Nagyvárosi természetbúvár: Szarka

  • Winkler Róbert
  • 2000. december 14.

Tudomány

épp befejezi az internetcsatlakozást,aztán becsukódik egy rozsdás zsanérú ajtó.
arra hasonlít a hangja, amikor egy faxmodem Eurázsia mellett láthatunk szarkát Észak-Afrikában, az Arab-félszigeten és Észak-Amerikában. Az egyik legkönnyebben felismerhető madár, más gátlástalan, fekete-fehér, gyakori madár ebben a méretben nincsen.

Szép, ápolt, op-art. Már egyben, intakt madárként is, de érdemes felkeresni preparátor ismerőseinket, és megkérni őket, "Norman koma, terítsd már ki a szarkaszárnytoll-sort!" Jól néz ki egy nyújtott szárny, de a szárnytollak külön-külön is látványosak, főleg sorba rakva, ahogy mindegyiken kicsit más a fekete-fehér aránya és formája. Tollai teherbírása egyébként hasonlít a varjakéhoz: bizonyos mértékben golyóálló. Légpuskával, kispuskával vagy finomabb söréttel nehéz benne kárt tenni.

Sok mindent megeszik,

ősszel a bogyókat, gyümölcsöket, mindenféle rovart, még egeret is fog. A bíróság enyhítő körülményként veszi számításba, hogy még a rettenetes szagú és ízű krumplibogarat is elfogyasztja, de másodfokon jogerősen elítélik a kisebb énekesmadarak fészkeinek kirablásáért, gyerekgyilkosságért és a fiókák megevéséért. Falusi nagymamák sem kedvelik, képes kivárni a megfelelő pillanatot, lecsapni a baromfiudvarra és elrabolni egy naposcsibét. Mindezt természetesen aprólékos környezettanulmány és a fa vagy a villanyoszlop tetején történő ártatlan nézegetés után. Legjobban talán az ornitológusok viszolyognak a szarkától: ők eredetileg valamennyi madarat alanyi jogon szeretik, de évről évre látniuk kell, mit művel a terület fiókáival az illetékes szarka. Merő borzalom, mind makro(izé)statisztikai szempontból, mind a konkrétan letépett fiókafejek, szomorú szárnyacskák szempontjából - még a legsűrűbb tüskebokrok sem tartják vissza. A gyerekgyilkos Mr. Hyde mellett érdekes módon rendelkezik az empatikus, drága jó dr. Jekyll jó lelkű természetével: nemcsak saját gyermekét gyászolja hosszasan, de a szomszéd szarkáét is, ha valamelyik fészekben bekövetkezik a tragédia.

Hogy bonyolítsa

erkölcsi megítélését,

mások fiókáit gyakran arra használja, hogy a sajátjait etesse velük. Ehhez képest a dögevés, az útszéli tetemek eltakarítása, vagy hogy (amerikai adatok szerint) képes ellopni a kutyakaját a házőrző elől, tényleg nem egy extrém sport.

Az újságírói felelősség gyakran annyit jelent, hogy a szerző azt tekinti ténynek, ami a közvetlen szomszédságában történik. Számomra a szarka városi madár mivoltából akkor vált hiteles ténnyé, amikor az újlipótvárosi slum kellős közepén, harmadik emeleti lakóingatlanomból kilépve, észrevettem, hogy a szokásos galambok mellett két szarka is rendszeresen feltűnik a tetőn. Tehát nagyjából fél éve. A szarka magyarországi urbanizációjáról 1978-ból származnak az első hiteles adatok, hamarosan tíz fészkelő párt figyeltek meg a Népligetben. Korábban is az ember közelségét kedvelő állatként tartották nyilván, de Brehm papa még falusi vagy legfeljebb nagyobb parkokban fészkelő madárnak írta le.

