Dühödt szülők összefogása árán menesztették a zsarnoki igazgatót az egyházi iskola éléről

  • narancs.hu
  • 2024. október 28.

Belpol

Döbbenetes bánásmód Szakmáron. Lányokat, fiúkat és a munkatársakat is egyaránt megalázta az igazgató, akit végül a szülők kiállása miatt távolított el az érsekség. 

Hosszú évek után új igazgatót kapott a kalocsai érsekség által fenntartott, szakmári Szent Asztrik Katolikus Általános Iskola, ugyanis a korábbi vezetőt, K.R.-t központi döntésre eltávolították pozíciójából – számolt be a Magyar Hang. A lap beszámolója szerint mindez a tanári kar és a felháborodott szülők nyomásának hatására történt meg.

Ugyanis a név nélkül nyilatkozó szülők és iskolai dolgozók K.R.-t olyan tejhatalmú vezetőként írták le, aki zsarnoki módon viselkedett a gyerekekkel és a beosztottjaival. Pédául a tornaórákon durván bánt a gyerekekkel: koszosnak, büdösnek nevezte őket. A 7-8. osztályos lányokkal megengedhetetlen stílusban beszélt, sőt, az is előfordult, hogy egy tornafelszerelését otthon felejtő lánynak bugyiban is melltartóban kellett részt vennie az orán. Egy másik, menstruációja miatt órát kihagyó lányt a társai előtt számoltatott el, hogy hány napik tart a ciklusa. A fiúkkal sem bánt kesztyűs kézzel: egyszer azzal torolta meg a fegyelmetlenséget, hogy a diákoknak egymást kellett megütniük. A tanári kar sem úszta meg, a szexista megjegyzések mindennaposak voltak, sok pedagógus sírt ezek miatt. A lap információ szerint K.R. a táboroztatások során rendszeresen részegre it magát, egy alkalommal pedig a gyerekek félreérthetetlen helyzetben találtak rá egy tanárnővel. 

A munkáját a munkatársak egy bizalmi szavazáson értékelték: a tanári kar több mint kétharmada jelezte, hogy elégedetlen a helyzettel. Ennek ellenére az érsekség 2019-ben öt évre meghosszabbította az igazgató megbízatását. A helyzeten egy petíció változtatott, melyet 70 szülő írt alá (az iskolában körülbelül 100 gyerek tanul). Egy öttagú bizottság hallgatta meg a családokat és tanárokat – néhány hónap elteltével született a döntés K.R. menesztéséről.

A lap megkeresésére tagadta a főegyházmegye, hogy alsóneműben tornáztatott volna diáklányokat az eltávolított igazgató. Az érsekség egyébként nem vett a férfitől teljes búcsút, ugyanis a problémát végső soron helycserével oldotta meg: annak az általános iskolának lett a vezetője, ahonnan a botrány kirobbanása után áthívták az új igazgatót a szakmári iskola élére. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk