Orbán Viktor bevallotta: már nem elég az EU pénze, több kell

  • narancs.hu
  • 2017. november 27.

Belpol

Kína komoly lehetőség.

A kialakulóban lévő új világrendben Ázsia és benne Kína szerepe jelentősen megnőtt, és a jövőben is nőni fog – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a Kína – Kelet-Közép-Európa csúcson. Kína pénzügyi és technológiai értelemben is meghatározó erővé vált, és Közép-Európa üdvözli ezt a fejleményt.

Orbán kiemelte, hogy a térségben hatalmas fejlődési potenciál van. Ahhoz, hogy a térség fejlődni tudjon, külső technológiai és pénzügyi forrásokra is szükség van, az európai források önmagukban már nem elegendőek. A kínai gazdaság erősödése viszont komoly lehetőségeket tartogat a közép-kelet-európai országoknak. A magyar miniszterelnök a régiós országok nevében üdvözölte, hogy az új világrend részeként Kína a térség fejlesztésében és fejlődésében jelen kíván lenni.

Így szólt Orbán: Most a Kelet csillaga áll magasan

Kína prosperáló Európát szeretne látni: támogatja az európai integrációs folyamatokat, és azoknak az államoknak a fejlődését is, amelyek uniós tagok kívánnak lenni - hangsúlyozta Li Ko-csiang kínai miniszterelnök hétfőn a Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozón tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök szerint a közép-kelet-európai térség az Európai Unió leggyorsabban fejlődő, legjobban teljesítő régiója, amely átlagosan 3 százalékos GDP-bővülést mutatott fel. Ezt a jövőben a Kínával való együttműködés még jobban segítheti, mivel Kínában az idén az első háromnegyedévben 6,9 százalékkal emelkedett a gazdaság teljesítménye.
Kína arra törekszik, hogy még több árucikket, szolgáltatást importáljon a közép-kelet-európai térség államaiból, és segítse az infrastruktúra fejlesztését – mutatott rá a kínai miniszterelnök.

A kínai miniszterelnök szerint Kína és a közép-kelet-európai országok között a kétoldalú kereskedelem jelentősen erősödött, az idén 14 százalékkal bővült. Az elmúlt öt év során a kínai befektetések a térségben megugrottak, majdnem a kétszeresére nőttek, az idelátogató kínaiak száma majdnem háromszorosára emelkedett ez idő alatt.
Kína és a közép-kelet-európai államok, illetve az egész világ számára is előnyös az együttműködés, amely segítheti a kereskedelem fejlődését és liberalizációját. Az együttműködésben minden ország egyenlő partnerként tekint a másik államra – hangoztatta Li Ko-csiang. A következő öt évben Kína 700 milliárd amerikai dollár befektetést kíván végrehajtani a világban, ehhez megfelelő valutatartalékokkal rendelkezik az ország.

Kína még szélesebbre tárja kapuit, például a közép-kelet-európai államok számára. Az ázsiai nagyhatalom arra törekszik, hogy kevesebb legyen a kereskedelmi többlete, ezért egyebek mellett a mezőgazdasági termékek behozatalát szeretné erősíteni ebből a térségből. Készen áll arra, hogy a térséggel az ipari kapacitások bővítésében is együttműködjön, egyebek mellett ipari parkok létrehozásában. Li Ko-csiang kiemelte, hogy a következő öt évben 5 ezer kínai állami ösztöndíjat ajánlanak fel a közép-kelet-európai államok hallgatóinak.

false

 

Fotó: MTI

Bojko Boriszov, a következő Kína-Közép-Kelet-Európa csúcsot megrendező Bulgária miniszterelnöke kiemelte, hogy a jövő év első félévében Bulgária veszi át az EU soros elnökségét, melynek központi témája a Nyugat-Balkán helyzete és fejlesztése lesz. Bulgária e téren is nagy lehetőséget lát a 16+1 országok, azaz Kína és a közép-kelet-európai államok együttműködésében – mondta a bolgár miniszterelnök.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk