Belpol
Bemutatták Magyarország hivatásos űrhajós állományát
Nyilvánosságra hozták az űrhajósjelöltek személyét.
Honvédelmi Minisztérium: Ukrán katonai egészségügyi szakembereket képez ki a honvédség
Reagáltak a szlovák védelmi miniszter kijelentésére.
Schadl sofőrje árverésen szerzett meg egy házat, a 40,5 milliós ingatlanért 24,5 milliót fizetett
Nagyot szakított az üzleten, amiből visszaosztott Schadl Györgynek.
Kereshetők lesznek a vagyonnyilatkozatok
Sürgősségi eljárásban tárgyalja az új szabályokat a parlament.
Novák Katalin: Nem tudjuk hatékonyan támogatni a nőket, amíg nem vesszük figyelembe, hogy többségük édesanya lesz
A köztársasági elnök szerint „soha nem látott erők dolgoznak azon, hogy a családokat szétszakítsák”.
Borsodban áprilistól csak Miskolcon lesz gyermekügyeleti pont
Zajlik az ügyeleti rend reformja, a háziorvosok "felkészítése" megkezdődött.
Közel 9 milliárd forint értékű ingatlanvagyonra adták be tulajdonlási igényüket az egyházak Újbudán
A Semjén Zsolt által decemberben benyújtott jogszabály-módosítás teszi ezt lehetővé számukra.
Soproni Tamás újraindul a polgármesterségért a Terézvárosban
Természetesen pártja, a Momentum is támogatja.
A parlamenti bizottság nem vizsgálja Varga Judit politikai felelősségét a Schadl–Völner-ügyben
A Fidesz–KDNP képviselői leszavazták az erről szóló ellenzéki javaslatot.
Eddig 12 ezer MOK-tag jelezte a maradását
Öt nap alatt ennyien jelezték, hogy a kötelező kamarai tagság eltörlése ellenére maradni akarnak.
Mol: Kőolaj lehet Üllő térségében
Egyelőre csak felmérik a területet, de ígéretesnek tűnik a kutatás.
A magyarok többsége szerint a hatalom képviselői bármit megtehetnek
A fideszesek szerint persze ez is másképp van.
MOK-elnök: Innentől nem a szakma hozza az etikai szabályokat, hanem a belügyminiszter
Kincses Gyula egy interjúban beszélt arról, hogy hogyan változott meg a kormány és a MOK viszonya, és hogy mik az új törvény veszélyei.