikus újító zenére asszociáljon. De megpróbálunk tényleg kísérletezni, és dalszerkezetben is merészebbek lenni.