444: Az Orbán-család céges ügyvédje védte a pedofil iskolaigazgatót

  • narancs.hu
  • 2024. február 11.

Belpol

Ezt a székesfehérvári ügyvéd is megerősítette, de tagadta, hogy kapcsolat lenne a megbízások között.

Az Orbán-család céges ügyvédje védte a bíróságon a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját – írja a 444.hu.

A gyermekotthonban történtek miatt Vásárhelyi János igazgató és egy másik pedofil nevelő ellen 2017 augusztusában emeltek vádat. A vádirat szerint az otthont 26 éven át igazgató Vásárhelyi különböző kedvezmények fejében kényszerítette orális szexre a gondozására bízott fiúkat. A pedofil erőszak miatt indított eljárás mellett elindult egy másik is, ami arról szólt, hogy Vásárhelyi az azóta köztárssági elnöki kegyelemben részesült helyettese, K. Endre segítségével arra próbálta rávenni a gyerekeket, hogy hazudjanak a történtekről, és vonják vissza korábban tett vallomásaikat. Az igazgatót mind a két ügyben Szmulai István, székesfehérvári ügyvéd védte, aki az RTL tárgyaláson készítet felvételén is látszik.

A cégbírósági iratok szerint Szmulai István nem sokkal a pedofil ügy lezárása után és még a kényszerítés miatt indított eljárás közben a FuvarozNak Kft jogi képviselője volt.

Ennek a cégnek Orbán Viktor apja és két testvére is tulajdonosa volt. Orbán Győző, Orbán Áron és ifj. Orbán Győző 2021 júliusáig voltak a tulajdonosai, majd átkerült a NAKK Zrt nevű cég tulajdonába. A NAKK Zrt részvényeinek felét a 2016-os adatok szerint Orbán Áron tulajdonolta, és ő is alapította a társaságot, aminek ügyvezetője is volt. Szmulai István ebben a cégben felügyelőbizottsági tagként tűnik fel. Tompos Márton, a Momentum politikusa vasárnap közzétett Facebook-posztja szerint azt is feltárta, hogy a szintén az Orbán-családhoz köthető NehézKő Kft-nek (a FuvarozNak jogelődjének) is Szmulai István volt a jogi képviselője.

Mindezt Szmulai a napokban a 444.hu-nak is megerősítette. A lap megkeresésére az ügyvéd elmondta, a pedofíliával akkor még csak vádolt igazgató testvére kérte fel őt a védelem ellátására, és ő képviselte Vásárhelyit a pedofilbűncselekmények és a kényszerítés miatt indult eljárásban is. Arról nincs tudomása, hogy a gyermekotthon egykori igazgatója kegyelmi kérvényt adott volna be, K. Endre képviseletét pedig nem ő látta el, és nincs köze az igazgatóhelyettes botrányokat okozó kegyelmi kérvényéhez.

Szmulai azt is megerősítette, hogy a NehézKő és a FuvarozNak jogi képviseletét is ellátta, illetve – állítása szerint rövid ideig – a NAKK Zrt-ben felügyelőbizottsági tag is volt. Az ügyvéd elmondása szerint az érintett cégekhez azért kérték fel, mert székesfehérvári, tehát abban a városban dolgozik, ahol a cégek székhelye is volt. Állítása szerint nem áll rokonságban a miniszterelnök családjával és nem is ismerte őket a megbízások előtt.

„Ha esetleg valami kapcsolatot vélne felfedezni aközött, hogy ezeknek a cégeknek dolgoztam meg aközött, hogy Vásárhelyi úr védelmét is elláttam, akkor ilyen nincs”

– szögezte le az ügyvéd a 444.hu kérdésére.

(Címlapképünkön: Szmulai István a védői asztalnál középen, kipixelezve K. Endre. Forrás: RTL)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.