A nagyvárosi életmód

a szarkák számára más túlélési pozitívumokkal jár, mint a többi urbanizált madár (galamb, cinke, rigó, veréb) számára. A szarkákat nem eteti az ember, de fiókáik nagyobb biztonságban vannak az M3-as bevezető szakaszán, mint a Pilisi Parkerdőgazdaságban. Legalábbis az amerikai etológusok szerint. ´k figyelték meg, hogy a szarkák fészkére is rájárnak egyesek, hollók, varjak, sólymok, baglyok, de még a mókusok is. Meglehetős bürokratikus ballaszttal terhelt megfigyeléssorozat következett. Mérték a fák magasságát, melyeken a szarkák fészkeltek, a fakoronák sugarát (vízszintesen) és átmérőjét (függőlegesen), a fészkek távolságát egymástól, és hogy mennyire látszottak a lombok között. Hetente jártak vissza a fészkekhez megvizsgálandó, megvannak-e még a fiókák, vagy a fészkek egy valószínűsíthető gyermekrablás miatt már nem üzemelnek. Aztán annyi grafikont és kördiagramot rajzoltak, amennyit csak tudtak, és utolsó leheletükkel megállapították, hogy az emberközelbe épített fészkekben kisebb volt a (fészekrablási) halandóság, de hál´ isten ahhoz túl kicsinek találták a mintát, hogy az eredményeket számszerűsíteni lehessen.

Rázós terepen

zaklatás hatására a fészkét hasonló találékonysággal védelmezi, mint Szaddám Huszein a tankhadosztályait. Míg az utóbbi felfújható tankokat telepített a sivatagba, a szarka kamu fészkeket épít, hadd fecsérelje erőtartalékait az ellenség.

Valószínűleg csak véletlen egybeesés - a varjúfélék a madárvilág elitje -, de nagyon hasonlít arra az őslényre, mely az első madár jellegű lelet. Úgy hívják, hogy Archaeopteryx litthographica. A 140 millió éves, kimondhatatlan nevű szárnyasnak volt még több fontos hüllőfelszerelése, például fogak (a csőrben), külön csigolyákból álló farok, ilyesmi, de már tollas volt, és mind méretében, mind körvonalaiban, kerek végű szárnyaival egy szarkára emlékeztetett. És igazán nagyszerű, hogy a 140 millió év alatt, nyilván praktikus okokból, a latin neve is sokat egyszerűsödött: Pica pica. A teljes igazsághoz tartozik, hogy a pica latinul már magában is szarkát jelent, nem kell kétszer mondani, kétszer mondani, de a Linné-rendszerben egytagú fajnév nem létezik. És a szimplán pica egy anorexiához hasonló, táplálkozással kapcsolatos emberbetegség neve.

A szarka a zsidó-keresztény kultúrkörben elég rossz startot vett: Noé lopás és fecsegés alapos gyanújával kiküldte a bárkából. Így a tetőre kényszerült, ott pletykált, és mire a bárka talajt fogott, belőle lett a gyanúsítás jelképe. A rómaiak a borbélyüzletben tartottak szarkát a vendégek szórakoztatására. A német-magyar folklór szerint csörgése nem rosszindulatú pletyka, egyszerűen azt jelenti, vendég jön, ami, tekintve, hogy a szarka gyakran ül a ház körüli fákon, és csörögve reagál a közeledő emberre, nem is hülyeség. A skandinávok szerint a nyelvén az ördög vére, ezért ha egy csepp embervért kap, megtanul beszélni. Persze megtanul a nélkül is, de a barátaik agyvelejéből pörköltet készítő norvég black metal-zenészek nyilván szívesebben tanítják embervérrel, mint relaxa-kazettákkal.

A szarka

nem túl népszerű

Több varjúfélének is jelentős a rajongótábora, a holló presztízse gyakorlatilag globális, a varjaknak számos fan clubjuk van szerte a világban, nem beszélve A holló című filmről, mely eredetileg The Crow, azaz varjú volt. És ott vannak még a varjú indiánok, akiknél még totemállatként is fényesen bevált. A szarka összehasonlíthatatlanul látványosabb megjelenésű, mint a kissé nyomasztó fekete kollégák, népszerűsége azonban messze alulmúlja ismertségét.

