A Völner–Schadl-ügyben elengedtek három letartóztatott személyt
Schadl György továbbra is letartóztatásban maradt, Völner Pált továbbra sem tartóztatták le.
Schadl György továbbra is letartóztatásban maradt, Völner Pált továbbra sem tartóztatták le.
Ami jön, arról már korábban döntöttek, a levelet pedig még „elemzik”.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint Orbán megszégyenült Brüsszelben, látszik, hogy gyújtogatókra nem lehet bízni a tűzoltást.
A párt szerint a gabonakivitelre vonatkozó bejelentési kötelezettség nem segíti a gazdákat.
Bója jelzi, hol vannak, hogy aki csónakkal, hajóval jár arra, óvatosabban közlekedjen.
A magyar választók az egészségügy rossz állapotát tartják a legnagyobb bajnak.
Papkeszin működik az üzeme, de árusított a veszprémi vásárcsarnokban is.
Az Ukrajnából menekülő család egy sebességmérő akcióban részt vevő közlekedési rendőrtől kért segítséget Budapesten.
A dánok győztek, a norvégok bronzérmesek.
Az NVB szerint ez rendben van, a párt szerint viszont nincs.
Strasbourgig mennének, de az elhúzódó bírósági ügyeik miatt erre nincs módjuk.
A többség szerint Magyarország pénzügyi helyzete javulna, ha az EU-s pénzeket megkapnánk.
Március 19. óta zajlik a voksolás: egyelőre a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok (zömmel határon túli kettős állampolgárok) adhatják le a levélszavazatokat tartalmazó válaszborítékokat a külképviseleteken. A többi külföldön élőnek ennél nehezebb a dolga, ha szavazni akar.