"Klasszikus meghallgatás nem volt" - Vörös Attila gitáros

  • Vincze Ádám
  • 2010. szeptember 16.

Film

A mayhemes Csihar Attila és a Five Finger Death Punch gitárosa, Báthory Zoltán után ismét egy magyar figura tűnt fel a nemzetközi rockzenei színtéren: Vörös Attila az underground egyik legismertebb power metal zenekarába, a hírhedten komplex zenét játszó seattle-i Nevermore-ba került be pár hónappal ezelőtt. A Magyarországon eddig leginkább a Pantera-dalokat játszó zenekara révén ismert fiatal zenész a hétvégén válaszolt kérdéseinkre.

A mayhemes Csihar Attila és a Five Finger Death Punch gitárosa, Báthory Zoltán után ismét egy magyar figura tűnt fel a nemzetközi rockzenei színtéren: Vörös Attila az underground egyik legismertebb power metal zenekarába, a hírhedten komplex zenét játszó seattle-i Nevermore-ba került be pár hónappal ezelőtt. A Magyarországon eddig leginkább a Pantera-dalokat játszó zenekara révén ismert fiatal zenész a hétvégén válaszolt kérdéseinkre.

*

Magyar Narancs: A Nevermore előtt játszottál egy turnét az énekes, Warrel Dane szólózenekarával. Hogy kerültél oda?

Vörös Attila: Tavaly szeptember körül jött a felismerés, hogy az egyik legnagyobb kedvenc zenekarom már lassan másfél éve egygitáros felállásban nyomja a szokásos duó helyett. Így felvettem a Tonitrus stúdióban, Szabó Lacika barátomnál néhány Nevermore-dalt, és végül így kerültem kapcsolatba velük. Nem hirdették, nem volt konkrét felhívás, de aki ismeri a zenekart, az azért tudhatta, hogy azokban az időkben már jó ideje nem volt másodgitárosuk. Amúgy elég hamar, gyakorlatilag rögtön szóba jött az, hogy volna-e kedvem Warrel Dane szólózenekarában, de akár a következő szólólemezén játszani.

MN: Mit írtál nekik? "Sziasztok, magyar gitáros vagyok, szeretnék nálatok játszani?"

VA: Pontosan ezt. (Nevet.)

MN: Hogy reagáltak erre?

VA: Először Steve Smythnek írtam, aki a Nevermore kettővel ezelőtti gitárosa volt, majd Chris Brodericknek, aki előttem játszott a csapatban, most pedig a Megadeth tagja. Mindketten tök jó fejek voltak - Smyth gratulált és sok sikert kívánt, Broderick pedig, pontosabban az ő webmestere, Stephanie Cabral, az igen elismert fotós volt az, aki továbbküldte a videókat Warrel Dane-nek és Jeff Loomisnak (a Nevermore gitárosa - V. Á.).

MN: Erre ők?

VA: Elkérték a telefonszámomat, majd életem leghosszabb másfél napja után fel is hívott személyesen Warrel Dane, mégpedig olyan hajnali hat körül. Másfél órát beszélgettünk, és már akkor mondogatta, hogy szerintük én vagyok a számukra megfelelő ember.

MN: Ekkor fogtad magad, és kiutaztál Amerikába?

VA: Nem teljesen. Az volt a helyzet, hogy ezek után két-három hónapig folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, aztán ugyanennyi időre el is tűntek, így egy kicsit leülepedett a dolog, úgyhogy amikor kimentem a NAMM show-ra (zenei vásár Kaliforniában - V. Á.) mint mezei látogató, fogalmam sem volt, hogy mi lesz. Viszont írtam nekik ekkor egy levelet, hogy "Sziasztok, itt vagyok kinn, ha még mindig úgy gondoljátok, csináljuk!". Ezt egyébként folyamatosan mondogattam nekik korábban is, csak a helyzet az, hogy egy ilyen kaliberű döntés számukra sokkal komolyabb lépésnek tűnik, és emiatt, úgy érzem, addig nem igazán merték elhinni, amiket mondtam. Amerikaiak, tudod, az alapvető kulturális különbségekkel is magyarázható.

