Nyilván van abban valami kéjes öröm, amikor a NER erre tartott emberei elkezdik értelmezi, miért is volt Orbán Viktor érdeke, hogy egy általa betiltani kívánt felvonuláson alaphangon 200 ezer ember vegyen részt úgy, hogy a végére már Budapest főpolgármesterét fenyegette börtönnel az igazságügyi miniszter. Külön kiemelném a semmiféle választott pozícióval nem rendelkező, cserébe a kormány celebjeként 15 fős marxista csoportoktól rettegő Orbán Balázst, de azért a lényeg mégis az, amit Orbán Viktor mond.
Orbán pedig a nagyközönség előtt nyilván semmit nem mondott azonnal, hiszen ha a jobbközéptől egészen a szélsőbalig üzeni egyszerre nagyon sok ember érthetően azt, hogy „elmész te a bús picsába”, azt azért elég nehéz mással kommentálni, mint hogy „ada, adadada, ad adad”.
Az utcai harcos Orbán új központi terepén, egy zárt online csoportban a legfantatikusabb rajongóinak válaszolt először: nyilván nem azt, hogy „hát uraim, talán a gyülekezési joggal nem kellett volna szemétkednem”, vagy legalább azt, hogy „na, most vesztettem”. Hanem amolyan igazi orbánviktori fordulattal átvette , amit a már említett Orbán Balázs is próbált elmondani korábban: hogy ez a Pride bizony arra példa, hogy mi lenne, ha nem ők kormányoznának, pontosabban ha nem ő maga kormányozna – mellesleg meg Brüsszel utasítására mentek ki az utcára egy-másfél békemenetnyien.
Idézném pontosan is, megőrizvén arra az időre is, amikor a Harcosok Klubjának minden nyomát eltörlik majd: „Brüsszelben kiadták az utasítást, hogy Budapesten Pride-nak lennie kell. A bábpolitikusaik az utasítást végrehajtották.
Ez a bizonyíték arra, milyen lenne az életünk, ha az ország élén nem a szuverenitásunkat védő nemzeti kormány állna.”
Ez egy nagyon szép – bár kissé a saját hatását túlértékelő – gondolat, és Orbánék szerint bizonyára rettentő lenne, ha nem ők lennének kormányon, de hát valóban épp a harmincadik Pride (vagyis első Budapest Büszkeség menete, de végülis mindegy) adott csattanós választ arra, hogy „milyen lenne az életünk, ha az ország élén nem a szuverenitásunkat védő nemzeti kormány állna”. Röviden összefoglalva: jó.
Orbán Viktor egy olyan párhuzamos világot akar eladni sötét nyomortanyának, ahol ezek szerint:
- süt a nap;
- sok a vidám ember;
- még a tűző napon órák óta álló harminc nácit is megtapsolják mutogatás helyett;
- nem pécéznek ki vagy ugrasztanak egymásnak különféle kisebbségeket;
- nem cseszeget senki senkit veleszületett tulajdonságok miatt;
- politikai vezető nélkül is képes egy tömeg kiállni valami neki fontosért;
- nem egy ember holdkóros világmagyarázata dönti el, mit csinálhatunk és mit nem.
Hát komolyan, hova lesz így a szabadságunk, amit a Pride elvesz? A szabadságunk arra, hogy rühelljük a szomszédot, lenézzük a gyengét, életünkre törő veszedelemként tekintsünk bármi szokatlanra? Mi a következő, már egy jót buzizni sem lehet majd a családi asztalnál, esetleg ciki lesz zsidó világösszeesküvésről beszélni?
Ha arra a szellemi polgárháborúra büszke Orbán, amit az elmúlt 15 évben folytatott, akkor persze tényleg nagy baj lehet számára, hogy ha rövid időre is, de kipukkadt a lufi. A saját teljesítményéről az mond el a legtöbbet, hogy június 28. egyelőre inkább kivétel, mint szabály a 2010 óta elszenvedett rendszerben, és most tömegesen lepődtek meg rajta, hogy végül is lehet ezt az egész világot békében, vidáman és empátiával élni. Furcsa épp ezeket a dolgokat nem akarni, de ez is egyfajta politikai ajánlat. Ahogy persze az épp általa bedobott űrbelövés is az másik oldalról, még ha elég radikális is.
