Belpol
300 milliós fogyasztóvédelmi bírságot kapott a Ryanair
Az eljárás az extraprofit-különadó fogyasztókra történő áthárítása miatt indult.
Rendkívüli ülést tart az Országgyűlés, de a Fidesz nem megy el rá
Az ülést az ellenzéki pártok kezdeményezték a kata-törvény miatt.
Pert nyert az ellenzéki tanárnő, akit a fideszes iskolaigazgató küldött el
Az ügy egy Facebook-bejegyzéssel kezdődött.
Lázár János volt sofőrje lett a polgármester Mártélyon
A képviselő-testületet azért kellett feloszlatni, mert a korábbi polgármester Putz Anita régebben Márki-Zay Pétert támogatta, így nem érkezett állami támogatás a településre.
Böröcz László miniszteri biztos lett
A parlamentbe nem került be, de így is kapott egy kiemelkedő fizetéssel járó széket.
Több Pest megyei településen módosítják a helyi építési szabályzatot a vízhiány miatt
Van, ahol kiteszik a „megtelt” táblát, valamint nem lehet majd többlakásos társasházat építeni. Másutt az önkormányzat ösztönözni szeretné a lakosságot az esővíz gyűjtésére és felhasználására
Vasárnap estére kiderül, polgármester lesz-e Lázár János sofőrjéből
Három alföldi településen tartanak időközi önkormányzati, illetve polgármester-választást vasárnap.
Minden esküt tett képviselő leadta a vagyonnyilatkozatát
Hadházy Ákos nem tette le a képviselői esküt, ezért kérdés, hogy leadta-e a dokumentumot.
Karácsony: Vége a budapesti erdőkben a tarvágással kapcsolatos tilalomnak
A főpolgármester reagált a kormányrendeletre, szerinte nem az erdők kivágása jelenti az energiaválság megoldását.
Elítélte Jakab Pétert a Jobbik etikai bizottsága, de nem kap büntetést
Azért panaszolták be, mert nyilvánosan fogalmazott meg vádakat Potocskáné Kőrösi Anitával szemben.
Új dandártábornokokat nevezett ki az államfő Rogán Antal titkosszolgálatainak
Van, aki egyből két rendfokozatot is ugorhatott a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter előterjesztésére.
A természetvédelmi szempontok sem számítanak ezután a tűzifa-kitermelésnél
Új rendelet teszi könnyebbé a fakitermelést. A cél a tűzifa biztosítása.