A mérlegelés tehát médiaesemény, ahol az ellenfelek lehetővé teszik, hogy érdekes képeket hozzon róluk a meccsnapi sajtó, amint szigorúan néznek egymásra. A tévében mindig csak az alsógatyás versenyzőt mutatják, amint csinál egy duplabicepsz-pózt a mérlegen, pedig ennél sokkal morbidabb a menetrend. A sok nő, aki súlyos ezreket ad ki egy-egy chippendale-műsorért, egyszer megnézhetne egy mérlegelést is - ingyen. Nemcsak a főszereplők, de az előmeccsek résztvevői, az undercard is mind mérlegel. Sorban szólítják őket: egy-egy utcai ruhába öltözött férfi kiválik a beszélgető tömegből, és komótosan, de határozottan leveszi a pólót, letolja a nadrágot, legörgeti lábáról a zoknit. Jó felépítésű, helyenként látványosan izmolt palik vagy kis fölösleggel bajlódó Alul semmi-melósok. Na, ez az igazi chippendale: lányok-asszonyok, legközelebb tessék itt sikoltozni a mérlegelésen! A férjek is könnyebben elengedik, mint valami gyanús bárba. Az új divattrendek megtekintéséről nem is beszélve. Egy magas, barna bőrű, vékony bajszos, belőtt fekete sörényű palin például annyira kinyúlt zokni van, hogy úgy lefeg a bokáján, mint egy aerobik-lábmelegítő. Az ember már kezdené sajnálni, de ekkor mutatja be a szpíker: X. Y., Olaszország. Ja! Közelebbről látszik is a zokni talpán a fehér felirat; ez egy zsír új zokni, de amilyen az olasz divat, ez hozzánk legkorábban a télen jön be.
Nincs itt még kultúrája
a profi boksznak. Ugyanaz megy, mint tavaly a BS-ben, és amitől most is féltem: ezek kifütyülik Grigorjant. A Királyt, a 61 kg Naseem Hamedjét, a világ egyik leggazdagabb örményét, a veretlen zsenit, a világbajnokot. Később Steve Robinsont is kifütyülik, igényesebb tahók huhognak. Gratulálok. Sikerült európai tévéközvetítésben (Premiére) xenofób, rasszista balkáni tahók benyomását keltenünk. Teljesen kétségbeesni persze nem kell, ez a budapesti minta - Miskolcon, Pápán, Szekszárdon az ellenfelet is meg szokás tapsolni. Csak a szokásos pesti tízezer ember, aki annyit ért a bokszhoz és annak kulturális hátteréhez, hogy évi egy Kokó-meccset lát. És úgy szurkol, hogy "ria-ria Hungária" meg "Hajrá Magyarország". Aztán álmélkodik, ha Kokó csinál egy Ali-sasszét, pedig azt még én is tudok, nem nagy kunszt.
Elnézést a belterjes kitérőért, de minden magyar rendezvényszervezőt beutalnék legalább egy Universum-gála megtekintésére. Újságíróként ekkora felhajtásban ilyen könnyen mozogni, ilyet még nem láttam. Illetve egyszer, a tavalyi Kokó-gálán. Egyik szektorból ki, másikba be, elképesztő, a szekuritátésok is normálisak, pedig magyarok. Kár, hogy nem láttam itt senkit a Diáksziget-stábból. Hogy tovább nyaljak az Universumnak: parádés az undercard. Az egyik előmeccs a nagy ígéret, a legfiatalabb német profi, Michael Trabant, aki a keleti blokkban mindig nagy siker lehet, "hö, Trabant, geci, ennek drukkolunk, haj-rá, Trabant, hukk!" Egyébként kevés elidegenítőbb dolog van, mint idegenben, érdektelen, mászkáló-beszélgető közönség előtt bokszolni. Trabantot leüti Gomez, de a német tini gyorsan felkel, és pontozással győz. Közben Torgyán doktor beállítja Deutsch Tomi hülyeségi világrekordját: szép kísérettel vonul a díszpáholyba. A rendezőknek nyilván több eszük volt, mint neki, és jövetelét nem jelentik be hangosan. Így is szép füttykoncertet kap, de csak azokból a szektorokból, ahonnan felismerik. Örülök, hogy olyan miniszterelnökünk van, mint Vitya, aki tanult a tavalyi BS-füttykoncertből, és nem mutatkozott. Deutsch nyilván nem tanult, de őt biztos bezárta a Viktor egy minisztériumi sufniba, ahol jelenleg is Kövér László vigyáz rá, ki ne jöjjön, és még véletlenül se adjon át bajnoki övet Kokónak.
