Jogerős ítélet kötelezi a kormányt autópályaügyben

  • narancs.hu
  • 2022. március 17.

Belpol

Nyilvánosságra kell hozni, hogyan számították ki, hogy megéri 35 évre magáncégeknek adni a hazai autópályák üzemeltetését.

Jogerős bírósági döntés mondja ki, hogy a kormánynak nyilvánosságra kell hoznia, milyen számítások alapján döntött a 35 évre szóló autópálya-koncesszió mellett – írja a szabadeuropa.hu, és beszámol az ítélet jelentőségéről, hátteréről.

Arról van szó, hogy a magyar kormány 35 évre magáncégeknek adná a hazai autópályák üzemeltetését és az összes településen a hulladékszállítást. A Transparency International Magyarország először közérdekű adatigényléssel szerette volna megtudni, milyen számítások alapján jutott arra a kormány, hogy ez megéri a magyar adófizetőknek. Miután az információ gazdája, a Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) nem adta át a kért adatokat, a TI pert indított mindkét ügyben. 

A hulladékszállítás témájában múlt héten szintén született ítélet, de az még nem jogerős. Az a határozat is arról szól, ki kell adni a TI-nek a kért adatokat.

A szabadeuropa.hu idézi Nagy Gabriellát, a TI közpénzügyi programvezetőjét, aki szerint a 35 éves koncesszió azzal jár, hogy hosszú időre megszűnik a verseny a különböző vállalkozások között, és ez azzal is járna, hogy a következő 35 évben úgy lehetne autópályát építeni, hogy nem kell hozzá közbeszerzést kiírni.

„A koncesszió jogosultján kívül csak az a cég lehet alvállalkozó, amely feltehetően jó kapcsolatainak köszönhetően megbízást kap a koncesszión nyertes társaságtól. Egy esetleges kormányváltás esetén az új kabinetnek nem lesz beleszólása a magyarországi gyorsforgalmi utak építésébe” – nyilatkozta a programvezető. 

Nagy Gabriella úgy gondolja, ilyen hosszú időre azért is abszurd szerződést kötni, mert nem lehet tudni, milyen lesz a hulladékgazdálkodás és a közlekedés 2057-ben. Ez olyan lépés, mintha arra kötött volna beszállítói szerződést a kormány 1986-ban egy írógépgyártóval, hogy lássa el teljes magyar közigazgatást írógéppel 35 évig. Egy ilyen szerződés 2021-ben járt volna le, amikor már a legtöbb ember számítógépen és interneten kommunikált.

A csütörtöki jogerős ítélet alapján az NKI-nak az írásbeli határozat kézbesítése után 15 napja van arra, hogy átadja a Transparency International Magyarországnak a kért számításokat.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.