Két év alatt 8 millió forint értékű árut loptak el az egri sajtraktárból

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. március 17.

Belpol

Öt embert vádol az ügyészség, ketten raktárosok, hárman sofőrök voltak.

Kisebb tételekben, hosszabb időn át csaknem nyolcmillió forint értékű árut loptak dolgozók egy egri sajtraktárból, az ügyben öt ember ellen emelt vádat az Egri Járási Ügyészség – közölte a Heves megyei főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Szalóki Zoltán tájékoztatása szerint az elkövetés időszakában – 2018-ban és 2019-ben – ketten raktárosként dolgoztak az üzemben, amelynek nagykereskedelmi raktárában tejtermékek és húskészítmények átvételével, valamint kiadásával is foglalkoztak.

Az árukiadásról egyiküknek nyilvántartást kellett vezetnie egy számítógépes program segítségével. A többi vádlott feladata teherautósofőrként az áru eljuttatása volt a cég kiskereskedelmi partnereihez.

A vádirat szerint 2018 nyarán a raktárosok elhatározták, hogy az ellenőrzés részleges hiányosságait kihasználva ellopják a raktárkészlet egy részét, s azt saját zsebre értékesítik. Az éjszakai műszakokban a velük együttműködő sofőrök által kiszállított áru közé a raktárból további tételeket pakoltak, azokat a járművezetők feketén adták el, majd a résztvevők osztoztak az extra bevételeken.

A raktárosok egyike mindezt úgy leplezte munkaadóik előtt, hogy a cég számítógépén egy általa beszerzett program segítségével meghamisította az előző műszak által már lezárt kiadási nyilvántartást, azt a látszatot keltve, hogy a többletárut a nappali műszakban adták ki.  A bűncselekmény-sorozattal 7,7 millió forint kárt okoztak a vállalatnak.

Az Egri Járási Ügyészség a raktárosokat jelentős, illetve nagyobb értékre folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettével vádolja, míg a sofőrökkel szemben részben kisebb, részben nagyobb értékre folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett orgazdaság bűntette miatt emelt vádat.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.