Trabant után egy leendő német megasztár, Thomas Ulrich következik. Fiatal, külseje alapján bármikor beszállhatna a Backstreet Boysba, majdnem olyan jó dumája van, mint Kokónak, és úgy bokszol, ahogy Del Piero focizik. Inkább művész, mint mészáros - ritkaság az ilyen. Ellenfele a legendás zoknijáról ismert Maurizio Colombo. Ahogy Ulrich küzd, tiszta költészet, kár, hogy Colombo csak két menetet bír. Ahogy a főmeccsek felé közeledünk, előkerül Gerd Müller, a népszerű germán ringszpíker, ez a monarchisztikus ciki, akit mi magyarok szeretünk. Ferenc Jóskát is szerettük, az is hasonlóképpen próbálkozott a magyarral, hogy "sstvan Koko Kovaatssss", csodalatoss varossban. Írjuk a javára, hogy a Tavaszi szél vizet áraszttal nem próbálkozott.
Kalocsai Zoltán
még a barátai szerint is esélytelen - aki bokszolót, menedzsert vagy edzőt kérdeztem, mindenki csúnya zakót várt ("nagyon jó a Kacsa, de a Grigorjan sajnos kurva erős"). Többen mondták, Kacsa azért kapott lehetőséget, mert rondán ki fog kapni. Sem Dámosy Zsolt, sem Kokó nem lelkesedik azért, hogy más magyar profik is a reflektorfénybe kerüljenek. Valamennyire meg is lehet érteni őket. Kacsa nyugdíjas stílusa és a várható látványos fiaskó a garancia, hogy Kokó továbbra is egyedül maradjon mint magyar bokszistenség. Hogy a látványosan, világszínvonalon bokszoló Gálfi, Koczák, vagy ne adj´ isten, a terrorista Szakállas brillírozzon Kokó műsoridejében, tényleg túlzás lenne.
Akárhogy került is a programba, Kalocsai, a kis ember nagyon-nagyon megérdemelte, hogy egyszer az ő kis hazája megtanulja a nevét, és egy egész stadion üdvözölje felállva, amikor bevonul. Hallgatott már magyar himnuszt külföldön meg a vidéki illegalitásban, és bizony méltóképpen képviselte a hazát. ´ az első magyar, aki világbajnoki címmeccset vívott, és csak szoros pontozással kapott ki.
Kacsa fantasztikus, ahogy soroz. A nagyok sorozásainak általában jellegzetes ritmusa van. Kokó szaggatottan, keményen soroz, mint egy légvédelmi gépágyú. Oscar De La Hoya sorozatai úgy szólnak, mint valami salsa: rrrrututututumm, tudumm-dumm. Kacsa ütései lassú, konok egyenletességgel sorakoznak, ritmikailag mint egy régi vekkeróra - tikk-takk-tikk-takk-tikk-takk, négyeket-hatokat üt, az első rendszerint luft, aztán szinte mindig talál. Grigorjan szenved: minden mozdulatán látszik, hogy jobb bokszoló, de Kacsát tökéletesen felkészítették ellene. Jól védekezik, és alig üt egyeket, szinte csak soroz; tudatos lehet, talán, mert így a sorozatok közepére lényegtelenné válik Grigorjan fordított alapállása. Szenzációs, hogy Grigorjan nem tud vele mit kezdeni, makacsul jön a tikk-takk-tikk-takk, vagy ha Kacsa hosszú felütésekkel indít, beszáll egy falióra is: bimm-bamm, tikk-takk-tikk-takk. Közben Kacsa öregesen csoszog, mint aki addig is csak vonakodva ereszti el a járókeretet, míg soroz egyet. Erőnlétileg nincs gond, keményen felkészült, de neki már csak ilyen öreges a mozgása. Egy szekszárdi biztonsági őr (példaképe Papp László) a világsztárt, a súlycsoport királyát szorongatja.
Tizenkettedik
menet: merevítsük ki a képet egy pillanatra, és elemezzük a helyzetet, ami politikailag kényesebb, mint a jaltai konferencia. Ez de jure Grigorjannak hazai pálya: ő az Universum versenyzője, a bírókat-pontozókat az Universum szerződtette. Ellenben de facto itt őrjöng tizenötezer magyar. Ha a Holdon lenne a meccs, holdlakó pontozókkal, Kacsa nyerne - egyszerűen több menet volt az övé, több tiszta ütése talált. Viszont látványosan nem verte meg Grigorjant, csak simán jobb volt, egyébként is Grigorjan a címvédő. Tehát az örménynek kell adni a meccset. Akkor viszont botrány lesz, népfölkelés: ez nem a pápai sportcsarnok kétezer szakértője, ez tizenötezer laikus, aki még nem tanulta meg, mit jelent a bokszban a de jure hazai pálya. Grigorjan el is kezdene támadni, hogy kisebb legyen a botrány, néhányszor eltalálja Kalocsai arcát. Kacsa egy pillanatra elbizonytalanodik, aztán térdre esik - mi még nem tudjuk, ő már igen: égető fájdalmat érez a szájában, befelé erősen vérzik, kiszakadt a felső hídja. Nincs ő kiütve, tekintetében nyoma sincs az állon vágottak jellegzetes homályának. Inkább a "Jézusom, hová is tettem a slusszkulcsomat" tanácstalansága látszik a szemén. Tudná folytatni a meccset, de nagyon érdekelné, mi van a szájában.
Egy másik bolygón a mérkőzésvezető megállítja a küzdelmet, és gyors orvosi helyzetértékelést kér, mi viszont itt a Földön, az Universum-gálán azt látjuk, hogy boldogan beinti a technikai K. O.-t. Így is nagy a füttykoncert, de jóval kisebb a ciki.
Két hónapja
azt írtam, Kokó simán meg fogja verni Steve Robinsont. Simán meg is verte. De a tudáskülönbség jóval nagyobb, mint vártam. Kokó elképesztően sokat fejlődött, gyorsabb, erősebb, mint valaha. Ha egy éve a súlycsoport legjobb öt öklözője között volt, akkor most az első háromban. Robinsonnak egyetlen esélye van. Ha megállnak egymással szemben, és dirr-durr, akár kiütéssel is győzhet: közelharcban jó, ütőereje rendben, szépen soroz, sok K. O.-győzelmet aratott ilyen statikus, hirigelős bunyóval. Ezért aztán Kokó szinte egy pillanatra sem áll meg ütéstávban - ha mégis leáll verekedni, kap gazdagon Robinsontól. Robinson szinte az életéért küzd: márciusban a tökismeretlen mexikói Juan Carlos Ramirez kiütötte, még egy zakó, és elfelejtheti a nagy lóvés meccseket. Robinson menne is, ütne, mint a faltörő kos, de faltörő kossal mozgó célpontot eltalálni nem lehet.
