Márki-Zay Péter Brüsszelbe megy, hogy bemutatkozzon

  • narancs.hu
  • 2021. november 2.

Belpol

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét a parlament és a bizottság vezető tisztségviselői is fogadják majd.

Jövő héten három napra Brüsszelbe utazik Márki-Zay Péter – írja a 444.hu. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje úgy tudni, találkozik majd az Európai Parlament és az Európai Bizottság több vezető tisztviselőjével, frakcióvezetők és biztosok is fogadják majd.

A lap információi szerint a tervezett programja alapján nemcsak a szocialista, zöld és liberális, hanem néppárti, illetve a jobbközép oldalhoz közel álló szakértők és szervezetek is jelezték, hogy szívesen találkoznának vele. A programokat jórészt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő és Kész Zoltán, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alelnöke szervezik.

Jövő kedd este a EP épülete mellett található WXYZ Bárban lehet majd MZP közelébe férkőzni, ahol az MSZP, a DK, a Jobbik és a Momentum EP-képviselői közül is többen jelen lesznek majd – de a program nyitott a brüsszeli magyar közönség előtt is. Épp ugyanazon az estén tartja a Fidesz pártalapítványa az Elk*rtuk című film bemutatóját a Cinéma Galeries nevű brüsszeli moziban, mely előadást pódiumbeszélgetés és állófogadás követ. A film magyarul, de angol felirattal megy majd. Az angol változat címében nem szerepel *, The Cost of Deception, azaz A csalás ára címet kapta.

(444.hu)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A hallgatás ára – Orbán elvbarátját, Sztojka Attilát választotta a kritikus fideszes cigányok helyett

Hiába bomlott meg a fideszes roma közösség Sztojka Attila mögött, amiért sokan nem tudtak vezetési stílusával azonosulni, Orbán mégiscsak őt tette az országos listára, méghozzá biztos befutó helyre. Bizonyára nem ártott ennek a döntésnek, hogy az államtitkár egy alkalmat eltekintve egyszer sem szólalt meg, amikor párttársai megbélyegző kijelentéseket tettek a romákra. 

Hende Csaba, aki erős hűbéruralmi rendszert épített ki Vas megyében

A szombathelyi Hende Csaba pályája a karrierről, befolyásról, hatalomról szólt – no meg egy kupakos távcsőről és a határmenti kerítésépítésről. Pályája az MDF-ből a polgári körökön és a Honvédelmi Minisztériumon át vezetett az Alkotmánybíróságig. Mindeközben bő két évtizedig volt Szombathely és térsége képviselője és politikai irányítója, de most ennek is vége. 

Munka vagy játék? A gamer notebookok kettős szerepe

  • Támogatott tartalom

Egy gamer laptop jóval több, mint hordozható játékgép. Az elmúlt években ezek az eszközök fokozatosan átlépték a szórakoztatóelektronika határait, és egyre inkább univerzális teljesítményplatformmá váltak. A kérdés ma nem az, hogy játékra vagy munkára valók-e, hanem az, hogyan képesek egyszerre kiszolgálni mindkét világ elvárásait.

A legfrissebb számok mutatják: a nyugat-romániai megyék megelőzték a szomszédos magyar térségeket

Az Európai Unió átlagát tekintve, vásárlóerő-paritáson számolva a nyugat-romániai megyék – Szatmár kivételével – megelőzték az összes kelet-magyarországi és dél-alföldi térséget. Békést még a legszerényebb értékekkel rendelkező Szatmár is. Nagyobb a nyugat-romániai megyék növekedési potenciálja, itthon alig van beruházás, az innováció pedig szinte a nullával egyenlő.  

A Fidesz végső üzenete: Szavazz ránk, vagy meghalsz!

Háború, háború, háború, Brüsszel, Ukrajna, háború – ezek maradtak a Fidesz jelszavai, amely egykor három szobát, három gyereket és négy kereket ígért Magyarországnak. Most csupán fenyegetőzik, és azzal ijesztgetik a választókat, hogy vagy rájuk szavaz az ember, vagy meghal.

India Trip

Ha van zenekar, amely a Beatles munkásságából a pszichedelikus indiai vonulatot tette magáévá, az a Kula Shaker. A magyar fül számára hülye nevű angol együttes szívesen használ egzotikus keleti hangszereket, és a szövegeket néha szanszkrit nyelven szólaltatja meg Crispian Mills frontember.