Schadl sofőrje árverésen szerzett meg egy házat, a 40,5 milliós ingatlanért 24,5 milliót fizetett

  • narancs.hu
  • 2023. március 7.

Belpol

Nagyot szakított az üzleten, amiből visszaosztott Schadl Györgynek. 

A valós piaci árnál olcsóbban, 40,5 millió forint helyett 24,5 millió forintért vásárolt meg egy érdi ingatlant Schadl György sofőrje – írja az rtl.hu

A sőfőr vallomása szerint az ingatlant „nem kizárhatóan” Schadl ajánlotta a figyelmébe. Az volt a feladata, hogy megvásárolja a követeléskezelőtől a banki tartozásokat, amelyekr erre az ingatlanra vonatkoztak, illetve hogy befizessen egy összeget annak érdekében, hogy részt vehessen az árverésen. 

Az rtl.hu-hoz eljutott vallomása szerint ezért 24,5 millió forintot fizetett a két tételért, a pénzt pedig Schadl Györgytől kapta kölcsön. (A törvény egyébként tiltja, hogy a végrehajtói iroda alkalmazottja részt vegyen árverésen). A sofőr 2021 elején nyert a 40,5 millió forintos ajánlatával, de a vételárba beleszámították a 24,5 millió forintot, és a megvásárolt hitel kamatait, így 16 millió forinttal kevesebbért jutott az ingatlanhoz. 

A sofőr nem tartotta meg a házat: 1,5 milliót kapott az ingatlan renoválására Schadl Györgytől, majd 41,5 millióért értékesítette. Így tehát 15,5 millió forintot keresett az ügyleten, amiből 8,9 milliót vissza osztott Schadl Györgynek. 

A sofőrt az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügyében, a Völner-Schadl ügyben azzal vádolnak, hogy ő vitte a korrupt pénzeket a végrehajtóknak.  

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.