MN: Meghallgatás, próba volt?

VA: A nevermore-os meghallgatásom gyakorlatilag ez a Warrel Dane-turné volt, de az utolsó buli előtt volt időm átugrani Jeffhez is, ahol aztán elnyomtunk néhány nótát azok közül, amiket tudtam. Így talán mondhatjuk, hogy klasszikus értelemben vett meghallgatás nem is volt.

MN: Lement a turné, utána mi történt?

VA: A találkozás Jeffel végül olyan jól sült el, hogy tulajdonképpen szerintem akkor dőlt el véglegesen, hogy számítani fognak rám a jövőben a Nevermore tagjaként. De már a turnén is folyamatosan úgy mutattak be mindenkinek, mint az új Nevermore-gitárost, amitől én persze totál kivoltam, mert akkor azért még előttem állt a feladat, hogy meggyőzzem a műfaj egyik legjobb gitárosát.

MN: A Warrel Dane-turnéra hogy zajlott a felkészülés?

VA: A turnéig két hetem volt megtanulni a teljes lemezanyagot és két Sanctuary-, illetve egy Nevermore-dalt. Egy hetet töltöttem Los Angelesben pár magyar arcnál, akiket ott ismertem meg, majd ezután felutaztam Seattle-be, és a turné előtt összesen négy-öt alkalmunk maradt próbálni. A Nevermore-turnéra egyébként még ennél is kevesebbet sikerült összehozni.

MN: Ha jól tudom, Németországban próbáltatok együtt először a Nevermore-ral.

VA: Igen, Dortmundban, ugyanis ott van a zenekar kiadójának, a Century Mediának a székhelye. 'k adtak egy próbatermet, amely gyakorlatilag a Sodom terme mellett volt, így még keményebb volt a legelső próba, hiszen nemcsak a teljes Nevermore-tagság előtt kellett villantanom, hanem a Sodomék is beállítottak nézelődni.

MN: A zenekar hogy állt ahhoz, hogy bevegyenek egy olyan arcot, aki a világ másik végéről jön, ráadásul tizenpár évvel fiatalabb is?

VA: Nem volt ez probléma. Szerintem alapvető különbség egy átlagember és egy művész közt, hogy az utóbbiak egyrészt jóval fiatalosabbak, másrészt pedig sokkal nyitottabbak is. A Nevermore tagjai azért nem a tipikus amerikai átlagfigurák: több tucatszor körbejárták a világot, sokat vannak Európában, sőt Dortmund már a második otthonuknak is tekinthető. A legfontosabb dolog az volt, hogy emberileg jól kijöjjünk, az pedig alapvető, hogy zeneileg is stimmeljen a dolog.

MN: A menedzsmentnek vagy a kiadónak sem volt ez probléma?

VA: Nem. Olyan régen van a Nevermore a Century Mediánál, és van akkora tekintélye, hogy az ilyen jellegű döntésbe nem szól bele sem a kiadó, sem a menedzsment. Javaslatokat tehetnek, de az igazi döntéseket a zenekar hozza meg. De nem is volt ellenvetésük egyáltalán. Már a Warrel Dane-turnén találkoztam néhány arccal a Century Media amerikai képviseletétől, és teljesen jó fejek voltak, végig pozitívan álltak hozzám, a bulik után pedig sikerült őket is meggyőznöm.

MN: Mit gondolsz, miért pont te kellettél nekik?

VA: Egyrészt alapkövetelmény, hogy zeneileg képben legyen az ember, én pedig hatalmas Nevermore-rajongó vagyok, és amióta gitározom, gyakorlatilag a kezdetektől fogva óriási hatással volt rám a zenéjük, így akarva-akaratlanul talán stílusban is beleillek a zenekarba. A másik legfontosabb pedig, hogy emberileg jól kijöjjenek a tagok egymással, és az már az elején kiderült, hogy nálunk ezzel sem lesz gond. Az utóbbi tényező egyébként azért lényeges, mert egy turnén adott esetben több hónapot tölt el egy zenekar egy buszba zárva: együtt esznek, isznak, szagolják egymást - olyan ez, mint egy házasság.