Mindez talán sajátos természetével függ össze: bár nem fél úgy az embertől, mint a varjak, és időnként hajmeresztő rajtaütéseket hajt végre, mindig megtartja a minimális biztonságos távolságot - legyen az három lépés vagy három centiméter. Kifejezetten intelligens madár, de az ő intelligenciáját az emberiség valami perverz okból inkább negatívumnak tartja: a szarka nem okos, hanem ravasz.

A szarkára vonatkozó népi bölcsességek vagy szólásmondások közül kettőnek van némi alapja. A sokat akarás, a csillogó tárgyak iránti gyűjtőszenvedély közismert tény, a "nem bírja a farka" pedig egy nem túl szakszerűen megfogalmazott aerodinamikai esettanulmány. A szarka valóban a túl hosszú farka miatt nem tud rendesen, hosszú távon repülni. Ugyane farok adja a szarkának azt a fordulékonyságot, ami "szemtelen" rajtaütéseit teszi lehetővé. Maximális manőverezőképesség, távrepülésre való teljes képtelenség: a szarkát legtöbbször csak egyik közeli fáról a másikra röppenve látjuk. A gyűrűzésekből az is kiderült, hogy a szarka egész életében sem keveredik ki harminc kilométeres körzetéből. Visszatérve a kleptomániára, megkérdeztem Csányi professzort, hogy a tudomány mai állása mellett tudjuk-e, miért bukik a szarka a csillogó holmira. ´ azt mondta, a kérdésre csak Arany Jánossal felelhet: tudja a fene. Hát így építsen az ember etológia tanszékvezetőkre.

Nem jár akkora hordákban, mint a varjú, de a látszat ellenére

nem teljesen magányos,

gyakran alkot kisebb csapatokat. Az amerikai etológusok behatóan vizsgálták a szarkacsoportok alá-fölé rendeltségi viszonyait, és kiderült, hogy a vezér általában hím, Nemecsek pedig egy nőstény, valamint hogy a szarkák jegeces pillantások és hátborzongató farokbillegetések segítségével dörgölik egymás orra alá az aktuális hierarchiaviszonyokat.

Fogságban tartott szarkacsapat megfigyelésekor arra jutottak, hogy az alfa-hímtől a közlegényig lineáris rangsor húzódik, nincsenek tehát összevissza ágazások, mint mikor B beosztottja A-nak, C pedig B-nek, de A néha elfogad utasításokat C-től. A nőstényeknél pedig teljes az egyenlőség, ez a magyarázata annak a sokáig titokzatosnak tartott jelenségnek, hogy sok szarka nem mutat egymás iránt ellenséges jelzéseket.

Ami a tarka fajta szarka farkának tarkaságát illeti, ez egyszerű tévedés, axiómaként elfogadni ugyanolyan hiba volna, mint hogy a kis termetű szűcsök sós húst sütnek, vagy hogy bögréből elsősorban két fajta létezik: a Jet-kutakról ismert sárga és a görbe. A szarka (Pica pica) ugyanis egy tarka fajta (fekete-fehér), a farka mégsem tarka (tök fekete), szemben a Délkelet-Ázsiában élő kék szarkával (Cyanopica cyana), melynek legalább kétszínű (szürke-kék). A szarka farkára visszatérve apró érdekesség a rendszertan megszállottainak, hogy a szarka járása legközelebbi rokonai, a varjak és hollók mozgására hasonlít, felfelé tartott farka és annak billegetése távoli és bonyolult sógorai, a rigók védjegye.

Nem védett, agyon is lőnek belőle vagy százezret évente (Magyarországon). Csak azért nem többet, mert az elhagyott vagy eleve kamunak épített, fedett, sárral tapasztott, komfortos szarkafészkek szolgálnak költőhelyül vércsék és erdei fülesbaglyok számára.

Winkler Róbert

Aki nem bízik a verbális madárhangleírásokban (nyitnikék, pitypalatty, krek-krek stb.), az interneten a következő címen hallgathat szarkát: http://animaldiversity.ummz.umich.edu/accounts/pica/p._pica/media.html

Vagy ha ezt a rettenetesen hosszút nem sikerült begépelni:

http://animalpicturesarchive.com/animal/SOUND/

De a Doors azért még mindig jobb.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.