Belpol
Holnaptól lehet átvenni a szavazási levélcsomagokat a külképviseleteken
Elsőként az ungvári, a beregszászi, a kolozsvári, a csíkszeredai, a bukaresti és a szabadkai külképviseleten lehet átvenni, hétfőtől újabb hat helyen is lehetőség lesz már rá.
Jogerős ítélet kötelezi a kormányt autópályaügyben
Nyilvánosságra kell hozni, hogyan számították ki, hogy megéri 35 évre magáncégeknek adni a hazai autópályák üzemeltetését.
Adatvédelmi eljárás indul Gődényék pártja ellen
A NAIH szerint a Normális Élet Pártja valószínűleg jogsértően gyűjtött adatokat. Ezt magyarázta korábban a Csirkeember és a Momentum hajdú-bihari jelöltje is.
2,4 milliárddal segíti a kormány a fegyverfejlesztést
Nemzeti Fegyvergyártási Oktatási Központ létesül Csongrádon.
Horváth: Soha nem üzérkedtem a befolyásommal
A zuglói polgármester közzéteszi a vele kapcsolatos ügy dokumentumait, és kéri, szembesítsék az egyik tanúval.
Ukrajnai beszállítói miatt aggódik az Audi Hungária
Az Oroszországba irányuló kivitel leállítása nem érinti drámaian a győri céget.
Még 8 napig regisztrálhatnak, akik külföldön szavaznának
A berliniek eddig aktívabbak, mint a londoniak – állítja az Egységben Magyarországért.
Két év alatt 8 millió forint értékű árut loptak el az egri sajtraktárból
Öt embert vádol az ügyészség, ketten raktárosok, hárman sofőrök voltak.
Letaposnak egy repceföldet Zsigó kampányvideóján
A fideszes politikus filmje szerint elkezdődött a bajai elkerülő építése, a momentumos Kiss László szerint ez kamu. A föld bérlője nem tudott arról, hogy legyalulják a repcéjét.
Az Alkotmánybíróságon támadnák meg a benzinárstopot a kutasok
Szerintük a 480 forintos kis-, majd nagykereskedelmi üzemanyagár-stopról szóló rendeletek sértik azt a szabályt, miszerint hatósági árral senki sem kötelezhető veszteséges működésre.
Májusban átadják az M3-as metró 3 felújított belvárosi állomását az utasforgalomnak
A Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomásainak rekonstrukciója a végéhez közeledik.
Orbán Viktor ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolással látott el egy menekült családot
A miniszterelnök 3 napig a magyar-ukrán és magyar-román határon kampányol.
Határszemlét tartott Orbán Viktor az éjszaka
Bejelentette, megerősítik a csengersimai határátkelőt. A miniszterelnök 3 napra a magyar-ukrán határra költözött.

