Az ellenzék a szavazógépeket akarta ellenőrizni, de lepattintották

  • narancs.hu
  • 2019. február 15.

Belpol

A hivatalos álláspont szerint ugyanis minden legitim volt.

A Demokratikus Koalíció (DK) pénteken sajtótájékoztatón arra kérte Kövér László házelnököt, adjon engedélyt az ellenzéki pártoknak a parlament elektronikus szavazógépeinek és az azokat működtető rendszernek az átvizsgáltatására.

Oláh Lajos (DK) országgyűlési képviselő a kezdeményezést azzal indokolta, hogy tavaly december 12-én, amikor a parlament többek között a munka törvénykönyvének módosításáról döntött, a szavazógépek képviselői kártya nélkül is működtek.

Erre az Országgyűlés Hivatala az MTI-nek adott közleményben válaszolt.

Eszerint a hivatal álláspontja nem változott, továbbra is szabályosnak tartják a szavazógépek kártya nélküli működését. Tehát törvényesnek tartják a december 12-i parlamenti szavazási eljárást is.

Ahogy írják a december 12-i ülésnapot követően kiadott közleményüket tartják érvényesnek a kérdésben. Eszerint:

"az ülésnapon követett, a szavazatszámláló gép alkalmazásával lefolytatott szavazási eljárás minden tekintetben megfelelt az országgyűlési törvényben foglalt, a személyes joggyakorlás kötelezettségét előíró rendelkezésnek, függetlenül attól, hogy a képviselőknek szavazataik leadásához nem kellett azonosító kártyáikat elhelyezni a szavazatszámláló gépben, a rendszer ugyanis enélkül is alkalmas arra, hogy a politikai megállapodás alapján elfogadott ülésrendben a saját üléshelyéről szavazó képviselőt név szerint azonosítsa. A kártyás azonosítás nélküli határozathozatali eljárást az Országgyűlés korábban többször, huzamosabb ideig alkalmazta, legutóbb amikor az ülésterem felújítása miatt az Országgyűlés plenáris üléseit a felsőházi teremben tartotta."

Figyelmébe ajánljuk

A hallgatás ára – Orbán elvbarátját, Sztojka Attilát választotta a kritikus fideszes cigányok helyett

Hiába bomlott meg a fideszes roma közösség Sztojka Attila mögött, amiért sokan nem tudtak vezetési stílusával azonosulni, Orbán mégiscsak őt tette az országos listára, méghozzá biztos befutó helyre. Bizonyára nem ártott ennek a döntésnek, hogy az államtitkár egy alkalmat eltekintve egyszer sem szólalt meg, amikor párttársai megbélyegző kijelentéseket tettek a romákra. 

Hende Csaba, aki erős hűbéruralmi rendszert épített ki Vas megyében

A szombathelyi Hende Csaba pályája a karrierről, befolyásról, hatalomról szólt – no meg egy kupakos távcsőről és a határmenti kerítésépítésről. Pályája az MDF-ből a polgári körökön és a Honvédelmi Minisztériumon át vezetett az Alkotmánybíróságig. Mindeközben bő két évtizedig volt Szombathely és térsége képviselője és politikai irányítója, de most ennek is vége. 

Munka vagy játék? A gamer notebookok kettős szerepe

  • Támogatott tartalom

Egy gamer laptop jóval több, mint hordozható játékgép. Az elmúlt években ezek az eszközök fokozatosan átlépték a szórakoztatóelektronika határait, és egyre inkább univerzális teljesítményplatformmá váltak. A kérdés ma nem az, hogy játékra vagy munkára valók-e, hanem az, hogyan képesek egyszerre kiszolgálni mindkét világ elvárásait.

A legfrissebb számok mutatják: a nyugat-romániai megyék megelőzték a szomszédos magyar térségeket

Az Európai Unió átlagát tekintve, vásárlóerő-paritáson számolva a nyugat-romániai megyék – Szatmár kivételével – megelőzték az összes kelet-magyarországi és dél-alföldi térséget. Békést még a legszerényebb értékekkel rendelkező Szatmár is. Nagyobb a nyugat-romániai megyék növekedési potenciálja, itthon alig van beruházás, az innováció pedig szinte a nullával egyenlő.  

A Fidesz végső üzenete: Szavazz ránk, vagy meghalsz!

Háború, háború, háború, Brüsszel, Ukrajna, háború – ezek maradtak a Fidesz jelszavai, amely egykor három szobát, három gyereket és négy kereket ígért Magyarországnak. Most csupán fenyegetőzik, és azzal ijesztgetik a választókat, hogy vagy rájuk szavaz az ember, vagy meghal.

India Trip

Ha van zenekar, amely a Beatles munkásságából a pszichedelikus indiai vonulatot tette magáévá, az a Kula Shaker. A magyar fül számára hülye nevű angol együttes szívesen használ egzotikus keleti hangszereket, és a szövegeket néha szanszkrit nyelven szólaltatja meg Crispian Mills frontember.