„Aki segít, az megkönnyebbül kicsit”

Zsohár Zsuzsanna szóvivő, Migration Aid
szerző
Fülöp Zsófia
publikálva
2015/32. (08. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Több ezer ember oszt vizet, konzervet, ruhát a pályaudvarokon dekkoló menekülteknek, minden különösebb szervezettség nélkül – így dolgozik a Migration Aid. A politikát és a pénzadományokat elutasítják, inkább a spontaneitásra esküsznek.

Magyar Narancs: A Migration Aid 2015 júniusában alakult, a Facebookon szerveződött és szerveződik a mai napig, s mára több ezer önkéntes csatlakozott. Hogyan lehet ennyi ember munkáját összehangolni?

Zsohár Zsuzsanna: Június 29-én indultunk, először Szegeden alakult meg a MigSzol, majd pár napra rá Budapesten is a mi csoportunk. A Vállalkozók Klubja Egyesület hozta létre, ám a szervezet már túlnőtt rajta, a zárt csoport létszáma 6 ezer fő, az oldalunkat három és fél hét alatt 8 ezren lájkolták. Az állandó önkéntesek száma 5 százalék körül van, a pályaudvarokon – ebből a Keleti és a Nyugati a legforgalmasabb csomópont – az ún. placcmesterek koordinálják az eseményeket. Nagyon sok adományozónk van, mindenki beleteszi, amit tud. Szeretnénk, ha több koordinátor lenne, de ez még csak a hatodik hetünk, az egész szerveződés ad hoc, így igazából minden nap egy csoda.

false

 

Fotó: Németh Dániel

MN: Hogy tud mindez spontán módon működni?

ZSZS: Ennyi embernek közös a célja, pontosan az, hogy könnyítsen a migránshelyzeten: a lakosságot és a menedékkérőket is figyelembe véve. Nehéz mindenkinek, nekik azért, mert ott kell ülniük a Nyugati tövében, nem engedik be őket várakozni, nekünk pedig azért, mert itt vannak a városban, állandóan beléjük futunk, és tudjuk, hogy ezek úton lévő emberek, szinte információ nélkül.

MN: A táborok környékén, vasútállomásokon, a menekültek számára forgalmas csomópontokon, Budapest mellett Debrecenben, Győrben, Cegléden is jelen vannak a csoport önkéntesei. Hogy alakul ki egy-egy ilyen sejt?

ZSZS: Írnak a csoportba, hogy Székesfehérvár megalakulna – és megalakulnak. Bátorító, hogy van máshol is csoport és együttműködés. Az egyik önkéntesünk például két napig Szegeden segített, és azzal jött vissza, hogy nekik sok pelenkájuk van, nekünk más halmozódott fel, cseréljünk. Onnan jön a vonat is, van egy belső kommunikációs felületünk, ahol a koordinátorok egyeztetnek arról, mennyi ember várható. Aztán van olyan, hogy abszolút random jelleggel előbukkan egy csoport a semmiből, és olyan is, hogy várunk negyven embert, de nem jönnek.

MN: Önt mi motiválta, amikor csatlakozott?

ZSZS: Nálunk a családban ez alap, a nagymamám menekült volt Németországban, amikor nagyapám hadifogságba esett, ő pedig egyedül maradt a kisbabával. Aztán az a kisbaba felnőtt, és egy délszláv háború elől menekülő családot fogadott be, én pedig ekkor voltam gyerek. Nekem természetes, hogy ha baj van, segítek.

MN: A melegétel-osztásról lemondtak, adományt gyűjtenek és osztanak, és ami a leginkább kell: információt. Sok migránsokat segítő szervezet van, mindegyiknek más a profilja. Hogy találta meg ez a csoport a fő tevékenységi körét?

ZSZS: Átgondoltuk, hogy mi az, amit lehet csinálnunk, és mi az, ami törvénybe ütközik. Volt, hogy köztér jelleggel akartak újabb csoportok alakulni, például az InfoPark-csoport, de ezt leállítottuk, mert nem az a célunk, hogy minden köztéren ott legyünk és sátorokat állítsunk fel, hanem hogy ezek az emberek eljussanak a nekik kijelölt befogadóállomásra.

