Horváth: Soha nem üzérkedtem a befolyásommal

  • narancs.hu
  • 2022. március 17.

Belpol

A zuglói polgármester közzéteszi a vele kapcsolatos ügy dokumentumait, és kéri, szembesítsék az egyik tanúval.

Horváth Csaba cáfolja az őt ért vádakat, miszerint 2016-ban egy társával a fizető parkolási rendszer üzemeltetésére olyan gazdasági társaságot keresett volna, amely a nyereség felét visszaadja nekik. 

A zuglói polgármester csütörtöki közleménye szerint ő három hét után sem kapta meg az ügyészségtől azokat a dokumentumokat, amelyek a gyanúsítás jogosságát bizonyítanák. Állítja, meggyanúsítása minden alapot nélkülöz, az ügyészség pedig „továbbra is nemtelen módon szivárogtat, lebegtet”.

Annak érdekében, hogy ártatlanságát bizonyítsa, Horváth Csaba úgy döntött, hogy az ügyben eddig megszerzett minden információt közzéteszi, és elküldi a Központi Nyomozó Főügyészségnek is. 

Arra is kéri a vádhatóságot, hogy az ellene szerinte hamisan tanúskodó Fuzik Zsolttal szembesítsék. Megemlíti, Fuzik vallomását sem kapta meg, hiába kérte, miközben az ügyről beszámoló újságok idézhettek is belőle.

Horváth csatolja a közleményhez a vallomását, amelyben kijelenti, semmilyen bűncselekményt nem követett el, nem kért és nem is kapott semmilyen pénzt a tevékenységével kapcsolatban, sosem üzérkedett a befolyásával, és egyébként sem volt döntési, intézkedési jogosultsága, hatásköre a zuglói parkolási ügyekkel kapcsolatban.

„A hamis vallomást tevő Fuzik Zsolt 2016. március 5-én egy baráti házaspár születésnapi eseményén jött oda hozzám és mutatkozott be nekem. Fuzik Zsolt velem kapcsolatos első hazugsága az, hogy 2009 óta ismertük egymást, hiszen 2016-ban ismeretlenként mutatkozott be nekem. 2016 tavaszától kezdődően számos információval keresett meg Fuzik Zsolt, amely információk egy része azonban már az átadáskor elavult volt, de rendszeresen voltak konkrét és használható információi politikai ellenfeleimről, ami fenntartotta az érdeklődésemet és emiatt többször is találkoztam vele. (...) Fuzik vallomásának teljes hiteltelenségét és valótlanságát jól mutatja, hogy a gyanúsításban írt pénzátadásoknak – egy kivételtől eltekintve – az időpontja ismeretlen, az összegek pedig nincsenek konkrétan meghatározva. Fuzik vallomását és ezáltal a gyanúsításban írtakat zárja ki, hogy az egyetlen pénzátadásra vonatkozó időpont napján bizonyíthatóan nem találkozhattam, nem találkoztam Fuzikkal. Ez is azt bizonyítja, hogy az ügyészség nem ellenőrizte Fuzik vallomását” – írja Horváth.

Horváth kiszivárgott információkra hivatkozik, mely szerint az ellene tanúskodó férfi egy 19 milliárdos csalási ügyben vádalkut köthetett, ez befolyásolhatta a vallomását.

 

Leadkép: Horváth Csaba (MSZP), Zugló polgármestere beszédet mond a felújított Tábornok utcai szakrendelő átadásán Zuglóban 2021. november 8-án. Fotó: MTI/Mónus Márton

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”