Közben szóljunk néhány szót a tévéközvetítésről. Hogy honnan szedi az RTL Klub ezeket a sportriporteri szerepkörben foglalkoztatott hülyéket, elképzelésem sincs. Direkt hülyeségre castingolnak? Vagy van egy ménesük, ahol tenyésztik őket egy kémcsőnyi, Gulyás Lászlótól nyert sperma segítségével? Az egyik hülye a meccset kommentálja - ha nem lenne mellette Erdei Zsolt mint szakkommentátor, tényleg érdemesebb lenne levenni a hangot. (Madár viszont egyre jobb televíziós, a jövőben abszolút vevő lennék Gundel Takács-Erdei-féle HBO-bokszközvetítésekre, hogy néha kapjunk egy kis világszínvonalat is.) A másik hülye Kacsa öltözőjében adja elő a "hát sajnos Kacsa fogát kiverték" összegzést, miután sem Kalocsai, sem Füzessy Zoltán szájához nem sikerült olyan közelségbe vinnie a mikrofont, hogy érthető legyen, amit mondanak, csak az hallatszik a háttérből, hogy a hangtechnikus ordít: "Tartsd közelebb a mikrofont!" Aztán itt a Kokó-meccs szüneteiben nyilatkozók listája, in order of appearance: Demján Sándor, Wukovics László, Farkas Bertalan, Sárfalvi Péter, Hevesi Tamás, Kiss Csaba. A helyszínen hemzsegnek a magyar ökölvívók, még kickbox-világbajnok is van, nyilván örömest nyilatkoznának, de nekünk űrhajósok, öttusázók, rossz focisták és pólósok szakmai értékelése kell. A sokadik hülye Kokó meccse alatt mond olyanokat, mint "fél másodpercen belül két ütés, ráadásul két különböző kézzel", meg "Robinson, akit eddig csak Hamed tudott kiütni". Ha egy idomított csimpánz az RTL Bokszklub főszerkesztője, gratulálok az ambiciózus kísérlethez. Ha mégsem csimpánz, akkor nem.
Kacsa, aki
nem az ütőerejéről
híres, rendesen kidekorálta Grigorjant, a súlycsoport királyát: kétoldalt tipli, plusz felrepedt szemhéj. A bokszot nem monoklira játsszák, de ez azért árulkodik az ütőerőről. Kicsit aggasztó, hogy Robinson sértetlenül megúszta. Sem leütve, sem megrendítve nem volt, gyakorlatilag nem kapott be nagy ütést, és ez azért elgondolkodtató. Azt a problémát, hogy végig zártan fent volt a kettős fedezéke, egy ennyivel jobb bokszolónak, mint Kokónak, meg kellett volna oldania - Hamed például a hasonlóan zártan védekező Ingle-t rendszeresen testre ütötte le. Mindegy, már látszik, hogy Kokóval nem fogunk leégni, ha szembeküldik Hameddel. Néhányszor tutira megsorozza, és Hamednek is időbe kerül, mire megtalálja a ringben. Ezzel az ütőerővel kárt nem tesz benne, de akár látványos, jó meccs is lehet. Előtte ugyan szívesen megnéznék egy Kokó-Ingle-t vagy Kokó-Norwoodot, de most már a Hamed-menedzsment is bármikor ráállhat az összecsapásra. A Hamed-Kokóért már alighanem szép pénzt fizet az HBO (a Hamed-Norwood például azért nem jött össze, mert a tévések szerint csúnya, taszigálós, nézőtaszító meccs lenne).
Negyed kettőre
kiürül a stadion. A hidegfront szele a kihalt széksorok között kavarja a szemetet, a ringben Bert Schenk, aki a rosseb tudja, mitől lett világbajnok, szenved azzal a belgával, akit két éve Gatto nem bírt kiütni az istennek se. Lekésem a sajtótájékoztatót, mert összefutok Rácz Félixszel, Kacsa és a többi magyar menedzserével.
- Na mi van, nem félsz, hogy tócsába kell ülni?
- Nem, az egy kollégám, úgy hívják, Para-Kovács. Én csak akkor fogadnék meg ilyesmit, ha Kokó is tócsába ülne, amennyiben én Pulitzert kapok.
- Akkor jó, mert engem a Kokó meggyőzött: nem is emlékszem, valaha valaki úgy lett volna Európa-bajnok, hogy minden menetet nyer a címvédő ellen.
A büfében Gatto mamája keres a fiának valami harapnivalót; a szegény gyermek délben evett utoljára. Úgy volt, hogy valamikor hét körül bokszolhat mint elő-elő-előmeccs, messze a tévéközvetítéstől, de legalább magyar tömeg előtt. Le is mondott emiatt egy zsíros bécsi gálát.
Este hatkor a szél megbillentette a ring feletti ponyvát, a szerelők meg addig bénáztak, hogy végül csak negyed kilenckor kezdődhettek a meccsek. A két magyar, Béres és Gálfi jól megszívták, majd valamikor fél négy, négy körül kerülnek sorra. Gondolom, győztek.
Winkler Róbert