MN: A Vállalkozók Klubja Egyesületről kiderült, hogy szerepel a NAV listáján végrehajtás alatt álló cégek között. Ujhelyi Sándor elnök elmondta, hogy a felajánlott pénzadományokat egy önkéntesekből álló felügyelőbizottság kezeli, a költések pedig nyilvánosak. Maradt-e az egyesületnek bármilyen szerepe, akár moderátori, akár pénzügyi?

ZSZS: Annyit tudok az egyesületről, hogy az elnöke, Ujhelyi Sándor alapította ezt a csoportot, és ő is ugyanolyan tag, mint bárki más. Pénzadományok egyébként már nincsenek, az első héten beérkezett nagyjából egymillió forint, aztán leállítottuk, mert támadták érte a csoportot, kivettük belőle a pénzt, elszámoltunk vele, azóta pénz nélkül működünk, és lám, elmúlt a feszültség.

MN: Adományokat viszont folyamatosan várnak.

ZSZS: Két gyűjtőpontunk van – ezek is felajánlásból. A helyszín hetente-havonta változik, ugyanúgy megyünk tovább mi is, mint a menedékkérők. Nincs is szükség állandó helyre, ebben a vándorlásban van egy olyan dinamika, amitől friss tud maradni az egész. Mindennap kirakjuk a Facebook-oldalunkra, hogy milyen adományokat fogadunk (banán, BKV-jegy, szendvicsalapanyag), vagy kirakjuk, hogy női ruhát most nem kérünk, mert nagyon sok van, és mindenki azt adományoz, amit akar.
A múlt pénteken például az egyik budapesti nagykövet titkára hívott fel, hogy a nagykövet szeretné körbejárni a helyszíneket, ami meg is történt, és éppen ma (hétfőn) hívtak, hogy a nagykövet felajánlott 1000 eurót projektcélra. Én azt javasoltam, hogy ebből a debreceni nagyállomásra tegyenek le egy mobilvécét, vagy kettőt. A pénznélküliség az egyik legnagyobb lépés volt a részünkről, ahogy ez a szervezet nélküli szervezettség is nagyon bejött. Rendezett káoszban működünk, és érezzük, hogy kezd súlyunk lenni.

MN: Mennyire játszik közre a kormány gyűlöletkampánya abban, hogy önkéntesek ezrei mennek segíteni?

ZSZS: Az, hogy minket támogatnak, egyfajta csendes protestálás. Az emberek szégyellik magukat, és nem kérnek a negatív kampányból. Azt nem tudom, hogy ez mennyire tudatos, de aki segít, az megkönnyebbül kicsit. Van olyan, aki 10 ezer forint értékű BKV-jegyet nyom a kezembe, és úgy megy tovább, hogy a szeme színét sem látom, nemhogy a nevét tudjam. Ők a csendes hősök.

MN: Ezért osztanak meg az önkénteseik annyi személyes történetet?

ZSZS: Azért osztjuk meg, mert ez az, ami történik nap mint nap. Ez nem tudatos, de mégis pozitív kampányként kezd működni. Úgy látom, mindenkinél kezd az arctalan tömeg emberekké formálódni. Ez azért fontos, mert csak akkor tudjuk őket hidegen és érzelemmentesen kezelni, ha nincs arcuk. Amint arcot kapnak, nem tudjuk magunktól eltolni őket. Jó lenne, ha a kételkedők csak egy fél órára félretennék a prekoncepcióikat és odaállnának egy önkéntes mellé. Figyelnének, és egy kicsit hagynák magukat bevonódni. Akkor biztosan objektívebben tudnák megítélni a helyzetet. Ez olyan, mint amikor meg kell nyugtatni a gyereket, hogy ne félj, kisfiam, nincsenek mumusok. Itt pedig azt mondjuk, ne félj, drága ember, ők is emberek, nem mumusok.

MN: Van olyan történet, ami különösen megérintette?

ZSZS: Amikor például felszállítottuk a buszra az embereket, hogy elvigyük őket a Szent László Kórházba kivizsgálásra, azt ígértem nekik, hogy zuhanyozhatnak, és végül mégsem zuhanyozhattak. Nekem ez nagy trauma volt, amit biztosan megpróbálok valahogy kompenzálni. Egyszer meg láttam egy fényképet egy szír családról az egyik újságban, aztán pár nappal később teljesen véletlenül találkoztam velük a Nyugatiban. Az anyuka a padon ült, vékony volt és törékeny, odaültem mellé és elkezdtünk beszélgetni, kézzel-lábbal elmagyarázta, hogy 30 napja vannak úton, Szíriából jönnek és nagyon fáradt. Átöleltem, ő meg odafordult és adott egy puszit. Ez nagyon szép dolog volt: a semmiből ott egy szír asszony, meg én, neki két gyereke van, nekem három, te is fáradt vagy, én is fáradt vagyok. Szavak nélkül megértettük egymást.

MN: Mennyire van arra lehetőség, hogy kövessék ezeket a családokat? Mit lehet róluk tudni, miután felszállnak a vonatra?

false

 

Fotó: Németh Dániel

ZSZS: Mindenkinek megvan a maga családja, új barátja, kialakulnak tízperces barátságok, amik egy életre szólnak, mert valamiért fontosak vagyunk egymásnak. Az élet egy olyan pontján találkoztunk, ami neki is meghatározó, meg nekem is. Utánkövetést viszont nem végzünk, akikkel szorosabbra fűztük a viszonyt, azok visszaszólnak, hogy megérkeztek a táborokba, de ennyi. A táborokkal viszont kapcsolatban vagyunk. Az adományközpontban nagyjából tudják, hogy melyik táborban mire van szükség, a tárgyi adományokat – ruhák, pelenkák, babakocsi – már egyből odaszállítjuk, nem osztjuk szét a pályaudvarokon, nincs rá sem idő, sem hely. Az elején még próbálkoztunk vele, de nagy volt a káosz, mintha egy nagy turkálót nyitottunk volna. Persze vannak félretéve ruhák, tudunk cipőt adni, akinek kell, de ez csak tüneti kezelés.

MN: Az önkéntesek kiéghetnek?

ZSZS: Mindig vannak emberek, akik a ki­égés szélén állnak, ezért igyekszünk folyamatosan beszélgetni róla. Az önkéntesség alapvetően az önkizsákmányoláson alapul, amivel nincs is baj, amíg az ember tudja, hogy mit zsákmányol ki és milyen mértékben. Viszont ha valaki nincs annyira tisztában magával, könnyen el tudnak csúszni az egyensúlyok, és akkor kezd megborulni minden. Kint van, teszi a dolgát, aztán hisztissé válik, majd a többiek észreveszik, hogy ez nem a munkáról szól, hanem valami teljesen másról. Általában konfliktus lesz belőle, robban a bomba, aztán összeszedjük a cserepeket és megyünk tovább. A lényeg az, hogy a közös cél minél nagyobb százalékban teljesüljön.

MN: Előfordulnak más konfliktusos helyzetek is?

ZSZS: Jönnek néha zsebhuszárok, de alapvetően jó az együttműködés a rendőrséggel, hosszú távon nem szoktak minket zaklatni, ­lekapcsolják őket a rendőrök. Kisebb atroci­tások előfordulnak, de általában elfogadják, hogy ott vagyunk az utcán. Látják, hogy nagy szerepünk van abban, hogy viszonylag gördülékenyen működik ez a szervezetlen rendszer.

MN: A Bevándorlási Hivatallal is kapcsolatban állnak?

ZSZS: Nem, de legalább nincs belőle konfliktus sem. Persze nagyon fontos lenne, szeretnénk is, mert nagy szükségünk lenne például adatokra, hogy mikor hány embert és hová kell mozgatni, ezt nemhogy mi nem tudjuk, de még a szegediek sem. Kapcsolatfelvétel volt, de eddig nem jött létre az együttműködés.

MN: És mi a helyzet a MÁV-val? Néhány napja Cegléden megpróbálták ellehetetleníteni a civil önkéntesek munkáját.

ZSZS: Itt egyrészt van az emberi tényező: vannak, akik bármilyen egyenruhában is vannak, nem tudnak együttműködni a civilekkel, vagy nem akarnak, vagy a kitűzött cél nem felel meg nekik. És van a hatósági tényező: a MÁV elég nagy szervezet, nehezebb lendületbe jönnie, s valószínűleg váratlanul és készületlenül is érte a helyzet.

MN: Az, hogy lezárják a menekülteket szállító kocsikat, nem biztos, hogy felkészületlenség kérdése.

ZSZS: A MÁV-nál nagyon furcsa a szemlélet, mint megtudtuk, náluk ez bevett gyakorlat, az osztálykirándulásoknál is lezárják az ajtókat. Ők pontosan azt csinálják, ami ellen mi küzdünk, ezeket az embereket arctalan tömegként kezelik, ezért sem jutottunk velük eddig közös nevezőre. És persze pluszmunkát is okoz nekik ez a szituáció, de az mégis áldatlan állapotokat szül, hogy nem engedik be őket a pályaudvarokra. A Nyugatinál kicsi a hely, a járdán ülnek  vagy az Eiffel parkban, a Keletiben meg az aluljáróban, mert az már fővárosi terület. Budapest olyan kicsiben, mint Magyarország. Budapest egy tranzitváros. Itt nincs cél, ahogy Magyarországon sincs, csupán tranzitfunkciója van, amivel, ha ügyesen szervezzük meg a dolgokat, fel is lehet gyorsítani a keresztülhaladást.

MN: Hogyan?

Mai programok
ZSZS: Kellene egy tranzitváró, ahol lenne vécé, zuhanyzó, fertőtlenítő mosoda, illetve fekhely éjszakára azoknak, akik a vonatukat várják. Így el lehetne kerülni azt is, hogy elkeveredjenek a városban és levadásszák őket az embercsempészek. Ez ugyanis nagy probléma, a múltkor például egy családtól 2000 ­eurót csalt ki egy taxis, majd valahol kirakta őket a városban azzal, hogy elvitte őket Bécsbe. Egy szír ismerősöm egy éjjel a Kosztolányinál a villamosmegállóban talált egy családot, ők azt mondták, idehozta őket 200 euróért egy taxis, hogy innen indul a vonat Bécsbe, megmondaná-e nekik, mikor megy innen a vonat? Ez borzalmas, hiszen a családok mire eljutnak a magyar határig, addig 5-7 ezer eurót elköltenek, adott esetben fejenként is, és nagyon sokan átvágják őket, akár 2-3 ezer euróval is. Rajtuk tényleg az utolsó ruha van, és annak is örülnek, ha megvan a telefonjuk, mert sokszor azt is elveszik tőlük. És az irataikat. Az önkéntesek találkoztak olyan afgán férfival, akinek sokéves munkavállalási engedélye van Nagy-Britanniában, de miután hazament Afganisztánba meglátogatni a családját, visszafelé az egyik reptéren elvették az angol papírjait azzal, hogy adjon 1500 eurót. Majd hiába fizetett, a határőr nem adta vissza az útlevelét. Ezek után elgyalogolt Magyarországra, és a táborban várja, hogy a munkahelye leigazolja őt.

MN: A régebben itt élő szírek és afgánok is segítenek?

ZSZS: Eleinte sokan jöttek, de úgy érzem, traumatikus szembenézniük az új menekültekkel. Volt olyan fiatal fiú, aki vegyes házasságból született, most Egyiptomban él, két hétre jött Magyarországra nyaralni, és minden este kint volt a Keletiben tolmácsolni. Inkább azok jönnek, akik már gyökeret eresztettek itt, mert megrázó nekik, amit hallanak otthonról. Egy szétlőtt Magyarországról érkező embert fogadni magyar embereknek szintén megrázó lenne, például azzal a hírrel, hogy már nincs meg a Nyugati pályaudvar.

MN: A tolmácsolás nagyon fontos, hiszen a menekültek a hatóságoktól egy magyar nyelvű papírt és egy nehezen értelmezhető vaktérképet kapnak. Ezenfelül mennyi információjuk van arról, hogy hol vannak és mi itt a helyzet?

