84 mesterséges süllőfészket helyeztek el a Dunában

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. március 25.

Belpol

Bója jelzi, hol vannak, hogy aki csónakkal, hajóval jár arra, óvatosabban közlekedjen.

A Duna nyugodt folyású mellékágaiba 84 mesterséges süllőfészket helyezett el a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége, segítve ezzel az egyik legnemesebb magyarországi ragadozó hal állományának szaporodását – tájékoztatta a szövetség elnöke az MTI-t.

Zoltai Dániel elmondta, a programot tavaly 20 fészekkel kezdték el, majd a kedvező tapasztalatok után döntöttek a bővítésről. Az ívás számára megfelelő körülményeket biztosító szerkezeteket saját kezűleg készítették.

A neszmélyi Duna-ágban, illetve a dunaalmási öbölben elhelyezett, több csoportban lerakott fészkeket bójákkal jelölték meg, és felirattal is figyelmeztetik a horgászokat, hogy a környéken óvatosan közlekedjenek, illetve óvják a szerkezetek épségét.

A szövetség elnöke kiemelte, legfontosabb célkitűzéseik között szerepel, hogy megőrizzék vizeink élővilágának sokszínűségét, a fajok változatosságát. Természetes körülmények között a Dunában lerakott ikráknak csak kis részéből lesz kifejlett hal, mert a hajóforgalom és a rárakódott üledék miatt a fészket belepheti az iszap, különféle szennyeződésektől megromolhat, a lerakott ikrákat más halak is elfogyaszthatják.

A s?ll? kapta a legt?bb voksot az ?v hala k?z?ns?gszavaz?

 
A süllő (Sander lucioperca) 2020-ban megnyerte az év hala-szavazást. Fotó: Komka Péter
 

 Az álló és folyóvizekben egyaránt előforduló süllő az egyik legnemesebb hazai ragadozó hal. Ivásának ideje márciusban kezdődik, 10 fokos vízben. Az ívóhelyet a hím süllő választja, és az ikrák lerakása és kikelése alatt tisztogatással, őrködéssel gondoskodik az ivadékok biztonságáról.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.