Tömegesen helyezhetik letétbe a felmondásukat az orvosok

  • narancs.hu
  • 2023. február 4.

Belpol

A kamara szerint nincs más lehetőség, a helyzet kritkus.

Arra szólítja fel a Magyar Orvosi Kamara az alapellátó orovoskat, hogy ne írják alá az ügyeleti feladatellátási szerződést, és/vagy a feladatellátási szerződéseik felmondását helyezzék letétbe, mondta Kincses Gyula, a MOK elnöke és Álmos Péter alelnök a kamara ülését követően. A MOK a szakellátó orvosokat is arra kéri, hogy az önként vállalt többletmunka-szerződéseik felmondását helyezzék letétbe, írja a 24.

A tavaly decemberben megszavazott és januárban életbe lépett törvény- és rendeletcsomag az orvoskamara szerint példátlanul kiszolgáltatottá teszi a magyar orvostársadalmat a kamara szerint. A MOK akkor felmérte, jelentős és egységes hajlandóság mutatkozik az orvosok körében nyomásgyakorló eszközök bevetése. Ilyen az önként vállalt ügyeletek felmondása és a munkaszerződések letétbe helyezése.

A küldöttgyűlést azért is hívták össze, mert Kincses szerint kritikus pontra ért az egészségügyi ellátás. Hogy ez összeomlás vagy sem, talán mindegy is, mindenesetre Álmos Péter szerint valójában ez már az összeomlás, hiszen a betegek nem kapnak időben ellátást, nem adottak a gyógyítás feltételei. Akinek sikerül ellátáshoz jutnia, az szerencsésnek mondhatja magát.

Az orvosok saját maguk dönthetik el, hogy részt vesznek-e az akcióban. A letétbe helyezett felmondások élesítéséről konkrét dátum nincs, egyelőre megvárják, hogyan reagál a kormány, illetve hogy hány orvos vesz részt az akcióban.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.