Nagyvárosi természetbúvár: Pincebogár

szerző
Winkler Róbert
publikálva
2001/6. (02. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Rákból rengetegféle van, a félelmetes ollócsattogtató szörnyetegektől egészen a planktonnak minősülő alacsonyabb rendű rákokig. Az ászkák, így a pinceászka is számos ráktulajdonság hordozója, fejükön két pár csáp van, továbbá három pár szájszervük (rágók, felső és alsó állkapocspár). Ezzel nagyjából ki is merítettük a hasonlóságokat, már csak egy lépés van hátra az ászkafelismerő képesség maradéktalan elsajátításához. Megtanultuk, hogy

Rákból rengetegféle van, a félelmetes ollócsattogtató szörnyetegektől egészen a planktonnak minősülő alacsonyabb rendű rákokig. Az ászkák, így a pinceászka is számos ráktulajdonság hordozója, fejükön két pár csáp van, továbbá három pár szájszervük (rágók, felső és alsó állkapocspár). Ezzel nagyjából ki is merítettük a hasonlóságokat, már csak egy lépés van hátra az ászkafelismerő képesség maradéktalan elsajátításához. Megtanultuk, hogy

nem hasonlít a rákokra, tehát rák,

ugyanakkor teljesen olyan, mint a hivatalosan gömb-soklábúnak nevezett állat (glomeris hexasticha), még két faroknyúlványa is van mindkét fajnak. A gömb-soklábút azonban hiába nevezik a feledékeny biológusok gömbászkának, a gömb-soklábú nem ászka, és a becsapós kérdés itt válik kétségbeejtően bonyolulttá: a gömb-soklábú nem hasonlít rákra, és mégse rák! Hanem ikerszelvényes. Bizony, alaposan át kell gondolni, mielőtt valaki biológia szakra felvételizne. Nekünk, laikusoknak sokkal könnyebb a dolgunk; amelyik össze tud gömbölyödni, mint a mexikói övesállat (aki emlős), az gömb-soklábú. A gyerekek ezért szívesen is játszanak vele egy egyszerű, de hálás játékot: megbökik a soklábút, aki erre haladéktalanul összegömbölyödik. Ezzel szemben a pinceászkát hiába bökdösik. Nem úgy a szürke gömbászka: ő ászka is, gömbölyödik is, ráadásul rák, úgyhogy most már hagyjuk a rendszertant, és a továbbiakban maradjunk a klasszikus pincebogárnál, melynek neve pinceászka.

Az asszociatív memória megszállottai akár úgy is megjegyezhetik a lényeget, hogy a pinceászka, a rák szereti a nedves helyeket, és a neve azért ászka, mert az ászok alatt lakik - a sörmárka eredetileg a hordót tartó gerendát jelenti. A pincében, a fa alatt, ott aztán pompás nedvesség és csendes, finom rothadás van, erre gerjed a pincebogár. A gömb-soklábú nem szorul hordóalátétre.

Nem mindig számítható ki ép ésszel, melyik városi vadállatnak lesz nagy kultusza, de azt sejteni lehetett, hogy a pincebogár

nagy befutó,

elsősorban a fiatalság körében. Hogy miért szeretik jobban a nénik a galambot, a tinédzserek meg az ászkát, izmozzanak rajta a szociológusok meg a Popper Péter, én nem tudom. A pincebogár internetes kultusza nagyjából a csótány és az ezüstös ősrovar között van, az őszinte rokonszenv mellett jelentős adag polgárpukkasztási hajlammal. Az egyik internetes ászkarajongó-oldalon például gátlástalanul állítják, hogy remek ételek készíthetők pincebogárból. A pincebogár-kulinária azonban csak afféle alapkamukból áll, mint például a pincebogaras ham and eggs. Végy öt tojást, tíz deka sonkát vagy tarját és egy ízlés szerinti adag pincebogarat. Nem részletezem a továbbiakat, ez egy meglehetősen egyszerűen elkészíthető étel. Legyen elég annyi, hogy a pincebogarakat egy hétig hizlaljuk nyers krumplin, majd elkészítés (az ő elkészítésük) előtt öljük meg őket: az állatokat egy tésztaszűrőbe téve, lógassuk őket forró vízbe.

A pincén kívül megtalálható a szabad természetben, korhadó fák réseiben, kövek alatt, erre valószínűleg a földtörténeti harmadkorban szokott rá, amikor a legalaposabb kereséssel sem talált pincét. Igazából lehetetlen nem szeretni, gyakorlatilag minden mellette szól. Már testalkata is maga a jovialitás: duci henger, melyből elöl két cikcakkos csáp nyúlik ki, hátul frakkszerű villában végződik - Disney-rajzfilmek rokonszenves, kissé mélabús, balsorsú hőse. Nem csíp, betegséget nem terjeszt, és ha ráijesztünk, elszalad, de sokkal lassúbb annál, hogy sebessége nyomasztóan gyors legyen.

Csak a felületes szemlélő gondolja, hogy százlábú, valójában hét pár áttetsző lábacskája van, ami a bogarakhoz képest tényleg szinte száz, rákrelációban viszont teljesen normális, a rákoknál amúgy sincs fix lábszám. Hogy miért a két leghátulsó lábában elhelyezett légcsövekkel vesz levegőt, nem firtattam, bár minden bizonnyal jó oka van erre. Teste tizenhárom lemezből áll, és a testtájak ügyében a rendszerológusok kisebb túlkapást követtek el, a fejet még elhiszem, de hogy volna neki külön tora és potroha, azt erős túlzásnak tartom.