MN: Hogy oldod meg a tengerentúli zenélést? Az erősítőket, gondolom, bérlitek, de a gitárjaiddal például mi a helyzet?

VA: A gitárjaimat, illetve egy-két pedált magammal viszem, ezenkívül a kábelektől kezdve az erősítőkön át mindent a koncertszervező bérel az erre szakosodott cégektől.

MN: Mit vittél ki legutóbb?

VA: Két gitárt. Egy fixhidast és egy Floyd Rose tremolós héthúrost.

MN: Jól láttam, hogy az utóbbi pont egy Jeff Loomis nevét viselő, úgynevezett signature-gitár? Ezt a Nevermore miatt kaptad?

VA: Nem, ezt a magyar forgalmazótól, Fejes Tamástól szereztem, amikor Schecter-endorser lettem. Aztán persze átalakíttattam a saját kezemhez: változtattam a nyakon, új festést kapott és más hangszedőket, és így tovább.

MN: Más cégek nem kerestek meg ajánlattal?

VA: Az Arteckel vagyok még kapcsolatban - Artec hangszedőket használok, és ott lehet, hogy lesz egy saját tervezésű pickupom is. A Snapjack nevű koreai cég pedig a kábeleimről gondoskodik.

MN: Saját signature gitárod lesz?

VA: Igazából elképzelhető, hogy lesz valamikor saját Schecter gitárom, de nem hiszem, hogy sorozatgyártásban is lehetne majd kapni, mint a Loomis-modellt. Ahhoz azért többet kell majd felmutatni, mint pár hónapot a Nevermore-ral.

MN: A Nevermore-tagság azt jelenti, hogy meg tudsz élni a zenélésből?

VA: Úgy néz ki a dolog, hogy ha turnén vagyok, sok buli van, akkor a magyar átlagkeresethez képest relatíve jó pénzt tudok hazavinni, ráadásul ételre és szállásra sem költünk. Ha pedig nincs turné, nincs pénz sem, így azért mással is foglalkozom a zenélés mellett, de persze ugyanúgy ezen a területen mozogva. Ebből nem lesz egyhamar rózsadombi villám meg luxusautóm, ami nem is különösen érdekel, viszont cserébe azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek, ami számomra többet ér minden pénznél.

MN: Tudod már, hogy véglegesítenek-e a zenekarban?

VA: Többször fölmerült már ez a kérdés, de ezt igazából majd az idő dönti el. A Nevermore-ban nagyon sok gitáros fordult meg, köztük igen komoly nevek is, és egyikőjük sem azért lépett ki, mert nehezen jött ki a többiekkel. Ugyanakkor azok, akik csak kívülről ismerik a zenekart, esetleg azt gondolhatják, hogy biztos Warrel Dane-nel és Jeff Loomisszal nem lehet együtt dolgozni, mert igazi diktátorok. Ami egyébként egyáltalán nem igaz, viszont az ilyen rosszmájú visszajelzések miatt teljesen érthetően sokkal óvatosabban közelítik meg ezt a kérdést. Másrészt: rettenetesen ciki lenne, ha most bejelentenék, hogy én vagyok az új gitáros, aztán mondjuk két hónap múlva meg kiderülne, hogy bármilyen okból mégse működik a történet. Kell az még, hogy legalább egy-két turné lemenjen. Zenekaron belül egyébként nagyon úgy néz ki, hogy el van már döntve a dolog: ők nagyon pozitívan állnak hozzá.

MN: Szerződést fogtok kötni?

VA: Szerződés ilyen szinten nem is nagyon lesz. Ilyen téren úgy néz ki a zenekar, hogy a két fő zeneszerző tag alkotja az ezzel kapcsolatos céget: ők képviselik jogilag a Nevermore zenekart. Nyilván ez csak papíron van így, a zenekar valójában nem így működik.

MN: Lenyomtátok az Európa-turnét meg egy nyári fesztiválkört. Most hogyan tovább?

VA: Csütörtökön utazom el: először lesz egy japán buli, utána pedig egy észak-amerikai és kanadai turné következik egészen november elejéig, valamint szóba került egy európai turné is, leghamarabb jövő tavaszra.

Neked ajánljuk