Nagyvárosi természetbúvár: Pincebogár

  • Winkler Róbert
  • 2001.02.08 00:00

Tudomány

Rákból rengetegféle van, a félelmetes ollócsattogtató szörnyetegektől egészen a planktonnak minősülő alacsonyabb rendű rákokig. Az ászkák, így a pinceászka is számos ráktulajdonság hordozója, fejükön két pár csáp van, továbbá három pár szájszervük (rágók, felső és alsó állkapocspár). Ezzel nagyjából ki is merítettük a hasonlóságokat, már csak egy lépés van hátra az ászkafelismerő képesség maradéktalan elsajátításához. Megtanultuk, hogy
Rákból rengetegféle van, a félelmetes ollócsattogtató szörnyetegektől egészen a planktonnak minősülő alacsonyabb rendű rákokig. Az ászkák, így a pinceászka is számos ráktulajdonság hordozója, fejükön két pár csáp van, továbbá három pár szájszervük (rágók, felső és alsó állkapocspár). Ezzel nagyjából ki is merítettük a hasonlóságokat, már csak egy lépés van hátra az ászkafelismerő képesség maradéktalan elsajátításához. Megtanultuk, hogy

nem hasonlít a rákokra, tehát rák,

ugyanakkor teljesen olyan, mint a hivatalosan gömb-soklábúnak nevezett állat (glomeris hexasticha), még két faroknyúlványa is van mindkét fajnak. A gömb-soklábút azonban hiába nevezik a feledékeny biológusok gömbászkának, a gömb-soklábú nem ászka, és a becsapós kérdés itt válik kétségbeejtően bonyolulttá: a gömb-soklábú nem hasonlít rákra, és mégse rák! Hanem ikerszelvényes. Bizony, alaposan át kell gondolni, mielőtt valaki biológia szakra felvételizne. Nekünk, laikusoknak sokkal könnyebb a dolgunk; amelyik össze tud gömbölyödni, mint a mexikói övesállat (aki emlős), az gömb-soklábú. A gyerekek ezért szívesen is játszanak vele egy egyszerű, de hálás játékot: megbökik a soklábút, aki erre haladéktalanul összegömbölyödik. Ezzel szemben a pinceászkát hiába bökdösik. Nem úgy a szürke gömbászka: ő ászka is, gömbölyödik is, ráadásul rák, úgyhogy most már hagyjuk a rendszertant, és a továbbiakban maradjunk a klasszikus pincebogárnál, melynek neve pinceászka.

Az asszociatív memória megszállottai akár úgy is megjegyezhetik a lényeget, hogy a pinceászka, a rák szereti a nedves helyeket, és a neve azért ászka, mert az ászok alatt lakik - a sörmárka eredetileg a hordót tartó gerendát jelenti. A pincében, a fa alatt, ott aztán pompás nedvesség és csendes, finom rothadás van, erre gerjed a pincebogár. A gömb-soklábú nem szorul hordóalátétre.

Nem mindig számítható ki ép ésszel, melyik városi vadállatnak lesz nagy kultusza, de azt sejteni lehetett, hogy a pincebogár

nagy befutó,

elsősorban a fiatalság körében. Hogy miért szeretik jobban a nénik a galambot, a tinédzserek meg az ászkát, izmozzanak rajta a szociológusok meg a Popper Péter, én nem tudom. A pincebogár internetes kultusza nagyjából a csótány és az ezüstös ősrovar között van, az őszinte rokonszenv mellett jelentős adag polgárpukkasztási hajlammal. Az egyik internetes ászkarajongó-oldalon például gátlástalanul állítják, hogy remek ételek készíthetők pincebogárból. A pincebogár-kulinária azonban csak afféle alapkamukból áll, mint például a pincebogaras ham and eggs. Végy öt tojást, tíz deka sonkát vagy tarját és egy ízlés szerinti adag pincebogarat. Nem részletezem a továbbiakat, ez egy meglehetősen egyszerűen elkészíthető étel. Legyen elég annyi, hogy a pincebogarakat egy hétig hizlaljuk nyers krumplin, majd elkészítés (az ő elkészítésük) előtt öljük meg őket: az állatokat egy tésztaszűrőbe téve, lógassuk őket forró vízbe.

A pincén kívül megtalálható a szabad természetben, korhadó fák réseiben, kövek alatt, erre valószínűleg a földtörténeti harmadkorban szokott rá, amikor a legalaposabb kereséssel sem talált pincét. Igazából lehetetlen nem szeretni, gyakorlatilag minden mellette szól. Már testalkata is maga a jovialitás: duci henger, melyből elöl két cikcakkos csáp nyúlik ki, hátul frakkszerű villában végződik - Disney-rajzfilmek rokonszenves, kissé mélabús, balsorsú hőse. Nem csíp, betegséget nem terjeszt, és ha ráijesztünk, elszalad, de sokkal lassúbb annál, hogy sebessége nyomasztóan gyors legyen.

Csak a felületes szemlélő gondolja, hogy százlábú, valójában hét pár áttetsző lábacskája van, ami a bogarakhoz képest tényleg szinte száz, rákrelációban viszont teljesen normális, a rákoknál amúgy sincs fix lábszám. Hogy miért a két leghátulsó lábában elhelyezett légcsövekkel vesz levegőt, nem firtattam, bár minden bizonnyal jó oka van erre. Teste tizenhárom lemezből áll, és a testtájak ügyében a rendszerológusok kisebb túlkapást követtek el, a fejet még elhiszem, de hogy volna neki külön tora és potroha, azt erős túlzásnak tartom.

A tápláléklánc valahogy úgy fest, hogy míg a brit ászkarajongók pinceaszkás rántottát esznek, addig a pinceászka korhadó fával, bomló növényi alkatrészekkel taplálkozik, már csak ezért sem kell azonnal idegméreggel lepermetezni. Sőt! A pinceászka a mi mongúzunk, mert míg a házi mongúz Indiában megöli a házba tévedt kobrát, vagy legalábbis figyelmeztet a jelenlétére, addig a nagyobb számban összesereglett pincebogarak azt üzenik az ingatlan tulajdonosának, hogy az adott falszakaszban csőrepedés lehet, vagy legalábbis valahol valami nedves dolog folyamatosan szivárog.

A pincebogár

hobbitartása

egyszerű feladat,

valóságos álom egy átlagos díszhalasnak, akinek már többször kipusztult az egész akváriuma, mindig valami új, előre nem látható halálozási ok miatt, amit a lelketlen kereskedő csak jegeces tekintettel hadarva így minősít: "tartásihibahozzánemértés". A pincebogár bezzeg szépen elél egy nagyobb margarinos dobozban, még az a típushiba sem fenyeget, hogy elrohad az egész, mert a páratartalom magasan tartása meg a szökés elkerülése miatt túlságosan szorosan zártuk. A pincebogárnak megteszi a kabrió; ha nem rakjuk rá a tetejét, sem tud kimászni a dobozból, mert a függőleges felület neki már sok. Arra azért célszerű vigyázni, hogy a túl sok nedvesség nem tesz neki jót - a pincebogár nem mocsári állat. Beéri néha egy kis zöldségdarabkával, annál is inkább, mert rendszeresen fogyasztja a saját kakáját, nem mohóságból vagy perverzitásból, hanem az abban tenyésző értékes gombák és mikroorganizmusok miatt.

Egyes vidékeken a pincebogár a természetgyógyászatban is fontos, bár meglehetősen passzív szerepet tölt be: fogyasztását gyomor-és májpanaszokra ajánlják. Tény, hogy a pincebogár kültakarója sok kalciumot, pontosabban kalcium-karbonátot tartalmaz, ami valóban jó hatással van a gyomorsavra, de az illető vegyület előállításában a modern gyógyszervegyészet is jelentős ereményekkel dicsekedhet. Nem elég, hogy a hülyék és a természetgyógyászok tizedelik, Vincent M. Holt, a Miért ne ennék rovart? című könyv szerzője (tudjuk, tudjuk: rák!) szentül állítja, hogy pincebogárból jobb tengeri mártás készíthető, mint akármelyik garnélából. Ezzel, gondolom, most nagy örömet szereztem mindazoknak, akik eddig is erős gyanakvással ültek be egy-egy étterembe. A pincebogarakat pedig legfeljebb az vigasztalja, hogy a legtöbb pókfaj nem gerjed rájuk.

A legkorábbi pincebogár-fosszíliák az eocén korból kerültek elő,

tehát ötvenmillió évesek,

de sokan jóval régebbi találmánynak gondolják. A legfőbb pincebogárfajok minden kontinensen jelen vannak, már csak azt kell tudni, mikor távolodtak el egymástól a földrészek, jelöljük meg a B-t: a mezozoikumban. A közvetett bizonyíték szerint tehát legalább 160 millió éves (a csótány 250 millió). A pincebogarak közös őse a tengerfenékben élő kis gutymólakó lehetett, a mai pincebogarak közül is rengeteg faj keresi betevő falatját a parti sziklák repedéseiben található bűzös, nedves undormányban.

Az újszülött pincebogárnak még csak hat pár lába van, ami nem nevezhető döntő hiányosságnak, főleg mert nem a két hátsó hiányzik, tehát kap levegőt. A szárazságra viszont nagyon érzékeny; nem is engedi a mamája a sivatagban csatangolni, hanem bedugja szépen az erszényébe, mely egy lemezféle a pincebogár anyuka második és ötödik hasi lemeze között, latin neve marsupium, és a terhes nőstények kifejezetten erre a célra növesztik.

Az első vedlés után nő ki a gyerekek hetedik pár lába. A pincebogár a rovarokhoz és pókokhoz hasonlóan növekedési és regenerálódási céllal vedlik, a többiektől eltérően azonban egyszerre csak az egyik felén. A normális menetrend addig tart, hogy a vedlés közeledtével felhagy az evéssel, edzőtáborba vonul, és aktív jógázással várja a nagy pillanatot. Vedlés után a többi ízeltlábúhoz hasonlóan igen sérülékeny, igyekszik elbújni valahol, mert különben még valamelyik fajtársa kipróbálja a kannibalizmust.

A pincebogárszex

ugyancsak csodálatos dolog. Jó, jó, kell hozzá egy infralátcső, mert a párzást éjjel ütik nyélbe, de a látvány mindenért kárpótol: a hím rámászik a felhevült nőstény hátára, és miközben a fejét nyaldossa, a hátán dobol a lábával, ilyet még Kovács Kovi István is csak nagyon ritkán lát. Hát még ami ezután jön! A hím átlós pozícióba tornássza magát, és a hölgy bal oldali genitális nyílásába passzolja a spermát. Ez, ugye, viszonylag ismerős. Ezután pozíciót vált, és a másik diagonális végpozícióba ügyeskedve tölti fel a nőstény jobb oldali genitális nyílását. Ez így kétoldalasan akár tíz percig is eltart. Ekkora kupakolásnak persze védekezés nélkül nem is lehet más eredménye, mint százvalahány pete.

Winkler Róbert

Neked ajánljuk