Lesújtóan szabályosak a bringások

  • Kovács Bálint
  • 2013.07.23 10:44

Belpol

A kerékpárosok és motorosok nyolcvan százaléka teljesen szabályosan közlekedik – derült ki a rendőrség ellenőrzés-sorozata révén. A BRFK szerint ez az adat „lesújtó”, így tovább folytatódik a bringásrazzia. A Bánkitó Fesztivál sem kerülte el a rend éber őreinek tekintetét. De vajon mit gondol erről Hajós András?

Háromnapos razziát tartott a rendőrség a múlt héten Budapesten a biciklisek és a motorosok ellenőrzésére, amely során a szondáztatás mellett a kötelező tartozékok meglétét is megvizsgálták. A helyszíni bírság összege 5 ezer és 50 ezer forint között lehetett, az esetleges feljelentés miatt pedig 60 ezer forintos közigazgatási bírságra számíthatnak a biciklisek. A három nap alatt a rendőrök 446 embert ellenőriztek, közülük négyet előállítottak, 12 esetben tettek szabálysértési feljelentést, 76 ember kapott helyszíni bírságot, négyen pedig közigazgatási bírságot. Mindössze egy ittas vezetőt találtak.

Gyors és nem túl bonyolult matekozás után kiderül: a bringások és kerékpárosok csaknem négyötöde józanul és a kissé túlzónak tűnő elvárásoknak (a lámpákon, fényvisszaverő prizmákon és a fékeken kívül kötelező a csengő is) megfelelően közlekedett. „Lesújtóak a tapasztalatok” – summázta ennek ellenére az Index kérdésére a BRFK tapasztalatait Szécsi Tibor forgalomszervezési és megelőzési osztályvezető, majd hozzátette, ha este a kollégái kimennek az utcára ellenőrizni, előfordul, hogy akár minden második, harmadik kerékpárosról kiderül, alkoholt fogyasztott, miközben a biciklisek és a motorosok jelentős arányban okoznak balesetet. Akárhogy is, a rendőrség bejelentette, hogy folytatják a fokozott ellenőrzést.

false

 

Fotó: MTI – Mathé Zoltán

„Minden eszközzel azt kéne támogatni, hogy többen bringázzanak, mivel ettől nő a közlekedés biztonsága. Ha viszont azt sulykolják, hogy milyen sok a baleset, azzal elriasztják az embereket, és így csökken a biztonság is” – írtuk kerékpáros szakemberek nyilatkozatai alapján két éve a rendőrség hasonló akciója után, hozzátéve: miközben évről évre folyamatosan nő a kerékpározók száma (becslések szerint évi 50–100%-kal), addig stagnál, sőt csökken a bringások által okozott balesetek száma, azaz kétszer annyi bringás okoz maximum ugyanannyi balesetet. A KSH legfrissebb elérhető statisztikái szerint a helyzet nem változott: bár a motorosok által okozott balesetek száma kismértékben nőtt, addig a kerékpározók által okozottaké csökkent. A rendőrség vészjósló kommunikációja ellenére a bringások csak minden tízedik balesetért felelősek. Pedig még az sem igaz, hogy ha majd mindenkit sikerül elriasztani a bringázástól, kevesebb lesz a baleset: a nemzetközileg elfogadott és sokszorosan bizonyított safety numbers-elmélet szerint minél több a közlekedésben részt vevő bringás, annál biztonságosabb a közlekedés, hiszen egyre nő a kényszer az utakon az együttműködésre, miközben egyre megszokottabb a kerékpárok jelenléte.

Megkérdeztük a rendőrség akciójának megítéléséről a Magyar Kerékpárosklubot is. Válaszuk szerint a klub „egyetért azzal, hogy a rendőrség ellenőrizze a közlekedés valamennyi szereplőjét, így a kerékpárral közlekedőket is. Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy fontos a prioritások felállítása, és a közlekedésbiztonság szempontjából lényeges felszereltség, illetve viselkedésmód ellenőrzésére kell fektetni a hangsúlyt. Így például a világítás és a fék megléte alapvető fontosságú, ugyanakkor bizonyos kiegészítők, mint például a csengő hiánya nem balesetveszélyes”. Utaltak arra is, hogy a valós és hosszú távú megoldás kulcsa talán máshol keresendő: „véleményünk szerint ugyanakkor közlekedésbiztonság szempontjából az a leginkább fontos, hogy a közlekedés szereplői kölcsönösen figyeljenek egymásra.”

Magyar egészségvédelem

A hétvégén a Bánkitó Fesztiválon mulató forrásaink szerint, bár a razzia helyszínéül Budapest volt megjelölve, a rendőrség célzottan ellenőrizte a bánki buliból éjszaka a mindössze pár száz méterre lévő sátraik felé bringával távozókat is. Az információt a fesztivál főszervezője, Schönberger Ádám is megerősítette: mint elmondta, a rendőrség korábban megkérte a szervezőket arra, hogy határozottan szólítsák fel a fesztiválozókat a biztonságos kerékpárhasználatra, a helyes felszereltség, a lámpahasználat és a józan közlekedés fontosságára. „Ezt minden lehetséges módon meg is tettük. Az viszont bennünket is meglepetésként ért, hogy egy rendőrségi csapatszállító járművel rendőrök érkeztek a fesztivál mellé, és egy pár száz méteres szakaszon állították meg a bringásokat. Nem úgy tűnt, mintha egészségvédelemről lenne szó” – fogalmaz Schönberger, aki nem riad vissza még a megfélemlítés szó használatától sem.

Kíváncsiak voltunk, mit gondol az akcióról a magyar popzene bringán talán legtöbbet mutatkozó alkotója, a városban hét-nyolc éve kerékpárral közlekedő Hajós András, aki saját felemás hozzáállását leginkább egy rocker nagypapáéhoz tudná hasonlítani. „Egyrészt egyetértek az akcióval: közlekedjenek szabályosan a bringások is, hiszen ez veszélyes üzem. Igenis menő úgy közlekedni, hogy az ember közben biztonságban van” – fogalmaz az énekes, megvallva, hogy néha maga sem riad vissza az instant igazságosztástól, és ráüvölt a részegen, mobilozva vagy a sötétben kivilágítatlanul szembejövő bringásra. „Másfelől azért én is ültem már úgy biciklire, hogy előtte megittam egy-két sört, és van, hogy éjszaka átmegyek egy-egy olyan piroson, ahol belátható, hogy üres az utca – de olyankor legalább nem nagy az arcom hozzá” – mondja. Arra a kérdésre, hogy mit szólna, ha ilyenkor pont őt állítaná meg az ott settenkedő rendőr, csak annyit mond: „kurvára igaza lenne”. Azt azért hozzáteszi: „volt már, hogy megkérdeztem a rendőrt, nem lett volna-e jobb a két ellopott autómat vagy a Fenyő-gyilkosság elkövetőit megtalálni ahelyett, hogy engem állítanak meg, de akkor teljesen szabályosan közlekedtem egy bringás esküvő résztvevőjeként.”

Neked ajánljuk