ZSZS: Nem sok, de ez nem is érdekli őket. Mennek tovább, mi csupán egy tranzitország vagyunk nekik, egy a sok közül, amin keresztül kell utazniuk. Egy állomás. A balatoni vonalon milyen kép él a fejünkben a lepsényi állomásról? Semmilyen, ennyi. Az érkezők egy számjegyű százaléka akar itt maradni. Ha megnézzük a Helsinki Bizottság most kiadott statisztikáját, idén eddig 95 ezren adtak be menedékkérelmet, de egyszerre nem több mint tízezer menekült tartózkodik az országban. 85 ezer ember tehát eltűnt. 5-6 menekülttábor van, ha mindegyik befogad 1500 embert, az még mindig csak 9 ezer. Tízszer ennyien jöttek, és már nincsenek itt.

MN: Érezhetően többen jönnek, mióta a magyar kormány bejelentette a szerb–magyar határzár építését?

ZSZS: Amikor elkezdtük a munkát, napi 600 ember jött, most napi 1500. De a kerítésnek nincs köze ehhez, sokkal inkább az időjárásnak: azok érnek most ide, akik májusban indultak, amikor már jó idő volt. Azt nem tudom, hogy valaki igyekszik-e a kerítésépítés miatt, de hogy nem fogja őket visszavetni a kerítés, az biztos. Ha kell, átjönnek a betonfalon is. Vagy egyszerűen megkerülik.

MN: A migránsokat segítő civil szervezetekkel kapcsolatban sokszor elhangzik az a vád, hogy bezzeg a magyar embereken nem tudnak segíteni.

ZSZS: Már hogyne segítenénk! Ha olyan adomány érkezik, már megy is a hajléktalanszállókra, ha bárki odajön hozzánk, hogy szomjas, nem zavarjuk el. Önkénteseink között van állatvédő, szocsomás (Szociális Csomagküldő Mozgalom), szociális munkás. Minden szociálisan érzékeny emberben munkál egyfajta dacreakció, hogy mi akkor sem vagyunk hajlandók utálkozni.

MN: Hosszú távon lehet ezt a szerveződést ugyanilyen spontán formában működtetni?

ZSZS: Nem tudom, kiderül. Eddig sem gondolta volna senki, hogy ez így fog működni, az egész Migration Aid egy nagy elrugaszkodás a valóságtól. Vannak terveink, de alapvetően csak szeretnénk megélni a holnapot. A tranzitváró jó lenne, meg egy raktár, és egy ügyfélkezelő hely, ahol a menedékkérőkkel tudnánk foglalkozni. Jó volna megoldani az adományok kezelését, csomagolását, az emberek eljuttatását a táborokba.

MN: Mindehhez használnának-e politikai erőt, segítséget? Az MSZP arra vonatkozó ajánlatát, hogy gyűjtsék az adományokat a párt székházában, elutasították, mondván, hogy ha valamiben támogatni akarják a szerveződést, segítsék elő a feladatok állami átvételét.

ZSZS: Egy politikai pártnak nem lehet civil eszközökhöz nyúlnia, a politikusok politikai eszközöket használnak. Ettől függetlenül részt vehetnek egy civil mozgalomban, de nem politikai pártként, mert más a célunk: az övék ideológiai, a miénk meg az, hogy egy adott társadalmi problémát meg tudjunk oldani. Az új menekültügyi törvény, Szerbia mint biztonságos harmadik ország, az integráció – ez mind politikai kérdés, amihez mi kicsik vagyunk, és nem is akarunk vele foglalkozni. Én csak olyan dolgokat hozok elő, amivel a munkám során találkozom: hogy ezek az emberek koszosak, megy a hasuk, rájuk zárják a vonatot, nem kezeli őket az orvos. Ezek megoldása az én feladatom, a többi a politikáé.

szerző
Fülöp Zsófia
publikálva
2015/32. (08. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 28
    yoyo
    2015. augusztus 23., 13:54
    a lónak, mint egy éremnek, két oldala van (meg teteje és alja, az elejéről és a hátuljáról nem is beszélve, a ló ennyiben mindenképpen összetettebb, mint az érme).

    és mindig a hatalom van abban helyzetben, hogy a ló oldalai közül válogathasson, és látjuk, mekkorát zúgott a túlsó oldalon, de a francba, bizony minden eszköz, lehetőség, intézményes háttér kizárólag a hatalom kezében van, hogy megpróbáljon a nyeregbe szállni.

    annak, aki a hatalom arzenáljával nem bír, az ég világon semmi lehetősége nincs a témához hozzápittyenteni, egy lehetőség van, amiről az interjúalany beszél.