A tápláléklánc valahogy úgy fest, hogy míg a brit ászkarajongók pinceaszkás rántottát esznek, addig a pinceászka korhadó fával, bomló növényi alkatrészekkel taplálkozik, már csak ezért sem kell azonnal idegméreggel lepermetezni. Sőt! A pinceászka a mi mongúzunk, mert míg a házi mongúz Indiában megöli a házba tévedt kobrát, vagy legalábbis figyelmeztet a jelenlétére, addig a nagyobb számban összesereglett pincebogarak azt üzenik az ingatlan tulajdonosának, hogy az adott falszakaszban csőrepedés lehet, vagy legalábbis valahol valami nedves dolog folyamatosan szivárog.

A pincebogár

hobbitartása

egyszerű feladat,

valóságos álom egy átlagos díszhalasnak, akinek már többször kipusztult az egész akváriuma, mindig valami új, előre nem látható halálozási ok miatt, amit a lelketlen kereskedő csak jegeces tekintettel hadarva így minősít: "tartásihibahozzánemértés". A pincebogár bezzeg szépen elél egy nagyobb margarinos dobozban, még az a típushiba sem fenyeget, hogy elrohad az egész, mert a páratartalom magasan tartása meg a szökés elkerülése miatt túlságosan szorosan zártuk. A pincebogárnak megteszi a kabrió; ha nem rakjuk rá a tetejét, sem tud kimászni a dobozból, mert a függőleges felület neki már sok. Arra azért célszerű vigyázni, hogy a túl sok nedvesség nem tesz neki jót - a pincebogár nem mocsári állat. Beéri néha egy kis zöldségdarabkával, annál is inkább, mert rendszeresen fogyasztja a saját kakáját, nem mohóságból vagy perverzitásból, hanem az abban tenyésző értékes gombák és mikroorganizmusok miatt.

Egyes vidékeken a pincebogár a természetgyógyászatban is fontos, bár meglehetősen passzív szerepet tölt be: fogyasztását gyomor-és májpanaszokra ajánlják. Tény, hogy a pincebogár kültakarója sok kalciumot, pontosabban kalcium-karbonátot tartalmaz, ami valóban jó hatással van a gyomorsavra, de az illető vegyület előállításában a modern gyógyszervegyészet is jelentős ereményekkel dicsekedhet. Nem elég, hogy a hülyék és a természetgyógyászok tizedelik, Vincent M. Holt, a Miért ne ennék rovart? című könyv szerzője (tudjuk, tudjuk: rák!) szentül állítja, hogy pincebogárból jobb tengeri mártás készíthető, mint akármelyik garnélából. Ezzel, gondolom, most nagy örömet szereztem mindazoknak, akik eddig is erős gyanakvással ültek be egy-egy étterembe. A pincebogarakat pedig legfeljebb az vigasztalja, hogy a legtöbb pókfaj nem gerjed rájuk.

A legkorábbi pincebogár-fosszíliák az eocén korból kerültek elő,

tehát ötvenmillió évesek,

de sokan jóval régebbi találmánynak gondolják. A legfőbb pincebogárfajok minden kontinensen jelen vannak, már csak azt kell tudni, mikor távolodtak el egymástól a földrészek, jelöljük meg a B-t: a mezozoikumban. A közvetett bizonyíték szerint tehát legalább 160 millió éves (a csótány 250 millió). A pincebogarak közös őse a tengerfenékben élő kis gutymólakó lehetett, a mai pincebogarak közül is rengeteg faj keresi betevő falatját a parti sziklák repedéseiben található bűzös, nedves undormányban.

Az újszülött pincebogárnak még csak hat pár lába van, ami nem nevezhető döntő hiányosságnak, főleg mert nem a két hátsó hiányzik, tehát kap levegőt. A szárazságra viszont nagyon érzékeny; nem is engedi a mamája a sivatagban csatangolni, hanem bedugja szépen az erszényébe, mely egy lemezféle a pincebogár anyuka második és ötödik hasi lemeze között, latin neve marsupium, és a terhes nőstények kifejezetten erre a célra növesztik.

Az első vedlés után nő ki a gyerekek hetedik pár lába. A pincebogár a rovarokhoz és pókokhoz hasonlóan növekedési és regenerálódási céllal vedlik, a többiektől eltérően azonban egyszerre csak az egyik felén. A normális menetrend addig tart, hogy a vedlés közeledtével felhagy az evéssel, edzőtáborba vonul, és aktív jógázással várja a nagy pillanatot. Vedlés után a többi ízeltlábúhoz hasonlóan igen sérülékeny, igyekszik elbújni valahol, mert különben még valamelyik fajtársa kipróbálja a kannibalizmust.

A pincebogárszex

ugyancsak csodálatos dolog. Jó, jó, kell hozzá egy infralátcső, mert a párzást éjjel ütik nyélbe, de a látvány mindenért kárpótol: a hím rámászik a felhevült nőstény hátára, és miközben a fejét nyaldossa, a hátán dobol a lábával, ilyet még Kovács Kovi István is csak nagyon ritkán lát. Hát még ami ezután jön! A hím átlós pozícióba tornássza magát, és a hölgy bal oldali genitális nyílásába passzolja a spermát. Ez, ugye, viszonylag ismerős. Ezután pozíciót vált, és a másik diagonális végpozícióba ügyeskedve tölti fel a nőstény jobb oldali genitális nyílását. Ez így kétoldalasan akár tíz percig is eltart. Ekkora kupakolásnak persze védekezés nélkül nem is lehet más eredménye, mint százvalahány pete.

Winkler Róbert

szerző
Winkler Róbert
publikálva
2001/6. (02. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...