Belpol
Gyurcsány: "Ez a kormány törvénytelen"
A DK elnöke évértékelő beszédet mondott a párt tisztújító kongresszusán.
Reagált a BM a felmondást latolgató orvosoknak
Takács Péter szerint a kormány nagyon törekszik együttműködni az orvosi kamarával, de valahogy nem jön össze.
Több mint 4800 bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez a szélvihar után
És még mindig csörögnek a telefonok.
Az LMP tudni akarja, milyen adókedvezményeket kapnak az akkumulátorgyárak
Közérdekű adatigényléssel fordul a kormányhoz a párt.
Még 1200 helyszínen dolgozik a katasztrófavédelem
Templom, uszoda, temető és üzlet is szenvedett kárt a szombati szélviharban.
Donáth Anna: ha egy politikus csodát ígér, annak nem szabad hinni
Munka van, készülni kell a rendszer utáni világra.
Tömegesen helyezhetik letétbe a felmondásukat az orvosok
A kamara szerint nincs más lehetőség, a helyzet kritkus.
Végrehajtást kért a Magyar Nemzet ellen a Jobbik
A lap pert vesztett, de nem fizette ki a perköltséget. Most már a végrehajtási költséget is muszáj lesz.
Huszonötszörösére nőtt egy család napelemes pályázatának önrésze
38 ezer forint volt az eredeti összeg, de „a kialakult gazdasági helyzet miatt” 960 ezer lett.
Pankotai Lilinek nyilvánvalóvá vált, hogy nincs maradása pécsi iskolájában
A diáklány jelenleg Budapesten tanul. Egy reggeli műsorban beszélt a nagy port kavart beszédét követő fejleményekről.
Medián: A 40 év alattiak inkább az ellenzéki pártokra szavaznak
A baloldali pártok követői átlagosan 50 fölött járnak, sőt, a DK-sok inkább hatvanasok.
Eltüntették a debreceni akkumulátorgyárról készült tanulmányt, amely szerint gigantikus lesz az üzem vízigénye
Szórólapon állította az önkormányzat, hogy nem lesz napi 40 ezer köbméter a gyár vízigénye. A tanulmány szerint viszont ezt az értéket jóval meghaladhatja az üzem fogyasztása.