Az amerikai Converge a radikális gitárzene egyik legfontosabb képviselője: 2001-ben megjelent lemeze, a Jane Doe olyan stílusteremtő nevek főműveivel említhető egy napon, mint az Unsane, a Neurosis vagy a Godflesh. A hardcore-ból indult, elképesztően sűrű és komplex zenét produkáló brigád legújabb, Axe To Fall című anyagának turnéján érkezett múlt hétfőn Budapestre. A Narancs kérdéseire a védjegyszerű gitármunkájáról ismert zeneszerző, Kurt Ballou (képünkön legelöl) válaszolt, aki momentán a világ egyik legkeresettebb underground hangmérnök-producere - olyan elismert albumok fűződnek hozzá, mint például az Orchid Chaos Is Me-je, vagy az első Kvelertak.
*
Magyar Narancs: Emlékszel még, minek a hatására fogtál gitárt a kezedbe?
Kurt Ballou: Gyerekként zongoráztam és szaxofonon is játszottam, aztán egy Robin nevű haverommal felfedeztük a punk-rockot és a hardcore-t, és ahogy az még százezernyi hasonló kölyökkel megtörtént a világon, azonnal zenekart akartunk alapítani. Mindketten basszusgitárosok akartunk lenni, mert azon csak négy húr van, és sokkal egyszerűbbnek tűnt, mint a gitár. Végül egy fogadás döntötte el a dolgot: az lesz a basszusgitáros, amelyikünk előbb összegyűjti a pénzt a hangszerre. Õ nyert, nekem meg maradt a gitár.
MN: Valahol azt olvastam, hogy komoly dzsesszháttered is volt már akkoriban.
KB: Komolynak azért nem mondanám - az ember a kora tízes éveiben nyilván nem lesz perfekt dzsesszzenész, hacsak nem zseni. De valóban tanultam dzsesszt, főként szaxofonon, és később a stúdiómunkáim során is nagyon sokat segített, hogy már fiatalon rá voltam kényszerítve arra, hogy tisztában legyek zeneelméleti alapvetésekkel.
MN: Az Axe To Fall dalai egyszerűbbek és könnyebben emészthetőek minden korábbi Converge-anyagnál, és érzek bennük némi rock 'n' rollt is.
KB: A rock 'n' roll attitűd teljesen helytálló - hogy őszinte legyek, mindannyian szeretünk egyszerű, suttyó témákat zúzni. Valóban rövidebb és szimplább dalok születtek ezúttal, de egyáltalán nem szándékosan. Egyszerűen így éreztük kerek egésznek a témákat. Tudod, az én fő inspirációm egy Converge-lemez elkészítésekor az, hogy egy olyan anyag szülessen, amit bármikor szívesen meghallgatnék, még akkor is, ha nem volnék a zenekar tagja. Most is ez motivált, és a végeredményből úgy látszik, hogy most inkább a punk-rocker oldalam dominált, nem a művészi.
MN: Köztudott, hogy a gitározásod azért is nagyon jellegzetes, mert több különböző hangolást használsz. Összeszámoltad már valaha, hány különféle hangolás van a Converge-lemezeken?
KB: Õszintén: fogalmam sincs. Rengeteg, hiszen ha egy dalban van mondjuk egy slide-gitáros téma, akkor a hangszert eleve a dal hangneméhez kell hangolni. Az utóbbi Converge-lemezeken hét-nyolc különböző hangolás hallható, a turnén pedig három-négyet használok, ami még így is szívás, hiszen a számsorrendet mindig úgy kell összeállítani, hogy azonos hangolású dalok következzenek egy-egy blokkban, lehetőleg úgy, hogy a koncertnek meglegyen a hangulati íve.
MN: A Converge sokáig kétgitáros csapat volt. Miután Aaron Dalbec a Jane Doe után kiszállt, hogyhogy nem kerestetek új embert a helyére?
KB: Aaron kiszállása után nyomtunk egy turnét négyesben, és csak utána döntöttük el véglegesen, hogy nem keresünk másik embert. Fura, de Aaron nem feltétlenül volt a Converge alkotói közösségének tagja, inkább csak a barátunk volt, és így került be hozzánk. Szerettem egyébként a harmóniákat, amiket játszott, de azt gondolom, hogy egy Converge-szerűen sűrű zenébe elég egy gitár is. A kétgitáros felállás több szempontból is problémás: nagyon kell figyelni a hangzásra, mert sokkal könnyebben lesz óriási káosz a színpadon, ahol egyébként is könnyebben fér el négy ember, mint öt. Amióta csak én gitározom, nem kell máshoz alkalmazkodnom, és a dalírási folyamat is felgyorsult.
MN: A gitározás mellett már több mint egy évtizede keresett hangmérnök-producer is vagy. Milyen indíttatásból kezdtél stúdiózni?
KB: Először egy kis felszereléssel csináltam demókat az ismerős zenekaroknak, és fogalmam sem volt, hogy ez lesz belőle. Azért kezdtem neki egyébként, mert meg akartam érteni a dalok rögzítésének folyamatát, ami tulajdonképpen a zene végső formába öntésének az utolsó állomása, tehát mindenképpen a kreatív folyamat része. Az, hogy a stúdióm idáig fejlődött, azért is szerencsés, mert mi a Converge-ben igyekszünk a zenekar összes ügyes-bajos dolgát az ellenőrzésünk alatt tartani, amolyan régi vágású "csináld magad!" módon. Jacobnak (Jacob Bannon énekes - V. Á.) ott a kiadója, a Deathwish Inc., ráadásul ő komoly grafikai tehetség, így az összes borítót és a pólómintákat is ő tervezi, én pedig a saját lemezeink hangmérnöke és producere vagyok.
MN: Melyik munkádra vagy eddig a legbüszkébb?
KB: A Converge-lemezek közül mindenképpen az Axe To Fallt tenném az első helyre, mert úgy érzem, hogy ezek a dalok kapták meg a leginkább rájuk szabott hangzást. A többi közül momentán a Kvelertak lemezére vagyok a legbüszkébb.
MN: És ha tetszőlegesen választhatnál egy zenekart, amellyel szívesen dolgoznál, melyik lenne az?
KB: Jó kérdés. Talán a Black Flag.
MN: Miért pont ők?
KB: Azért, mert kiváló lemezeket készítettek, de ezek az albumok gyakran úgy voltak felvéve, hogy nagyon kevés idő és pénz állt rendelkezésre, így csak beestek a stúdióba, néhány óra alatt felrántották a dalokat, és gyakorlatilag ennyiből állt a stúdiómunka. A nyolcvanas években rengeteg csodálatos lemez készült így - nemcsak a Black Flagről van szó, hanem rengeteg más bandáról, ide értve az egész New York-i hardcore-színteret, és gyakran ábrándozom arról, hogy milyen lenne a mai tudásommal és felszerelésemmel visszamenni az időben, hogy igazságot szolgáltassak ezeknek az anyagoknak.
