Rogán bizalmi embere sokat kereshetett a 4iG-részvények bedőlésével, felmerült a bennfentes kereskedelem gyanúja

  • narancs.hu
  • 2020. január 1.

Belpol

Kertész Balázs neve is előkerül.

Bennfentes kereskedelemre gyanakszik, s emiatt hatósági bejelentést készül tenni a Magyar Nemzeti Banknál a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szervezete a 4iG részvényeinek kereskedelme miatt — írja a Hvg360. A gyanú oka az, hogy ugyan a 4iG december 10-én állt el nyilvánosan is a T-Systems felvásárlásától, a vállalat részvényei 10 nappal korábban kezdtek el esni.

November 28-án a cég papírjai még 922 forintos árfolyamon zártak, ám másnap már csak 860-on. A tendencia folytatódott, majd december 10-én bezuhant, pedig a cég csak zárás után közölte, hogy mégsem veszi meg a Magyar Telekomtól a T-Systemst. Másnap megint beszakadt az árfolyam, majdnem 550 forintig.

Dióslaki Gábor, a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szervezetének vezetője a 4iG-től kikért részvénykönyv alapján a portálnak azt mondta, hogy a bejelentést megelőző napokban egyetlen viszonylag nagyobb, de 5 százalékosnál kisebb tulajdonos kezdett pánikszerűen eladni: a Monavis Holding.

A szóban forgó cég tulajdonosa Kertész Balázs, aki Rogán Antal ügyvédjeként és ügyintézőjeként dolgozott.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.