Magyar Péter a „rogáni propagandára” hivatkozva lemondta a Puzsér Róberttel tervezett beszélgetését

  • narancs.hu
  • 2025. február 21.

Belpol

A kormánysajtó a pedofília relativizálásával vádolja Puzsért, a Tisza Párt elnöke szerint „nincs helye értelmezési kérdéseknek”.

„Magyar Péter ma este lemondta részvételét a Sznobjektív holnapra tervezett felvételén. A távollétében nem érzem tisztességesnek a rendezvény megtartását, ezért az elmarad” – jelentette be csütörtök este Puzsér Róbert a Facebook-oldalán.

A beszélgetésre február 21-én került volna sor a Budapest Kongresszusi Központban, ahol korábbi bejegyzése szerint Puzsér a Tisza Párt elnöknek jelenlétében ismertette volna „azt a tíz problémát, amelyeken változtatnia kell, ha rendszert akar váltani.” Magyar Péter az esemény hivatalos lefújása után nem sokkal a közösségi oldalán arról írt:

„A rogáni propaganda által okozott méltatlan körülmények nem tették volna lehetővé, hogy a beszélgetés a magyar embereket valóban érdeklő kérdésekről szóljon.”

Az ellenzéki politikus azzal folytatta posztját, hogy a Tisza Pártnál és „a jóérzésű emberek többségénél a gyermekek sérelmére elkövetett mindenféle bűncselekmény kapcsán zéró tolerancia van érvényben, ahol nincs helye értelmezési kérdéseknek.” A Telex Magyar Péter megjegyzésével kapcsolatban felidézte, a politikus vélhetően arra utalt, hogy a napokban azzal vádolta a kormányközeli sajtó Puzsért, hogy felmenti a bűn alól és relativizálja a pedofíliát. Ezt arra alapozták, hogy a Fidesz-közeli Transzparens Újságírásért alapítvány megosztott egy 2019 szeptemberében történt beszélgetéséről készült videót, amiben Puzsér Róbert, Vona Gábor és Molnár Áron beszélgetett a Black Mirror című sorozat „Shut Up And Dance” című epizódjáról. „A pedofília maga egy hajlam. Én úgy gondolom, hogy egy hajlam önmagában nem lehet bűn” – mondta a beszélgetés során Puzsér Róbert.

A vádakra reagálva Puzsér kijelentette, hogy „a lejáratásom ürügyét képező, hat évvel ezelőtti felvételen nem relativizálom a pedofíliát”. „Azoknak, akiknek problémájuk van a magyar nyelv értelmezésével, jelzem, hogy nem a hajlam a bűn, hanem a tett, nem a pedofília beteges késztetése a bűn, hanem a gyermekmegrontás cselekménye”. Puzsér úgy fogalmazott:

„Semmilyen erkölcstelen kijelentés nem hagyta el a számat, ezért visszautasítom a szándékos félreértést és félreértelmezést”.

Magyar Péter ezt követően péntek reggel egyébként ismét a pedofíliával kapcsolatban posztolt. Felidézte, hogy az Orbán család ügyvédje védte a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját a bíróságon, a miniszterelnök pedig „soha nem cáfolta, hogy neki vagy egy családtagjának köze lenne a Kónya Endrének adott botrányos elnöki kegyelemhez.”

Az Orbán család ügyvédje védte a bicskei gyermekotthon p*dofil igazgatóját a bíróságon. Orbán Viktor soha nem cáfolta,...

Posted by Péter Magyar on Friday, February 21, 2025

„Mára egyértelművé vált, hogy aki Orbán Viktort hatalomban akarja tartani, az a gyermekek életét tönkretevő rémek segítőit támogatja. Orbán Viktornak a holnapi évértékelőjén színt kell vallania a Nemzeti Együttbűnözés Rendszere és gyermekeket megnyomorító rémek közötti kapcsolatról” – zárta bejegyzését a Tisza Párt elnöke.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.