    így nem tudok se a ló innenső, se túlsó oldalára zuhanni.

    az nem jelenti azt, hogy ne lenne véleményem arról, hogy teljesen másként hogyan kellene próbálni viszonyulni a jelenséghez.

    amíg azonban így van viszonyulva, amíg az ember ki van rekesztve a közügyek gyakorlásából, addig csak ilyen gyarló idealista rinya tud kijönni, és ez természetesen nagyon rosszul veszi ki magát.

  2. 27
    grrr
    2015. augusztus 23., 13:50
    Cyrano, magának igaza van.

    De tudja, annyira kimerített a fogadás amit tegnap adtam, bár nem voltunk sokan, egészen szűk körű volt, talán ha százhúszan lehettünk.

    Nem számoltam, az ilyesmit a magántitkárom intézi.
    Az ember azért tart személyzetet, hogy az ilyesmivel ne kelljen törődnie, hát nem igaz?

    Nemsokára kilovagolok, azután átrucccanok Svájcba, este pedig a Milánói Scalába megyek.
    Természetesen a saját gulfstreamomon. Az ember nem közösködik egy repülőn, ugyebár.

    Csak egy olyan tevékenység van amit át nem engednék másnak és amit okvetlenül saját kezünküleg intézek: az egérfogás a spájzban.
  3. 26
    grrr
    2015. augusztus 23., 13:41
    yoyo, amit Te csinálsz az a ló túlsó oldalán való hemzsegés.

    Ezekben a fejtegetésekben a lónak csakis ez az oldala van szem előtt, sőt nem is létezik más oldala az illető pacinak.
    Ha az ember megkockáztatja, hogy másképp is festhetnek a dolgok, netalántán másképp is festenek akkor jönnek a romantikus túlzások heveny - és nemesnek vélt - indulatokkal tarkítva.

    Ez olyan gyerekes.

    Csók: grrr néni
  4. 25
    grrr
    2015. augusztus 23., 13:33
    ".. sokkal többen vallják a te nézeteidet, mint ahányan "ajnározzák" a menekülteket."

    yoyo, az én nézeteimet senki sem vallja.

    Valamicskét belőle, részleteket azt lehet, de az egészet együtt senki.

    A hiedelmek velem kapcsolatban, azok más lapra tartoznak.



  5. 24
    Cyrano
    2015. augusztus 23., 13:33
    grrr: maradjunk annyiban, hogy magának nincs fogalma semmiről.:(
    Egy majdnem 9 milliós országban 4 millióan élnek a létminimum alatt, mond ez magának valamit?
    Tudja mennyi egy közmunkás nettója? 52 ezer.
    Tudja mennyi a KSH szerint a létminimum(utolsó, mert nem számolják tovább, maga szerint miért?) ?
    86 ezer. Egy főre.
    Mai hf önnek: közmunkás két gyerekkel mennyiből él negyed magával? (Csp. 2 gyerek után 26.600 Ft - csak úgy mellékesen 2006 óta nem változott, mert olyan kurva jól teljesítünk.:( )
    No akkor miből kap a két gyerek rendszeresen kaját?
    Ha kicsit cifrázom is: legyen kedves vonja ki a közmű-díjakat mindebből (áram, víz, fűtés). (Olyan luxusról, mint net ne is beszéljünk.) Háztartási gépek tönkremenéséről se, mert már rég nincsenek. Ruha, cipő talán adományból. (A sulikezdés kölkenként - tankönyvvel, durván 20 ezer/fő - ragozná a megoldást is, hogy honnan vegyék?)
  6. 23
    yoyo
    2015. augusztus 23., 13:28
    persona non grata ügyben:

    szó sincs arról, hogy a te gondolataid miatt tartani kellene attól, hogy azzá válsz, sokkal többen vallják a te nézeteidet, mint ahányan "ajnározzák" a menekülteket.

    és igazából nem az a kérdés, hogy nemkívánatos személyiség lenne az, aki fel akarja tartóztatni a "migránsok tébolyult áradatát" (+"tömeghipnózis", +eszement tömegek), hanem az, hogy milyen kilátásokkal kecsegtet az a politika az, amely a Ne legyenek hajléktalanok! mintájára a Ne legyen migránsáradat! szlogenjével kardoz a valósággal, de ahelyett, hogy tenne azért, hogy a társadalom elég hatékony, életerős legyen megtartani mindenkit az emberhez méltó életre, kivonul az igazi felelősség viselése alól, "oldja meg mindenki, ahogy tudja, nekem nem kötelességem" felkiáltással.

    kábé hasonlóan felelősségteljes, ahogy a menekültkérdéshez viszonyul, mindent megtesznek azért, hogy a tömegek képzeletében valami nomád pusztítás képe bontakozzék ki, lerabolt, lepusztított kukoricatáblákkal, szétvert városokkal, késelésekkel, nemi erőszakkal, genetikai romlással, stb.
    ehhez remek eszköz a plakáttal, szögesdróttal, határvadász alakulatokkal való erődemonstráció, kicsit arra emlékeztet, mint mikor a gyűrűk ura egyes héroszai szövetségbe tömörülnek a középföldére zúduló ork áradat ellen.

  7. 22
    grrr
    2015. augusztus 23., 13:20

    "..a sokkörös hendikepp azért is indokolt, nehogy a saját jólgondozott gyerekünkkel egy képen szerepeljen a tévéösszefoglalón."

    Fogalmad sincs, hogy miről beszélsz.
  8. 21
    grrr
    2015. augusztus 23., 13:18
    yoyo, amit Te csinálsz az a ló túlsó oldalán való hemzsegés.

    Ezekben a fejtegetésekben a lónak csakis ez az oldala van szem előtt, sőt nem is létezik más oldala az illető pacinak.
    Ha az ember megkockáztatja, hogy másképp is festhetnek a dolgok, netalántán másképp is festenek akkor jönnek a romantikus túlzások heveny - és nemesnek vélt - indulatokkal tarkítva.

    Ez olyan gyerekes.

    Csók: grrr néni
  9. 20
    yoyo
    2015. augusztus 23., 13:02
    hát ja, van az úgy, hogy egyes szülők olyan tehetségtelen / tökéletlen / felelőtlen / züllött / elcseszett / kiszolgáltatott / súlyos beteg / mozgáskorlátozott / halott emberek, hogy a gyerekük 62 körös hátránnyal áll starthoz a 27 körös versenyen.

    a sokkörös hendikepp azért is indokolt, nehogy a saját jólgondozott gyerekünkkel egy képen szerepeljen a tévéösszefoglalón.

    és ez nem érzelmeskedés a részemről, egyszerűen így van, csak mindig gáz ezeket kimondani hangosan, mások füle hallatára, olyan ez mint ebéd közben a böfögés.

    addig jó a világ, amíg a híradóban mutatják, hogy indonézia felsőn vagy tűzföld külvárosában megy a szeletelés, amíg csin-csen tartományban dőlt rá a hegyoldal 6000 bányászra, amint a saját kertek alatt bukkanak fel a hírek, akkor egyből méltatlankodni kell, ez így nem oké, tessék a felfordulásnak odébb menni, ez rendes hely.
  10. 19
    grrr
    2015. augusztus 23., 12:51
    "ha a szomszéd jancsika szédeleg az éhségtől, félhalott zombiként jön szembe a lépcsőházban, kifejezetten haragszom rá, ugyanis nem kötelességem, hogy gondoskodjak róla, viszont hogy a fenébe egyek odahaza jóízűen, ha a kis csóró a nyomorával elveszi az étvágyamat."

    És a szomszéd Jancsika szüleivel mi van?

    Az ő felelősségük nem jut az eszedbe yoyo, csak a kormányé,de az rögvest.

    Ezért nem lehet ezeket az érzelemdús fejtegetéseket komolyan venni.

    Sem a szóban forgó szülék, sem a migránsok felelőssége nem feszegethető, az ilyesmi a persona non grata státusz kialakulását vonja maga után.


    Ui: Ja, hogy a kormány pocsék?
    Hát az.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Kormányzati manőverek
Mi lesz a Corvinusszal?
Interjú a Libri vezetőivel
Halmos Ádám és Sárközy Bence a könyvkiadásról
Interjúk
Rév István, Baki Péter, Ligeti Gyuri
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

Kultúra